2014. október 13., hétfő

Bagoly és cica

Múlt csütörtökön a Belvárosi színházban jártam anyukámmal és két kis barátnőjével (értsd tisztes hatvan körüli hölgyek). A délután folyamán nagyon gondolkoztam, hogy inkább az otthoni pihenésre szavazok, de végül beértem egy óra alvással, kirittyentettem magam és elindultam. Szerény véleményem szerint jól tettem, anyukám kevésbé szerény véleménye szerint nem. De legalábbis neki kellett volna otthon maradnia és aludnia pihennie, kívánt rész alá húzandó. Én részemről végig nevettem a 100 perces, egy felvonásos darabot, ő végig szörnyülködte, ahogy a lányok is. A történet dióhéjban egy magának való, az ablaka és írógépe nyújtotta biztonságos terep mögül leskelődő íróról (gyönyörű, tehetséges Szabó Kimmel Tamás) szól, aki mérhetetlen világfájdalmát próbálja átadni a papírnak és letuszkolni azt a szerkesztők torkán. Ebbe a nyugodt, ámde rendkívülien unalmas életbe robban be a ledér életű "wannabe" színésznőcske (Jordán Adél), akit miután kiraktak a lakásából, főszereplő írónk feljelentése miatt, azzal a lendülettel be is költözik hozzá. A történet és a darab nem akar több lenni, mint amit ki lehet hozni belőle. Mindketten tanulnak a másiktól, próbálják lebeszélni magukat a másikról, ami természetesen sikertelenül, egymásba szeretnek. Természetesen és mindent elsöprően. Mindketten tanulnak a másiktól, változnak és nyitottabbak lesznek a világ eddig számukra ismeretlen és/vagy kiélvezetlen részére. Ezt így, nem túl cirádázva, nem túl bonyolítva, viszont annál több humorral. Anyukám szerint Jordán Adél tenyérbemászóan idegesítő, sipító, buta, és sok. Szerintem igaza van, Jordán Adél tökéletes színésznő, pontosan az volt a szerepe, hogy ezt eljátssza, és a a lányok véleménye szerint is, ez tökéletesen sikerült neki. Nekem úgy tűnt a két színész lubickol a szerepben, lazán, természetesen mutatják be a történetet. Részemről tökéletes esti felüdülés.

Ami már nem a darabhoz tartozik, de nekem furcsa volt: a két színész külön külön, de az előadás végeztét követően kb. 20 perccel távozott. Bennem az a kép él, amikor a színészek még előadás után a színész büfében beszélgetnek, iszogatnak (minden színész alkoholista ;) és élik a különlegesen misztifikált életüket, melyet földi halandók csak álmodni mernek.

Ami szimpatikus volt, hogy Jordán Adél tökéletes földi halandóként szált fel a bicajára és elkerekezett az előadás végeztével.

Nincsenek megjegyzések: