123 km

Egész pontosan 123, 59 km-t futottam le eddig, amióta 7 hónapja belekezdtem. Egy gyakorlott futónak ez talán nem tűnik nagydolognak, de nekem, aki világ életemben utáltam a sportnak ezt a formáját bizony nagy szó. Az egész úgy indult, hogy gyerek és GYED mellett el kellett gondolkoznom, milyen mozgás forma férne bele az életünkbe. Ár érték és idő arányban a választásom, bármennyire is ódzkodtam tőle, végül is a futásra esett. Ennek rejtelmeibe Ági barátnőm vezetett be, azzal, hogy elég egy megfelelő cipő, és már indulhatok is. Miután pedig beruháztam egy huszonötezer forintos cipőbe, már én éreztem volna rosszul magam, ha a szögre akasztom. Úgyhogy lefutotta és sétálta velem az első sziget körömet, majd még néhány közös alkalom után az utamra engedett. Azóta itt a Rákos patak parton galoppozom. Eleinte 3-4, majd 5 km-re emelve a távokat. Kisebb nyaraló szünet után újult erővel vágtam bele a vágtázásba. Eddig a legjobb időszakom az volt, amikor a két pasimmal, a kisebbikkel és a nagyobbikkal, hétfőnként kibicajoztunk a Ligetbe és míg ők játszótereztek, én liget köröket tettem meg. Ennek a jó időszaknak – egyszer még Csányi Sándort is láttam ott futni (nem a bank igazgatót J) -  a korai sötétedés és a lehűlés sajnos betett, de sebaj, lesz jövőre is. 

Az 5 km-eket eleinte nem emeltem, feltételezve, annál többet nem is bírnék. Aztán elkezdtem olvasgatni a különböző fórumokon. Kiderült, hogy itt a patak parton nem csak real time nagy a futó élet, de a facebook-on is saját csoportjuk van. Miután lelkes külsősök – Dagadt Köcsög és ez nem sértés!!! (aki nem ismeri olvasson utána) - segítségével szerveződött egy közös futás, az is kiderült, hogy 9 km-t is le tudok futni. Ez igazán nagy motivációt jelentett, így azóta az adagomat is megemeltem 5-7 km-re. És mivel az is kiderült, hogy ez a táv majdnem a fele a fél maratonnak új terveim is születtek.... 

Néhány dologra rájöttem még, amióta neki indultam. Persze, mindenki másképp csinálja, ezek az én észrevételeim. Zene nélkül nem megy. Ha pedig zene, akkor az legyen elég pörgős, ami segít tovább lendülni. De túl pörgős se legyen, mert, ha túl nagy a sebesség, hamarabb elfáradok, és rövidebb ideig bírom. Ami eddig a legjobban bejött, a Berlin Calling film zenéje,és a Faithless Dance c. albuma. Ha pedig nem zene, remek ötletként kaptam, Kossuth rádió (vagy hangos könyv). A lényeg nálam az, hogy legyen, ami eltereli a figyelmemet a futásról, mert különben azon agyalok, hogy, hú de elfáradtam, hú de nincs is már kedvem a dologhoz, hú de gyerünk haza. Ez utóbbira, illetve a megfelelő táv lefutására remek módszer, kicsit tovább futni félidőig, mert akárhonnan is fordulok vissza, haza kell érni. Annak meg semmi értelme, hogy hamarabb megálljak és sétáljak, mert akkor ennyi erővel már futhatnék is. Megállni futás közben amúgy sem szeretek, mert az első nagy élményem ebben a sportban az volt, amikor a magam által kijelölt távot le tudtam futni megállás nélkül. Az ilyen apró dolgok adják a következő nagy lökést a folytatáshoz. 

Ami a gyorsaságot illeti, lassú vagyok. Ez eleinte így is lett betervezve, mert a sporttal a célom a mozgás mellett, nem csak a jó kondi, de a megfelelő formában tartás és/vagy annak elérése is volt. Mostanában inkább már az jár a fejemben, hogy nem rossz dolog ez a 7-7feles sebesség km-enként, de mégiscsak lehetne iciri-picirit húzni ezen, mondjuk úgy egy laza hatosra lemenni. 

Végül pedig most, hogy ezt a szép kerek számot, mint a 123,59, elértem, Linda ötletét a magamévá téve, meg is ajándékozom magam. Mert én megérdemlem. Novemberben megveszem a cipőm utáni első hivatalos futó ruházatot, egy technikai felsőt, ami majd a téli nagy hidegben szuperül elvezeti az izzadságot. Mert természetesen hóban-fagyban hidegben is neki indulok majd. Még a holnap reggelt is meg fogom próbálni. Pedig én nem vagyok éppen a reggelek embere. KedvesM szerint viszont reggel igazán energikus csak az ember, szóval egy próbát megér. Végül is a nap velem szemben fog felkelni, az mégiscsak klassz dolog. Úgyhogy indulok, persze csak ha nem fog esni az eső!!!! Esőben maradok itthon. És persze csak ha Benedek is úgy akarja, aki az én személyes felettesem, és nem ordítja végig az éjszakát… Remélem, hogy ilyen békés lesz majd: 

Régi mániám...

A régi mániám, a csöndes őrület a körömfestés. Én és a körmeim és a körömlakkok régi jó kapcsolatot ápolunk. Mi így együtt a legnagyobb stresszben is összekapjuk magamat és az agyamat. Szertartásos együttlétünk a körömlakk lemosással kezdődik. Ezt követi a milliméter pontos reszelés, igazgatás. Előtte, alatta és közben a bőrvágás. Ez utóbbi csuda helytelen dolog, Mert az ilyet nem lenne szabad, csak szakavatott, a feladatra évek során tanítással felkent szakember kezébe adni a lehetőséget. Nyilván nem is véletlen, hogy egy-egy rendesebb házi manikűr után kötöttem már ki a begyulladt körömágyammal a sebészeten. Gyengébb idegzetűek ugorják át ezt a részt !!! Jobb esetben csak egy kis bemetszés, hogy kitisztulhasson a beteg rész,rossz esetben körömlevétel... Ma már igyekszem óvatosabb lenni. De hiába a több diploma, hiába a hátam mögött hagyott 3X, hiába egy komolyságra és felelősségre nevelő gyermek,  még fél évvel ezelőtt is látogattam meg kedvenc családi dokinkat egy kis bevágás miatt. 

Na de vissza az élvezethez. Formára tökéletesítés után jöhet a polírozás, három fázisban. Jó esetben krémezés és egy napos pihentetés. Másnap pedig, alapozó lakk, majd a színes fedő két rétegben. 

A körmeimet nagymamámtól örököltem, szeretem a szép, hosszúkás formájukat. Egy kicsit azonban sérelmezem, hogy neki szép, vékony, hosszúkás ujjai is voltak mindehhez. Én nem tartom elég kecsesnek a kezemet. De fene bánja, vigye kánya.... Arra azonban nagyon büszke vagyok és bevallom még némi lenézés is keveredik a hozzáállásomba (fújj, csúnya dolog, ejnye - bejnye), hogy műkörmöm sosem volt. Ezzel szemben múltkor elcsábultam egy zselés (gél) lakkozásra. Nem kellett volna. Ez lényegében a műköröm elvére épül, már ami a lakkozást illeti, csak maga a köröm építés lépését hagyják ki. A körmöt tehát kicsit megreszelik, hogy beletapadjon a festék, utána pedig speckó lakkot kennek fel, ami nem hőre / levegőre szárad, hanem uv fényben. Ez mindaddig oké, míg le nem akarod szedni. Kb. 2 hétre szavatolják a tartósságát, ami igaz is, csak az a TRÜKK a dologban, hogy közben nő a köröm is. És az már annyira nem szép, amikor a több mm-es lenövést követi a körömlakk... Mint a vörös hajamat a barna eredeti, ha nem megyek időben fodrászhoz. A lehetőség persze adott az átfestésre, megint megfelelő pénzegység ellenében, de akkor is csak ugyanarra a színre tudod... Fogja magát tehát a derék ember lánya, felmelegíti az acetont. Itt fontos megfelelő óvintézkedéseket tenni!!!! Kémia órai ismeretekkel elő, vagy egy hozzáértő férjjel!!!! Tehát, a lemosót nem szabad közvetlenül melegíteni, hanem pl. forró vízbe állítva, mondhatni gyengéden. Mielőtt azonban mindezt megtenné bárki is, ne felejtse el letekerni az üveg kupakját, különben akkorát pukkan, mint nekem, hogy még a fülem is csengett utána.... Az acetonos (!!!) körömlakklemosó felmelegedett tehát, most jöhet 25 perc köröm áztatás a löttyben, ami kellemesen szétkapja a bőrödet is, de ugye mit nekünk holmi apróságok....  Ezt követően kaparás, letolás, lehúzás, és végre sikerült megszabadulni a túl tartós lakktól, helyette marad a száraz bőr, és a feldörzsölt köröm... Szóval még egyszer én ilyet köszönöm nem.

  

Végül néhány képben a mániámról. 

Újdonság, gyorsaság, varázslat

Hónapról hónapra őrületes fejlődéseken esik át - ezt szó szerint értem, lásd lejjebb -a kicsi Csibe. Először is kb másfél hónap alatt úgy belejött a jövés-menésbe, hogy már csak elvétve mászik. Mindenhova el tud már jutni, még oda is, ahova nem kéne. Úgyhogy egyre többször sétálunk kézen fogva. Ennél persze nagyobb móka, ha nem kell anya kezét fogni, és lehet rohangálni. A kezdetekben még úgy nyomta, mint egy kis zombi. Lábai szétvetve, kezei előre nyújtva. Mindig az ominózus idézet jutott eszünkbe, talán a "Holtak hajnalából" - Csibe tehát előre nyújtott kezekkel, kissé dülöngélve - :"Agyat, még agyat......". Egy ideje aztán már leszokott erről, és a kezeit arra használja, hogy valamit vigyen benne, pl. medvehagymás pogácsát. Ez utóbbit most hétvégén sütöttem, és istenien sikerült :) Recept itt, minden kedves ismerősnek: http://limarapeksege.blogspot.com/2010/04/medvehagymas-pogacsa-ii.html A pogácsának tehát nagy sikere volt a csöppkénél is, de az igazi ász a kiflicsücsök. Már gondolkoztam, hogyan lehetne úgy kiflit sütni házilag, hogy csak csücske legyen. Bármi nemű ételhez ez a legjobb kísérő, és kb. az egyetlen étel, amit feltétel nélkül hajlandó megenni. Mostanában ugyanis  eléggé megcsappant az étvágya. A változás kb egy éves korában következett, mintha tényleg vízválasztó lett volna, így mostanában folyamatosan azon töröm a fejem, mit készítsek neki, lehetőleg változatosan, amit hajlandó megenni. Az almával és a sajttal még egész jó barátságban van és a leveseket sem veti meg.

 Mostanában azzal próbálkozom, hogy lehetőleg úgy intézem, eléggé éhes legyen mire evés idő következik. Ezt a következő módszerekkel igyekszem elérni:  futtatás, lásd lejjebb a játszóterezést, valamint alma evés, mert az talán jobb étvágyat csinál. Ha már az evésnél tartunk, próbálkozunk vele, hogy átvegye a kanál fölött az uralmát. A mellékelt képen látszik, hogy ez még egy fejlődési folyamat, mely a kezdő és haladó kontinuumon helyezhető el, és még csak gyerek cipőben jár. De (!) fejlődik. Sose gondoltam, hogy a kéz-száj koordináció ilyen nehéz lehet. Ott kezdődik a dolog, hogy nem nézi amit csinál. Ez amúgy a járására is jellemző. Állandón elfikázik szegénykém, mert nem néz a lába elé. Ugyanígy van az evéssel, nem nézi a kanalat ergo amikor megpróbál merni az ételből nem kerül semmi a kanálra. Ezután ha valami mégis odajut, akkor mire a szájához ér a falat, elfordul a kanál és még kevesebb az esély, hogy étel jusson a kicsi szájába. De sebaj, majd ez is alakul még. Abban viszont hihetetlen mód jeleskedik, hogy kilökje a nyelvecskéjével a nem szimpatikus étket.  
A már említett futtatás a játszótéren történik. Most kezdjük felfedezni a környék játszóit. Az a kettő amin eddig jártunk felépítésében elég hasonló, Csibike érdeklődése pedig egyenlőre egysíkúnak mutatkozik. Tekintve, hogy a fő célpontunk a hinta. Nem mintha itthon nem a hinta lenne továbbra is a nagy kedvenc... Tehát kiérünk és akkor irány a hinta, főleg ha van hely. Ha nem akkor félszemmel folyamatosan odasandítva úgy teszünk,mintha valami mással foglalkoznánk, úgy mint csúszdázás nagy duzzogva. Aztán ha felszabadult akkor spuri a hintához, mielőtt más szemfüles kisgyerek/anyuka felfedezi!!! Akkor hát kezdődhet a hinta-palinta orrvérzésig, na ó unalomig. Eme jeles tevékenység végeztével jöhet még egy kis csúszda, esetleg egyéb hintázó alkalmatosság, úgy mint hinta fóka/ hinta kutya / hinta akármilyenállat. Úgy egy óra elteltével anya megúnja a történetet, és akkor mehetünk haza, de előtte még a homokozót útba kell ejtenünk egy rövidke afférra. Itt még a cél az,hogy minél kevesebb homokot egyen meg a gyerek. Miután teljesítettük a küldetést mehetünk haza. A hosszú úton még egy kis keksz és alma elfogyasztása, tekintettel a nagyfokú kalória veszteségre. Hiába, nagy móka a cseperedés.
A fürdése körül is változások zajlanak. A kis kádból átvándorolt a nagy kádba. Részben mert kis kádat hamarosan életében először Magyarországra látogató Zelmi kapja használatba, részben meg már tényleg kezdte kinőni. Itt is nagyon ügyi. Egy pillanat alatt megtanulta, hogyan kell felmászni a kád öblös szélére, ami egy dolog, de a nagy dolog itt jön. Kétszer mutattam meg neki, hogy itt is ugyanúgy kell lemászni, mint ahogyan az ágyról (asztalról) és ma már így is mászott le, magától!!!! Annyira büszke vagyok rá.

Végezetül még néhány friss kép:

Cica varázslat folyamatban.

Megigyam e a fincsi smoothit vagy inkább aludjak még???

Szép kis páros

Kedves barátnőm nemrégiben felhívta rá a figyelmemet, tudom e kivel születtem egy napon. Oszama Bin Ladennel. Mire én felhívtam rá a figyelmét, tudja e hogy kedvesem kivel született egy napon. Hitlerrel. Mondhatom jól összejöttünk így kettecskén. Valószínűleg a diktatúrista, vezető karmánk jön ki abban, hogy néha keményen megküzdünk egymással, kinek is van igaza. De ez nem baj, mert ezeken a harcokon keresztül erősödik a kapcsolatunk :)

Nektek mi a véleményetek a hasonlóságról?

Népszerű kétperces

Néha előfordul, hogy egy szó, új arcát mutatja. És néha előfordul, amikor egy ember, akit elég jól ismerek, rápillantok és egészen másnak látom, egészen más vonásokat fedezek fel rajta, mint korábban. Ezt szószerint értem, nem arra gondolok, hogy új tulajdonságait fedezem fel vagy rájövök másnak ismertem meg, mint ahogyan viselkedett éppen. Amikor valakivel találkozom, akit már jól ismerek, többnyire a megszokás szemével nézem, nem kutatom a részleteket, csak az éles változásokat veszem észre. De néha valamiért újra Rá nézek, és akkor úgy látom, mint korábban nem. Új vonásokat fedezek fel az arcán, egy kissé mássá válik.
Néha ugyanez történik meg velem és a szavakkal. Na nem szoktam folyamatosan a szavak mögöttes jelentésén gondolkozni, inkább csak beugrik valami, mint ma is, mikor szoptatás közben a Weöres Sándor verseken gondolkoztam. Nagy rajongó vagyok, különösen, amióta felnőtt fejjel újra olvastam őket, és lelkesen mantrázom őket a Csibének. Tehát épp azt mondtam magamnak, hogy a Bóbita kötet talán a legnépszerűbb gyűjteménye. Népszerű. Mit is jelent ez a szó? A "nép" és a "szerű" összetétel mit mond nekem. A nép, vagyis mi, mindenki. A nép tehát a nép. A szerű, olyasmi, mint valami más. Amire tehát azt mondják, hogy népszerű, az olyan mint mi, olyan mint mindenki. Ezek a versek tehát olyanok mint mi, jelen esetben, mint a magyar nép. Ami olyasmi mint a nép, amilyen mindenki, az kicsit átlagos is. És átlagosnak lenni néha nagyon jó!

Nyíl odaát

Egy ideje sikerült egyre kevesebb időt tartalékolnom mind a 12 mm-emre. Logikus a következtetés, az időm nagy részét a szombaton hetedik hónapját betöltő kis csirke tölti ki. Habár nem írogattam, magamban mindig fogalmazgattam az éppen történteket, és formába öntöttem a fejemben. Ezek témája 90 százalékban Bibécske volt, így arra jutottam, itt az ideje egy babablog indításának. Ez végül meg is történt. Így mostanában ott olvashattok rólunk. Ha pedig visszatérek ide, a szuper izgalmas történésekkel, gondolatokkal és egyéb fontos megosztani valókkal, majd valahogy szólok. Addig pedig itt találtok minket: www.babakukta.blogspot.com

Végül pedig egy kép a leghelyesebbről:

Milyen volt vörössége...

Milyen volt vörössége? Nem tudom már. De még itt él az emlékeimben. A nyávogása itt visszhangzik a fülembe. "Mááájjj, máájjjj." Még egy kis májat Gatto? Ám legyen, de hát már csak azt eszed meg, nagy nehezen, amit a tappancsodra kentem galád mód. Most pedig? Befogad a föld, körül ölel és elringat.
Csak a szépre emlékezem? Meg a huncutkodásokra, rosszalkodásokra. Egyszóval macskáságodra. De csalfa az élet, mert oly kevés, amire emlékszem. Hét közös év, sok-sok élmény, vagy csak egyszerű mindennapok, mégis kevés, ami ebből megmarad. De egy, ami ennél fontosabb, az érzés. Semmi konkrétum, csak a tudat, hogy éltél, velünk éltél, és mi szeretünk. Még akkor is, ha most épp az angyal egereket hajkurászod vörös ördögünk.
Kezdetben vala Me, aki nagyon vágyott rá, legyen legalább egy macska, akit lehet simizgetni, gyömöszkélni, hamár KedvesM, ezt nem kedveli túlzásba vitt mértékben. Nosza, legyen egy macskánk, akin kiélhetem ilyen irányú igényeimet. Az első emlékezetes élmény, rögtön amikor hazavittünk. A gyomrod nem bírta az utazást, persze mi voltunk a hülyék, miért nem kocsival mentünk, ő királyfi hátsójáért. Mindenesetre új otthonodban első utad a zuhany alá vezetett. Na, innentől kezdve utáltad a vizet. Hiába a korai élmények bevésődnek. Talán csak a fénykép tanúsága, de még mindig látom magam előtt, ahogy csapzott szőrrel, aprócskán ülsz a lila kanapén egy törülközőből kikandikálva. Egy pár hónap és újabb izgalomra adtál okot, talán egy kósza légáramlat, vagy ki tudja, és az utcán landoltál. Hogy csináltad, nem tudom, de mire KedvesM alvásból fölébresztve lezavart érted, már a kapualjban voltál, és keserves nyávogás közepette ugráltál felfelé a lépcsőfokokon. Mert persze fel nem vehettelek. Dehát mit neked és a kilenc életednek egy háromfelé törött combcsont.... Eb, illetve cicacsont beforrt. A lépcsővel máskor is próbálkoztunk. Volt ugyanis, hogy elhatároztam, macskasétáltatás az igazi élmény, gyerünk hát, menetre fel. Gondosan beszereztem egy neked való kötőféket. Odáig egész könnyen el is jutottunk, hogy rád szereltem. Na de a lépcső aljáig lejutni kb fél óra volt. Ennél tovább nem sikerült. Így hát elfogadtuk, hogy Te magánzó vagy, és önállóan jársz sétálni, amikor Te akarsz, és ahová Te akarsz. Ez nem egyszer kevert kellemetlen helyzetbe is. A cica ajtón keresztül természetesen szabad ki-bejárásod volt a lakásból. Egyszer egész éjszaka nem jöttél haza, így délelőtt úgy döntöttünk apukámmal, nem mehet ez így tovább, keresésedre indulunk. Mivel korábban is, kedvelt helyed volt a padlás, így hamar odaértünk, mint lehetséges rejtek. Meg is találtunk, de nem is pont a padláson, hanem éppen a fölött a tetőn. Ott gubbasztottál a szabad ég alatt, és az istennek sem akartál elmozdulni a ferde macska lépcsőről. Végül addig ügyeskedtünk, míg kitápászkodtam a tetőre, közben apuci fogta a lábamszárát, és nagy nehezen bevonszoltalak. Mérgesen zavartalak be ezek után a lakásba és közben nagyon örültem, hogy egyben megúsztad ezt a kis kalandot. KedvesM szerint persze egy kiadós eső is beterelt volna, de kitudja...
Szintén a szabad élet folyománya az a négy hónap, amikor szerény véleményem szerint feketelyukba keveredtél és egy szomorú vasárnapon - talán bünti kép, hogy mi egy hétre a nagyszülőkre hagytunk - elmentél világot látni. Akkoriban Máté Pétert hallgattam, és takarítás közben énekeltem szipogva az "Elmegyek" című klasszikust. A feketelyuk teóriámat erősíti meg, hogy éppen hétfőn jöttél meg, mintha mi se történt volna. Ez persze így nem igaz, mert miután KedvesM egy hősies padlás ajtó lakat lerúgással kiszabadított önként vállalt fogságodból, csont és bőr formát mutattál. Anyukám szerint, úgy lefetyeltél, mint a hallhatatlanságra vágyó nyeli a forrásvizet. Mennyire örültem, amikor a tükör sarkából megláttalak, még simogatni is engedted magad. Na persze azt is csak módjával, mert én továbbra is hajlamos voltam túlzásba vinni. És milyen kis fifikás vagy, épp nem sokkal az előtt találtál haza, mikor költözni készültünk.
De nem csak nagy események, apróságok is eszembe jutnak. Egy időben nem tudtunk nyugodtan aludni, mert ha bármelyik testrészünk kilógott a takaró alól, egyből elkaptad a karmocskáiddal. Így becéző formában, mert akkor még kölyök macska voltál. Eszembe jut az is, hányszor ültem reggel a galéria tetején, néztem lefelé, és arra gondoltam, hogy suli, vagy munka helyett, mennyivel jobb lenne, ha a saját macskám lehetnék és itthon pecózhatnék, kedvemre sétálhatnék, és kikövetelhetném a legfinomabb falatokat.
Biztos ezt is, azaz téged is mi rontottunk el, de kétségtelen, hogy válogatós egy macska voltál. Leginkább a bélszint szeretted, azt a hörrögést, bürrrögést, nyivákolást utánozni sem lehetne, amikor felvágtuk a színhúst és te már messziről érezted az illatát. Ezzel hozzáteszem leginkább nagyanyád rontott el. Én csak a szülinapodra készítettem hústortát.
Imádtál a ruháinkon aludni, felugrani és bepilledni a szekrény puha sötétjébe. Egy időben a fiókokba törülközőt tettünk, mert ott szerettél pihengetni, mi meg nem szerettük a szőrös alsóneműt.
És emlékszem a riadalomra, amikor az első egeret hoztad haza. Majd utána a másodikat, és a harmadikat, és a kék tollú madarat, aminek csak a maradékát volt "szerencsénk" látni a falon. És persze nem hiányozhatott a valahonnan kilopott sült csirkecomb sem. Erre még rákérdeztünk a szomszédságban, nem hiányzik e valakitől, a madárra már nem mertünk. Az persze természetes volt, hogy mindenkihez a legnagyobb természetességgel bejárkáltál, ez nem is volt kérdés, senkinek eszébe sem jutott az apelláta.
Emlékszem, miután elköltöztünk, és ismerkedtél az új környezettel. Épp tanulás közben jutott eszembe, milyen rég elmentél már, megnézem, merre lehetsz. Ebben a pillanatban puffantál a bejárati ajtóra és csüngtél rajta, hogy most azonnal tessék téged beengedni.
És, és, és.... Tévedtem, amikor fentebb azt írtam, kevés, amire emlékszem. Minden esemény felidézése, egy újabbat juttat az eszembe. Örülök neki, talán még oldalakon keresztül tudnék sztorizgatni Rólad.
De már csak egy történetet szeretnék megosztani. Az utolsót. Nagy pocakkal, a kanapén, mindig itt ültél mellettem, szorosan idebújtál és simogattattad magad. Én legalábbis erre következtettem abból, hogy simiztelek és nem volt ellenedre. Akkoriban sokat nyávogtál, mindig azt mondogattam, hogy a gyereknek ez lesz az első hang, amit majd megismer. Majd megszületett a Csibe, és nekem már nem nagyon jutott rád időm. Akkor is lelkiismeret furdalásom volt emiatt, de most meg végképp. Úgy érzem, azért növesztetted azt az óriási daganatot, mert úgy hitted fölöslegessé váltál. Pedig nem ... Egyszerűen csak örültem, ha magamra van pár percem. De most üres a lakás. Hiányzik a jelenléted a háttérből, a szemem sarkából, hogy látom, átszaladsz a szobán. Hiányzik, hogy nem kell bezárnom a szekrényt, nem kell becsuknom a gyerek szobát, és már a játszószőnyeget sem kell bevinnem a szobába, hogy rá ne ülj.
De már látom, beléptél a vörösök klubjába és Klári széke mellé telepedtél, aki az égi kávéházban egyre csak kártyázik. Azért csak kíméletesen, ha egeret viszel neki, biztosan sikítva fog a székre ugrani...