Nász-nász-nász

Hát igen. Egy jó ideje készülök már, hogy írjak az eseményekről, de mindenképpen meg akartam várni, hogy képben is be tudjak számolni nagy örömömről. Történ ugyanis, hogy karácsonyeste KedvesM megkérte a kezemet. Én pedig azon melegében neki is adtam. Tehát kb december 24-e estétől esküvő szervezői lázban égek. Tervek vannak, sok, már egészen kiművelődtem a tudnivalókból. Lassan körvonalazódik a helyszín is és az időpont, ami nélkül ugye semerre sem lehet tovább lépni. Őrület. Na de felfedeztem az internet végtelen világát, ahol honlapok ezrei adnak tanácsot, szolgáltatást, mit hogyan merre, meddig. És persze a fórumok. Ahol csupa saját tapasztalatot osztanak meg egymással a hasonló kecses cipellőben botorkálók. Csak attól félek, hogy hogy lesz mindenre időm? Mert én közben dolgozom is ugyebár. Sőt nem csak dolgozom, hanem tanulok is. Már az is macera, hogy azon órák mellé, amiket én tartok, hogyan illesszem be azokat, amikre én szeretnék járni. És emellett még élek is, pl tornázom, barátkozom, szórakozom. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak az egyikre koncentrálhatnék, mint Charlotte a SATC-ban. Ő ugyebár az első férje közeledtekor feladta a munkáját, amit ugyan elég hamar meg is bánt, de legalább nyugodtan készülhetett, tervezhetett. Volt mostanában két egész vizsgám. Folyton azon kaptam magam, hogy a gondolataim elkalandoznak holmi fehér ruhák és lila dekorok erdejébe. Miközben a sportpszichológia vagy a családi mentálhigiéné rejtelmeit olvastam, lelki szemeim előtt színek táncoltak, selyem szalagok és dekor kövek. Na de nem panaszkodom, igazán élvezem, a nézelődést, válogatást, helykeresést. Még az esküvő kiállításra is elmentünk, amit KedvesM nagyon hősiesen viselt. Ami már biztos, hogy lesz két koszorús lányom. Osonka, aki már régóta készül a fontos szerepre és Skinnetik, aki szintén boldogan vállalta a nemes feladatot, sőt egyből magához ragadta a lánybúcsú szervezésének nehéz munkáját is, nem kevés kaján vigyorral az arcán. További helyzetjelentés folyamatosan. 

Annak aki velem örül....

Hipochonder?!?!

A napokban kiütődtem, sok kis piros pötty által. Ezzel még nem lenne gond, ha nem három héten belül a második alkalomról lenne szó. Szóval most már elkezdett érdekelni, miért is jelennek meg a kis germók a két oldalamon hosszába. A doki szerint, aki telefonban azt mondta, hogy ez egy összetett dolog, elég ha kalcium tabit szedek pár napig. Na jó erre az első alkalommal még én is gondoltam. Meg a csokira, akkor is és most is, valamint a selyem pizsamára és a hormonszint változásra. De akkor sem tetszik ez nekem. Mindenesetre a rubeolát kizártam, mert ahhoz felső légúti megbetegedés is szükségeltetik. Tavaly volt egy időszak, amikor kb két hetente biztos észrevettem magamon valami akut jelzést, amiből azonnali hatállyal valami súlyos betegségre következtettem. Aztán egy idő után meguntam saját magamat. Sőt kezdtem egészen cikinek érezni, hogy mindenféle még saját magam által is hülyeségnek tartott panasszal ott b***om el az időmet a rendelőben. Most jut eszembe, hogy gyakori megfigyelés a pszichológusok között, hogy a családtól frissen elköltözött lányok gyakrabban szenvednek szorongásos tünetektől.  Mi egy évvel ezelőtt költöztünk össze KedvesM-el első közös lakásunkba. Végülis az én hipochondriám a szorongáshoz, pánikhoz képest egészen gyenge formában jelent meg. Talán mert az elköltözést megelőzte már az együtt élés és az, hogy anyuéktól anyuék mellé költöztem ;)  Na de miért vagyok/voltam így kihegyezve a saját testemre? Az autogén tréning - relaxációs módszer- célja, hogy a gyakorlatok segítségével az ember közelebbi kapcsolatot alakítson ki a testével, pontosabban, jobban oda tudjon figyelni a testi jelzéseire. Na de mi van akkor, ha túlságosan rákoncentrálunk a testi jelzéseinkre. Hol van a határ a normális figyelem és a túlzott aggodalmaskodás között? És miért is aggodalmaskodom én annyira saját magamért? Arra jöttem rá, hogy kifejezetten féltem saját magamat. Persze ez normális, de amióta tudatában vagyok, hogy az én biológiai órám sem visszafelé ketyeg, és amióta a Klári elbúcsúzásával tudatosult bennem, hogy talán én sem vagyok Görög istennő, aki halhatatlan, azóta sokkal inkább ki vagyok hegyezve saját magamra. Tehet ezeket a mostani kis pöttyöket nem értem. Mert ugye ez valami olyasmit jelez, hogy méreg van a szervezetemben, ami ki akar lökődni. Na de ha áttereljük a kérdést lélektani síkra, akkor mi akar kilökődni? Keresem a választ. 

Édes és sós

Tegnap beszélgetős csipegetős házibuliba voltam hivatalos az aerobicos társasággal. Úgy gondoltam zacskós chips és bolti keksz helyett inkább magam alkotok valamit. Így hát csináltam édeset és sósat is. Előbbi, ami talán egy ilyen a mozgás és állandó fogyókúra, testkontrollálás mellett elkötelezett társaság számára nem a legjobb ötlet, egy chasecake brownies lett. A receptet sajtkukac oldalán találtam, www.sajtkukac.hu . Egy kicsit változtattam rajta, a keserű csoki helyett megmaradt mikulás csokit használtam, nádcukor híján pedig mezei kristály került bele. A lisztből pár kanállal elvettem és helyette keserű kakaó port tettem. Abszolút finom lett. A csokis réteg picit talán sűrű, de a sülés végére minden klappolt.  A sós saját találmány, úgyhogy ezennel levédettnek tekintem, mindenki készítse el kedvére :).  Sajnos fotót nem tudok mellékelni, mert a fényképezőnk felmondta a szolgálatot egy ideje, és csak furcsa, a körre (tudjátok az a film, aminek a megnézése után 7 nappal fekszel az ágyban és azon imádkozol, hogy éjfélkor mégse bújjon elő a tévéből a vízi hulla formájú, gonosz lány)  emlékeztetető, elmosódott képeket készít. Aki tehát hiányolja a képriportot, tudja mi a dolga ;) Na de vissza a sóshoz. Névnek valami olyat adnék, hogy:

 

Sütőtökös tekercs. 

 

Először is le kell reszelni egy adag sütőtököt. Egy hagymát felapróztam és vajon elkezdtem enyhén üvegesre pirítani. Kakukkfűvel fűszereztem, majd rádobtam a tököt. Pici vízzel összepároltam, sóztam, borsoztam és kb. két nagykanál mustárt tettem hozzá. Egy másik lábosban paradicsom szószt kevertem. Ehhez egy hámozott paradicsom konzervet elkezdtem melegíteni, belenyomtam két gerezd fokhagymát, de ezt a mennyiséget simán lehet növelni, egy bazsalikom kockát, egy kis bors puszi (Stahl ;) is ment még bele. Miután elkészült és kicsit kihűlt, pürésítettem. Gyúródeszkán kinyújtottam a kiolvasztott levelestésztát. Először megkentem a paradicsommal, majd erre került a sütőtök. Végül pedig feltekertem a tekercset és szeletekre vágtam. A szeletkéket sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgattam, a tetejüket reszelt füstölt sajttal megszórtam és kb . 200 fokos (előmelegített, mert előtte sült meg a süti) sütőben, légkeverés mellett úgy 20 perc alatt készre sütöttem őket. Namost ez a vége fázis a legnehezebb. Először is óvatosan kell bánni a töltelékkel mert ha túl sok csak elég bénán lehet feltekerni a tekercset. Másrészt, ha -szintén- túl sok, nem ragad össze a tekercs vége. Ezzel kísérletezni kell. Mindesetre senki ne keseredjen el, ha elég ronda formát mutat a tekercs, miután felvágta őket. Ilyenkor elég formátlanok, kicsit gatyába kell rázni őket, formázgatni utólag (de még sütés előtt), a lényeg, hogy a végeredmény igazán szuper lett. KedvesM-től úgy kellett kimenteni, hogy pár darabot mégiscsak elvihessek a buliba. :)

 

(T)rendkutatóba ágyazott...

Miközben azon rágom magam, hogy a múlt év végével elszállt az ihletem, folyamatosan azon gondolkodom, mikor lesz már egy kis időm, hogy leüljek és csak úgy írjak. Bármiről. Kapcsolódás az újévi fogadalomhoz:  Ti, hogy csináljátok? Én mindig azon kapom magam, hogy egy időben annyi minden csinálhatnékom van, pl. vasalni kellene, vizsgára tanulni, cikket írni/folytatni/befejezni (nem is egyet), és akkor még az élvezetekről, mint a gyöngyfűzés és a SATC sorozat harmadik, na jó tulajdonképpen ötödik újra nézése, nem is beszéltem. Mindezek közül én most a blog írás mellett tettem le a voksomat, a többibe, némelyikbe belekaptam csak, másokba pedig bele sem kezdtem. Ha már egyszerre szerepelt az előző bekezdésben az ihlet és a SATC, arra jutottam, ha Carrie Bradshownak minden vele történt esemény kapcsán megjön az ihlete, akkor én sem maradhatok el mögötte. Hogy ihletet merítsek, mivel is kezdhettem volna az újévet, mint azzal, hogy folytassam a részek újboni megtekintését. A tavalyi évet is ezzel indítottam, és ez igazán jól is esett. Érdekes, az ismerős csajok is hasonlóképpen ápolják a lelküket, akik nem így, arról jobb nem is beszélni, vagy szeretnétek? Egyik kedves barátnőm például a Szívek szállodájára esküszik. Lelki gond esetén előkapja a megfelelő számmal és évfolyammal ellátott dvd-t, és nézi. A tündérmesékre tehát úgy tűnik még a mai, modern, önálló, karrierista (mindenki válassza ki a neki megfelelőt) lányoknak is szüksége van. Amíg nézzük, feltöltődünk, megnyugszunk, együtt sírunk a szereplőkkel, azonosulunk és empatizálunk. 

Ez volt tehát az újév kezdete, de még pár szóban szeretnék megemlékezni a szilveszterről is. Mifelénk mostanság, a mostanság már egy jó pár éve tart, az dívik ugyanis, hogy 31-én tulajdonképpen partira menni elég ciki, de annál kevésbé trendi. Ebből kifolyólag mi már évek óta - igen ritkán megtörve ezt a (t)rendet 30-án bulizunk, és 31-én egy lenéző házibulit tartunk. Ez tavaly nálunk volt, és lakásavatóként is funkcionált, míg idén Bettyboop barátnőm hívott meg minket, ami szintén, legalábbis számunkra, lakásavatóként is aposztrofálható. Én tehát már egy héttel előre BUÉK-ot rebegtem a kedves kis aerobic társaknak, mondván nem biztos ám, hogy én szilveszter, vagyis az év utolsó szent napján el tudok jönni az évzáró tornára, mivel már 30-án tervezem nekilátni az óév elbúcsúztatásának. Esett aztán, hogy a 30-ai szösszenet, ahol még helyes Nagy Ervint is láttam, de sajnos gyönyörű Csányi Sándort nem hozta magával :(, egészen remekül sikerült. Határozottan nem illuminált állapotban, hajnal 4ig ráztam a hátsóm, és még KedvesM is jól érezte magát. Meg is jegyeztem, ki tudja mikor mozogtunk bulin, utoljára ennyit, ilyen jó kedvvel. Ezzel még véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy öregszünk, sokkal inkább mondanám azt, hogy pl .benőtt a fejünk lágya, vagy már más dolgok fontosak, stb, stb, magyarázkodás a köbön. Visszatérve, minekutána 5körül álomra hajtottuk kicsiny buksinkat, úgy tíz fele már kezdtem is magamhoz térni. Mindez pedig , olyannyira kifutotta magát, hogy kettőkor vidáman álltam az aerobik terem ajtajában, ahol kedvenc Balukám, az edző, egy rálehelés fejében beengedett a terembe, mondván, ha már nem részegül meg tőlem, akkor vélhetőleg a steppadról sem fogok lebucskázni. Ez így is történt, nagyon szuper óra volt, igaz Banitácska szerint, a szemem nem mindig tűnt eléggé nyitottnak. Az óra végére azért korgott már a gyomrom rendesen, de még megjártam, az óévben utoljára (tudom papa, tudom-tudom, utolsó legyen egy gallynak, nade ne keverjünk ide holmi hovatartozási kérdéseket) a Tescot. Mire hazaértem drága már isteni husit - tarja, fűszeresen - sütött estére, amiből gyorsan be is pusziltam egy szeletet, kevés bagett társaságában, majd egy joghurtot, végül pedig sürgősen lefeküdtem aludni pár órácskát, mert állapotomat ébren tarthatatlannak ítéltem. Miután megkeltem, összedobtam egy gyors tésztasalátát - eredeti majonézzel, almával, sajt kockákkal és uborkával, pakoltunk lencsét és némi smink és ruhába rázás után neki is indultunk az újabb estének. Itt kell kitérnem a 30-ai lencse partira, amire kedvenc kiscsaládom volt hivatalos. A lencsefőzelék egy kilóból készült. Az ebéd alatt 7 felnőtt jól lakott belőle (igaz anyu és Csuti nagyanyám csak szimbolikusan ettek belőle), majd a buliban még vagy öten, de ez utóbbi becslésben nem vagyok biztos, főleg, hogy az elmenetelünk igen gyors, ám annál zavargósabb volt. Mindenesetre boldog vagyok, hogy ezúton sikerült biztosítani a hozzám közelállók jövő évi jó szerencséjét és gazdagságát, amire ilyen válságos időben szükség is van. Azt pedig mindenképp kiemelném, hogy a főzelék mellé a köret egy megtermett csülök volt, akit KedvesM kuktázott meg igen ízletesre, és ennek levében főtt aztán a főzelék is.

Egy huszárvágással áttérve a szilveszteri házibulira, kellemes volt, kicsit visszafogott, de ennek ellenére sikerült többet innom azzal az egy pohárral. Szerencsére a másnapot egészen jól tolerálja a szervezetem, így az elseje sem telt nyögdécseléssel. E helyett vettem viszont egy nagy fürdőt, mondván a tisztaságot is meg kell alapozni egész évre. Olyannyira képben voltunk, hogy reggel, nos talán volt az dél körül is, bedagasztottam egy nagy adag tésztát pizzának. Pihent is jó két- három órát, majd mikor Esthajnal barátnőm és kedves férje, akik pár hétre hazalátogattak NY-ból átjöttek, közös hozzájárulással elkészítettük a rakott lepényt. Szerintem a tejfölös, kéksajtos, kolbászos volt a legfinomabb, míg KedvesM a halasra esküdött, bármely  változatban. Nagyon klassz kis közös beszélgetős, eszegetős esténk volt, remélem, Esthajnalék jönnek máskor is. 

Összefoglalóan úgy látom egy trendkutató gondolatsorba épített év végi élménybeszámoló született. Mindenkinek hasonló, további jókat.  

 

2009.01.04.

Ti leírtátok már? Nekem ez az első igazi :)

Miért olyan fontos nekünk az újév? Na de mielőtt erre válaszolnék, egyáltalán miért pont most ünnepeljük. Persze tudom, Gergely pápa, és  a csillagászat, de mégis nem olyan túl esetleges a dolog? Vagy épp a föld forgása és egyéb asztronómiai dolgok miatt éppen hogy egyáltalán nem volt hektikus döntés, hogy kb 365 nap után  rendezzünk egy frenetikus bulit és éjfélkor boldogan omoljunk egymás karjaiba BUÉK-ot kívánva minden a helyszínen elérhető kedvesnek? Vagy kevésbé kedvesnek... Na de azt pedig ki találta ki, hogy épp 24 óra legyen egy nap. Tudom- tudom, megint a föld forgása. De a lényeg, hogy ki dönt az életünk felett. Ki dönti el, hogy azt az intervallumot, amit mondjuk eddig leéltem életem legszebb 28 és háromnegyed évének nevezzem. Persze, hogy a legboldogabb-e kérdés. Én döntöm el. És majd a következő ugyanennyi elteltével, ha visszatekintek, akkor eldöntöm melyik 28 volt a legboldogabb az eltelt 58-ból. Remélem.

Helyben is vagyunk. Újév kezdetén az újra alkotott reményeket ünnepeljük. Jó nagy csinnadrattát csapunk, hogy már senki se lássa, senki se hallja mi történt az ó évben. Egy rövid időre fátylat borítunk minden jóra, minden rosszra, cikire vagy kellemetlenre és csak előre nézünk. Az indexen olvastam egy cikket. Evolúcióbiológusok (?) fedezték föl, hogy az állatoknál is kimutatható a reménykedés egy formája. Az embernél ebből arra következtettek, hogy a remény és a jobb sors várása a túlélés egyik kulcsa. Egyrészről én elhiszem, mert az evolúciókutatás okos dolgokat mond - általában. Másrészről, ha abból indulok ki, hogy a depresszió, az életkedv elvesztése, és a totális reménytelenség érzése akár a lassú önelemésztéshez, vagy akár a gyors öngyilokhoz vezet, logikusan hangzik, hogy amíg élünk remélünk. És amíg van még miben reménykednünk addig élünk. Miben reménykedhetünk, amikor úgy tűnik már nincs miben? Mondjuk szegény csődbe ment bankmogul, aki totális válságba került? Hát a börtön nem éppen kecsegtető ajánlat, de aki egyszer felépített valamit, az máskor is képes lesz rá. Aki egyszer elért már bármi számára fontosat, képes volt rá, az máskor is képes lesz. Reménykedni tehát mindig lesz miben. Talán amikor holnap kilépünk az ajtón és elindulunk az újév első munkanapján a város irányába kicsiny/nagyobb zugunkból találkozunk a szerencsénkkel. Olyan ez, mint a kezdet volt, ha pár millimétert fordítunk szimbolikus kormánykerekünkön már a Balatonhoz tartunk rögtön, nem pedig a határ felé. 

Soha nem lehet tudni, mi jön szembe velünk, és mikor. Persze nem csak jók jönnek, úgyhogy nem elég hinni abban, hogy jó lesz, de a pillanatot is érdemes jobbá tenni. 

Mi a fontos az újévben? A biztos tudat, hogy az újévben mindent újra kezdhetünk. Vagy akár dönthetünk úgyis, hogy a már bevált a jól működőt folytatjuk. Nekem jól fejeződött be a 2008-as év, pedig nem is igazán éreztem át, úgy zsigerileg, hogy 2008. És úgy érzem a 2009-es még jobb lesz, ha meg nekem akarja, majd dolgozom rajta. 

És a fogadalmak? Egy ideje már nem teszek fogadalmakat, mert úgysem így működnek, mint ahogyan a hétfőtől fogyózunk dolog sem működik. De azért én megpróbálom. Hétfőtől egészségesebben, zöldségesebben és több mozgással. Emellett jobb időbeosztással, jobban tervezve. Láthatóan én vagyok az evolúció reményteli terméke :)

Ti megfogadtatok valamit? És mit? Ha nem mondtam volna, én vagyok az evolúció reményteli, kíváncsi terméke.

Életképek.

Közeledik a karácsony. Miközben mások blogjait nézegetem, konkrétan a gasztrókat bújom, de mostanában a divatok sem hagynak hidegen, azon töprengtem, nekem is illenék írnom valamit, itt a nagy ünnep előtt. Na de mit. Épp ezt kérdezte KedvesM is, aki szerint ne is mondjam, hogy nem tudom, miről akarok írni, mert mindig van mondanivalóm. Talán a mai mondanivalóm az életképekről szól. Egy-egy felvillanásról, ami olyan mint az élet, csak kicsiben. Persze ha azt vesszük, hogy milyen régóta forog a föld, az életünk is csak egy-egy felvillanás. 

Hát jöjjenek:

            - bár nincs szilveszter, gyors számvetésként konstatálnom kell, hogy idén nyáron el kezdtem írni életem első blogját. Ez fontos, hiszen évek óta készültem erre. Remélem érdemes volt kibrusztolni ezt az időt.

            - múlt hétvégén sikerült kimozdítani magunkat, és elrepültünk Egerbe egy Simon borkóstolóra. A nedű finom volt, de ami leginkább megmaradt bennem, az, ahogy Simon úr, beszélt a borokról, a földről, a készítésről. Ezen belül is a legérdekesebb az volt, ahogy arról mesélt, a borok, mikor a hordóból elkerülnek, akkor bestresszelnek. És várni kell vele pár hetet fogyasztás előtt, hogy legyűrjék a szorongásukat. Gondolkoztam is rajta, hogy felajánljam szolgálataimat, már ami a bor stressz csökkentését illeti... Azok a pontyok szegények, akiket viszont a piacon láttunk ma valószínűleg valóban, és igazán stresszesek lehettek, miután a hentes kivette őket a vízből és odab**ta a földre őket. Elnézést de tényleg ezt csinálta. Na hát ezekben a halakban biztos felgyűlnek a stressz hormonok, ami nem egészséges emberi fogyasztásra. 

            - A piacra menet eszembe jutott, hogy kicsit indián szökellhetnénk. Még kedvesemet is sikerült rávenni, hogy velem tartson. Igaz ő inkább olyan indián ló ugrásokkal szállt be a muriba. Már régen nevettünk ilyen jót. Ti szoktatok eleget nevetni? Semmiségeken is?

            - Mit jelent nekem a karácsony? Mint hithű zsidó lány, ragaszkodom a karácsonyfához ;). Minden évben elhatározom, milyen gyönyörűen fel fogom díszíteni a lakást, idén különböző dísz gömböket terveztem készíteni. Na éppen ez volt az, amire már nem maradt időm. Ugyanúgy, mint ahogy más években sem. Sok más esetben is előfordul velem ilyesmi. Az időbeosztás még nem megy tökéletesen. Pedig tanítani is szoktam. Talán pont ezért? Arra még nem jöttem rá, milyen mély lélektani oka van ennek. Rájöttem viszont arra, mennyire fontos nekem a családom női vonala. Hogy miket örököltem tőlük. Jót is, rosszat is. De erről részletesebben valamikor máskor. Kevésbé emelkedett, mint ünnepélyes.

            - Mit jelent nekem a karácsony? Élő fenyőt. Ehhez ragaszkodom. 

            - Főzést. Rohanást. De egy kis kellemes nyugalmat is. Biztonságot, mert miközben évről évre változik a történet, mégis van benne állandóság is. A közös ebédek, a közös vacsorák, a közös ajándékozások mindig nagyjából ugyanazokkal. Ezért van szükségünk az ünnepekre? Hogy érzékeljük az állandóságot? Az állandóság biztonságát?

            - Sütöttem ma mazsolás kalácsot, fűszereztem gyömbérrel, fahéjjal és sáfránnyal. Készíttettem húspástétomot, kacsamellből. Sárgabarackkal és kesudióval (sózatlan pisztáciát nem lehet kapni, csak aranyáron). 

            - Holnap még készül: kéksajtos diós pite, gombás töltött tojás; rántott húsi, az ananásszal rakott karaj elmarad, mert a Corában nem lehet kapni szeletelt ananászt... Köretnek csőben sült spenót, répa burgonya. Édességnek: mákos narancsos koszorú.

            - Ezek a karácsonyi gondolataim. És a fa díszítés. És a jövés menés. És az együtt lenni jó.