2008. augusztus 27., szerda

Klári

Klári, a kedvenc anyai nagymamám. Sosem hívtam nagymamának, igaz ez ugyanígy elmondható a kedvenc apairól is. Mindig mondogatta, hogy ne Klárizzuk (én és a kisöcsém), de mi persze sosem hallgattunk rá. Igazándiból azt hiszem, nem is szerette volna igazán, ha nagymamázzuk, csak mondta, mert ez a látszat, így szokták. De Ő nem volt igazándiból nagymamás. Ő a nagybetűs NŐ volt. Olyan - ezt sosem felejtem el - aki még egy nappal a halála előtt is lereszeltette velem a körmét. Talán lehet bennünk némi hasonlóság, mert én is gyakran reszelem a körmömet. Ez a tevékenység kikapcsol. Amikor egy hónapig külföldön voltam, M- nélkül, és már nem bírtam a "strapát", akkor Rómeót és Júliát (természetesen a musical változatot) a fülembe tapasztottam és elkezdtem rendbe tenni a körmeimet. Kezdve a kezemmel, befejezve a lábammal. Reszelés, polírozás, fedőlakk, színező. Az első zenés színházakba is Ő vitt el, és persze anyu. Azóta is imádom a musicaleket (az operát már kevésbé), de a színház szeretetét mindenképp átadták.
Eddig senkinek sem írtam le itt az igazi nevét, talán csak némely tündér kislányét, és a cicáét. Alapjáraton első a magánélet joga. Eszembe jutott viszont Szabó Magda gondolata (Für Elise vagy Régimódi történet (?)), miszerint most már nyugodtan megírhatja az életét, és a családi eposzt, hiszen akik szerepelnek benne, már nem élnek, nem szégyenkezhetnek miatta. Úgy gondolom, Klári sem haragudna ezért. Sőt titkon remélem kicsit még büszke is lenne, ha olvasná ezeket a sorokat. Furcsa érzés volt ráeszmélni, hogy Klári és Sz. M. egy évben születtek, csak utóbbi pár évvel tovább élt. Még hátborzongatóbb érzés volt, hogy Sz. M. épp aznap este, vagy talán eggyel később halt meg, mint ahogy el kezdtem olvasni a Für Elise-t. Nem mintha különösebben jeleket, és csodákat akarnék keresni a dolgok jelentése mögött, de mégis valamit súgott nekem. Adott egy érzést, amit csak tovább erősített bennem az, hogy a könyv hátoldalán lévő képen nagyon hasonlítanak egymásra. Az írónő és Klári.
Nem szoktam kijárni a temetőbe. Sokszor eszembe jut, hogy ki kéne menni, el is képzelem milyen lenne, miket mondanék neki. De amit ott el tudok mondani, azt itthon is elmondhatom.
Sokszor álmodtam is róla az elmúlt három évben. Mostanában már kevésbé. A közös ezekben az álmokban az volt, hogy mindig kiderült valamilyen úton-módon, hogy Klári igazándiból nem is halt meg, játszott velünk, vagy egyszerűen csak feltámadt, az élet maga nemes egyszerűségével.
Az irigység. Egy újabb momentum jutott az eszembe. Akkoriban műtötték egyik barátnőm nagymamáját. 90 éves volt (nem tudom, most mi van vele). A pacemakerét rakták rendbe. Felháborított, dühített, a tehetetlenség érzését mélyítette bennem, hogy ha egy 90 éves emberen ilyen műtétet tudnak végre hajtani, akkor miért nem tudtak segíteni az én 85 éves nagymamámon. Igaz, Klári akkor már feladta, vagy egyszerűen most már őszintén azt érezte, hogy ez így elég volt, kerek volt. Megélte, amit meg kellett, amire vágyott. Eljön az idő, amikor nincs már minek tovább húzni. Nekünk volt nehezebb elengedni őt, amúgy is.
85 év, ennyit vallott be, maximum. Néha még nekünk is igen utána kellett számolnunk valóban annyi éves e, ahányat mond. Hozzáteszem mindig is letagadhatott legalább 10-15 évet, mert olyan típus volt.
Régebben mindig fenyegetőzött, hogy majd fogunk még sírni utána, ha majd nem lesz. Ezt sose hittem el neki, nem volt egy könnyű természet. De aztán igaza lett, sírtunk utána eleget. Mostanában már nem sírunk. De gondolunk rá. A szobájában sokszor úgy érzem, még mindig ott van. Élete legszebb évei, és legrosszabb időszakai is oda kötik. Amióta ott élt, soha nem költözött máshová. Az "első" szoba Ő maga: békebeli stílbútorok, porcelánok a vitrinben, könyvek (módjával, de vannak :). Komód, két fotel, ezüst hamusok, gyertyatartók, és a kedvencem az impozáns kínai váza. Az a szoba elegáns. Érdekes, mostanában apu használja, rajtam kívül ő az egyetlen, aki ezt teszi. Igaz én sokkal ritkábban. Furcsa, hogy apu átvette a szoba fölötti hatalmat, pedig sosem viselhették egymást Klárival, most mégis az ő szobáját választotta...

Olvastam a napokban Szabó Lőrinc egy versét. Gyerekekről szól, egész pontosan egyetlen kislányról, Kiskláráról, a lányáról. Nyílván ezért is jutott nekem eszembe az én Klárim. A vers nem róla szól, mégis az utolsó pár sort külön neki ajánlom!

Színház a gyerekszobában

" Zöld lábán táncol a kék ibolya!",
perdült elém kislányom, Klárika,
s forgott, dalolt, mint egykor az anyám.
Látta az őszt, s: " Levelek hullanak",
mondta rímben "egyszárnyú madarak!"
"Mért egyszárnyúak?" - "Hát mert oly sután
forognak!" Csak néztem rá. Este, ha
aludni készült, s átjött Julia
néni, s az öreg Anna is beült,
az egész család mint színházba gyűlt
köréje, zsámolyokra, s a mesét
hallgattuk, amit rögtönzött, az egy-
ujjnyikat s a százmétereseket;
vagy én olvastam Gilgamesét,
Undinét, és Szun Vu-Kungot... Talán
ötéves volt...
"S most vége!"... Taps után
-"Szervusztok!"- a takaróiba bújt
-"mint héjába az alma"- s elaludt.

2008. augusztus 25., hétfő

Valami véget ér, valami fáj.

Miért van az, hogy létrehoznak valamit, ami jól működik, amit szeretnek az emberek, és utána tesznek rá. Ez történt az én kedvenc fitness termemmel, az A1-el. Már legalább 3 éve járok ide, mármint oda. Azért választottam,mert végre olyan edzőket találtam, akik igazán színvonalas órákat tartanak, nagy a választék, többnyire sikerült találnom az időbeosztásomhoz illeszthető klassz órákat. Az sem utolsó szempont, hogy három termük VOLT, így amelyikben épp a legszimpibb órát találtam, oda mentem. Aztán mostanra szép lassan kiderült, hogy ilyen olyan suskusok eredménye képpen a tulajdonosok eladták az egész kócerájt egy külföldi csapatnak. A külföldi csapatot pedig úgy tűnik nem igazán érdekli a vendégek igényei, mert azóta rombolnak. Nem tudom pontosan az ő hatásukra - e, bár egyes edzők bevallása szerint már évek óta nem volt olyan jó a hangulat, mint régen, de a kedvenc oktatóim is veszik innen a sátorfájukat és egy új, jobb helyre mennek. Ez persze teljesen érthető, személyes kínom csupán, hogy az újonnan nyíló terem jóval drágább lesz, és jóval messzebb is. A rombolás része még, hogy a legrégibb termet és talán legkedveltebbnek is mondhatom, egyből el is passzolták, és ez a sors vár a kevésbé kedvelt, harmadikként megnyílt teremre. Mindez azt eredményezi, hogy marad egy helység, ahol várhatóan tömegnyomor lesz, arról nem is beszélve, hogy az órák színvonalának is vélhetően lőttek. Biztos én vagyok a naiv, amikor azt gondolom, hogy ha valami jól működik, azt fejleszteni kell, nem pedig elásni mindenféle pénzügyi tranzakció oltárán. Valami véget ér, valami fáj. És elkezdődik valami új is talán.

2008. augusztus 24., vasárnap

Eközben Zuglóban.... Na ki a király????

Örömmel jelenthetem, hogy elsőként sikerült kedves szomszédasszonyomat megihletnem írásaimmal, így ő is szövegbe szedte élményeit, melyek hétvégi macsekra felvigyázás közben érték. Köszönöm neki, hogy társaság és partner, most pedig következzék az ő beszámolója, vágatlanul:



Mélységes tiszteletem!Az, hogy igy kezdem a mondatot, hogy köszönöm azt hiszemhogy az a legkevesebb amit most leirhatok neked!Lenyügöztél! Köszönöm, hogy megörökitetted a mivoltomat.Tudatommal ezt már rég tudtam, hogy előbb vagy utobb meg-emlékezel majd rólam. Igy a kedvenc tiszteletbeli keri fiamalkalmáva. Talán az se volt véletlen. hogy ezt 18-án irtad?Mégegyszer köszönön és én is igértem neked valamit és aztteljesiteni fogom!

Na jó mostmár bevalhatom,hogy szem nem maradt szárazonmikor elolvastam a picinykis cikkedet.Képzeld el, hogy anyunak is felolvastam és még mindiga végére érve gomboc volt a torkomban.Azt is képzeld el,hogy anyám ült a net elött és olvasta az irásodat.Hát le kellet volna fényképeznem. De az sajna nincs, demég lessz!!! Hát csak ennyit akartam még hozzátenne agondolatmenethez. Cirmokám azért most is hozta a formáját.Most jöttem tőle, mert az elöbb nem találtam meg.Na mondom magamban lesz ennek következménye, de aztán meglett őurasága. Elképzelhetően a kis vécéjét használta!?Na jó most már befejezem, mert ihletet kapok és ha nem ugyirok mint TE csak képzeletben folytatom tovább.További szép napot, csók a családnak.

Derült, fényes szikrázó napsütésre ébredtünk fel, ez hatalmasváltozás az elötte lévő naphoz képest. Ugyanis este leszakadt az ég. Dörgött, villámlott szakadt a viz fentről. Ugy ahogy azt Isten azt megteremtette. Gondoltam az én kis Gattomra valyon mostmit csinál, nem fél szegényke hova bujhatot el? Még jó, hogy ezmár zárt ajtónál történt és nem kelett őt rendőrséggel kerestett-nem. Na de térjünk vissza a napfényhez hisz mi ezt szeretjük.Én mint jólnevelt keresztszülő, ahogy kitágultak a pupilláimmár a lábam mászott le az ágyról. Ugyanis nekem kötelezetségeimvannak. Igy osontam keresztül a folyoson a kijelölt lakás felé."kb. 2 méter" Nyitom az ajtót olyan csöndesen ahogy csak tudomhátva még látom kinyulva az én kedvencemet. De ő megérezvén, hogykuszok befele a konyhán keresztül a nappaliban látom ám, hogykomotosan jön felém, mit látom HALLOM azzal az édes kis cicahangjával ahogy üdvözöl.

Elvágodik a kövön hasra vágja magát hörög gurgulázik és minden-féle hangot ad ami csak kijön a torkán. Én meg lenyügözve leheveredek ökelme elé és elkezdem szokásos rituálémat. Kezdema füle tövénél a feje bubjáig a nyakán keresztül a lába ujjáig.Szinte spirálban tekerödik elöttem. Mit ne mondjak élvezetes élmény volt számomra, ahhoz képest, hogy még egy hónapja még ahátát se tudtam megsimizni. Ugy siklott ki a lábam melett mintegy kis gyik. Teendőimet elvégezvén hagytam őt élni az életét járja a szokásos macska utját a szabadban. Hazatérvén az ottho-nomba hozzákezdem a szokásos tevékenységhez reggeli készitése,ebéd felrakása. Még fel se ocsudok, hogy ottvoltam az én kis-cicámnál / kb. 10 perc telt el/ őurasága besétált az ajtomon.Már nem a figyelmeztetett nyávogásával, hogy vigyazat jövök,hanem ugy mint aki hazatér a csavargásból. /Ugy néz ki, hogy neki két lakása van, sőt három mert a harmadik szomszédunkhoz is szabad bejárása van./ Az első utja a szemeteshez vezetett. Ugyanis a halas zacskó volt benne. Ennek a cicának mint a marhahus ugy a hal is a kendvence. Eszeveszett nyivákolásba kez-dett nem tudtam, hogy az én drágámnak mi a baja, de hamar rájöttem, hogy a halszag az oka. Igaz, hogy reggel még láttam akistálkájában halkockákat, de mint csak hallanám, hogy mondhakinek kell konzerv mikor itt friss hal is van. Én mint továbbrais mint jólneveltként egyik kezemben a turmixgép, hisz vargabélessüti készitéséhez keztem, a másik kezemmel lecsiptem egy kis filét a halból. Ez nagyon könnyen ment mivel lazac volt a lelkem.Az én kis cicám rávetete magát a cafatra, szinte egészbe lenyeltegondolván, hogy este kevés nasit adtam neki.Majd megint nyávogás-ban tört ki, s hogy szivem ne szakadjon meg levágtam még egydarabot.

Evvel a drágám már biztosan elégedett volt s farkacsoválásá-val megköszönve mint a király kivonult a konyhámból szinte láttama palástot a hátán. Büszkén feltartott fejjel méltóságteljesenátment a folyoson az ő birodalmába. Azóta se láttam ökelméjétalussza az igazak állmát.Sok szeretettel küldöm nekes ezeket a sorokat, hogy a kisblogodat tudjam gyarapitani 2008.08.24.

Hétvégi helyzetjelentés






Remélhetőleg nyárbúcsuztatónak nem nevezhetjük, hétvégi Veresi kirándulásunkat, ahol kedves baártainkkal voltunk, akik szinte szomszédoknak is mondhatók, már ami az itthoni kerületi elhelyezkedésünket illeti. Külön öröm, hogy most egy újabb kedves tündérlányt mutathatok be szerény kis blogom keretein belül. A kisasszony közel másfél éves immár, egyre szebb és szebb. Tejföl szőke fürtöcskés a feje, valamint különös ismertető jegye, hogy még mindig egy jár kel a világban, mintha enyhén szalon spicces lenne. Mivel azonban egy apróságra ilyet nyílván nem mondunk, inkább csak annyit jegyzek meg, hogy kissé még bizonytalan lábakon jár, amúgy igen bátran. Na tehát tegnap délben indultunk felpakolva jelentős mennyiségű hús és züldség rakománnyal. Ebéd és beszélgetős, sétálos időtöltés után kezdtünk neki az éltető étek készítésének. Barátosném, fent említett tündörlény nem különben jó fej anyukája remekbe szabott salátákkal érkezett. Készült egy szép adag céklasalátával. Ezt külön ki is emelném, mivel én nem igazán rajongom, amúgy (csajok figyelem!!!) zsírégetőként is számon tartott zöldségért. Készült továbbá még caciki (ezt így magyarosan), paradicsomos, bazsalikomos feltét, illetve bruscetta alap, mi egy számomra korábban ismeretlen, Lidl-ben kapható alapból készült. Szárazon kb úgy néz ki ez a dolog, mint valami paradicsomos fűszer keverék, míg vízzel elegyítve a sűrített paradicsom konzerv tartalmára hajaz. Vacsi után babás család hazafelé vette az útirányt, mi pedig M-val, némi rendrakást követően a kisbolt felé. Ez nem lenne túlságosan izgalmas, ha nem a célból örökíteném itt meg a történteket, hogy rámutassak különlegesen szerencsés mivoltunkra. Indulás környékén ugyanis gyanús volt, hogy elered az eső, de uccu neki felkiáltással, valamint határtalan bátorsággal, nekivágtunk a kb 15-20 perc oda és ugyanennyi vissza útnak. Száraz utunk volt, mindössze az utolsó pár méteren kezdett esegetni az eső, ami úgy 5 perccel később már igazi, dúrva, nyári zuhévá szaporodott. A hétvége klasszul sikerült hát, és meg sem áztunk, ma pedig még egy kis bicaj is jöhet.


Kép riport most:



Itt kell megemlítenünk, barátok közt csak Csacsának becézett csuda helyes szomszéd kisfiút, aki egyértelműen a tegnapi nap fotó királya volt, mind a három egész évével. Köszönet neki a képekért!!!!

2008. augusztus 22., péntek

Debreceni virágkarnevál

Augusztus 20-án végre, életemben először láttam a debreceni virágkarnevált.
Nagyon ügyesek voltunk. M-val mentünk, kettesben. Hajnali 5, azaz 5 órakor keltünk, és 6kor már el is indultunk. Mmama megint nagyot homorított, mert csak azért felkelt korábban, hogy kisüssön nekünk frissen hamburger húsit, amit szendvicsben vittünk magunkkal a hosszú útra.
Az utat nagyjából végig szenderegtem. Erről amúgy kizárólag M. tehet, mert ha nem kapna sikító frászt attól, hogy mellettem üljön, amikor vezetek, akkor ő is kevésbé lenne fáradt.








Igazán profinak mondhatom magunkat, már ami
az időzítésünket illeti, hiszen kb fél órával a karnevál kezdés előtt értünk a helyszínre. Kisokos, így neveztük el a GPS-ünket, egészen tökéletes közelségbe vezetett minket. Érdemes is volt hamarabb odaérni, így legalábbsokat tudtuk fényképezni a kocsikat, még álló helyzetben. Miután elindultak, már nem volt erre igazán jó lehetőség. Elég nehezen is választottam a képek közül. Hosszas szűrés után végül erre a tízen akárhányra szűkítettem a kínálatot.




Nagyon tetszettek a titánok, és ez a démon itt fenn. Szívem csücskét pedig a L'ecso c. francia rajzfilm alapján felvirágozott kocsi képezte. Itt is külön kiemelném a rózsaszín tortát, Eifel toronnyal a tetején. Lehet azért is tetszik, mert S.J. Parker táskáját juttatja eszembe, amit a Sex és New York című, annyira amúgy nem is remek, mint vártam, filmben szorongatott a kezében. Ez a rész amúgy kiemelendő a filmből, mivelhogy itt vesznek közös lakást borzasztóan helyes MR Big-el, akit itt a sorozatban megszokotthoz képest már csak John-nak becéz, ami igan-igen kiábrándító. És ez az az ominózus rész is, illetve talán innen következik, amikor Carrie Bradshow parádésan, szédítően, őrjítően klassz sétálós, tükrös, fehér gardrób szekrényt kap, amit szerintem azóta a fél világ irigyel tőle, de én mindenképp.

Kis intermezzo után, csuda helyes volt még a kis vakond virágkocsi. El is határoztam, hogy baba lányoknak hívok majd elő néhány képet ebből a csokorból, a pindurkák ugyanis mind oda vannak kis vakondért.





Sok kép készült még az óriás bogarakról és a Reneszánsz év autójáról, amin Leonárdo Da Vinci utóérzetként építettek repülő embert, forgó akármit, meg rakéta hajtásos kisembert...













Végül pedig, nem titkolt szándékom volt Debrecenben, hogy beszippantsam azt a levegőt, ami útnak indította Szabó Magdát is. Sajnos a családi házukat, ahol szülei is laktak, nem találtuk meg, ami igazán nem meglepő, mivel lebontották, a buták.... Igaz nem ez volt Sz. M. szülő háza, azt nem kerestük meg. Igazság szerint én vagyok a béna, mert a Für Eliseben is azt hiszem, de a Régimódi történetben tuti, leírt minden utca nevet és lakóhely változást, amit ő és/vagy a szülei megéltek. Következő debreceni látogatásunk alkalmára igyekszem majd felkészültebben menni :)

Be kellett hát érnem azzal, hogy a fő utcán az Arany Bika szálló mellett nyitottak egy könyvesboltot, kedvenc írónőm tiszteletére. Kiraktak néhány emléktárgyat, és természetesen lehet itt kapni az összes könyvet, ami megjelent tőle.



2008. augusztus 19., kedd

Óvakodj a .....akitől kell ... & beszámoló a demjéni thermál völgyről

Ma igen szomorú dolog történt velem ebéd közben. A történet azonban korábbra nyúlik vissza, egészen tegnap estig. Nevezett időpontban ugyanis jószomszédi látogatást tettünk kedvenc egri barátainknál. Pontosan azokról a drága barátokról van szó, akik a - muszáj leírnom, mert még a neve is annyira tündér mókus- Bodza nevű tünci babával rendelkeznek. Tünci baba épp egy éves és 10 hónapos, és mint olyan, hihetetlen mód akaratos. Pillanatnyilag minden az övé, minden "én", és ez az ÉN irányít mindent és mindenkit. Egyszóval imádni valóan, égetni valóan, hihetetlen mód szeretnivaló. Tehát Bodza családnál voltunk, ahol is vacsora közben társasági ismerős lány mélységesen szenvedően, lesápadt arccal előadta, mennyire fáj is neki az éppen ma tömött foga, és hogy a szúrás egészen az agyáig hatolt. Mivel jó fej vagyok, és nem vagyunk címzetes barátnők, nem sütöttem el azt a kedves, igen szellemes poént, amit más esetben és másnak biztos megtettem volna, hogy ugye bár nyilallni csak abba tud, akiben van hová. Na de mint előző körmondatomban jeleztem, ettől a kedves kis intermezzótól eltekintettem a már említett okokból kifolyólag, de nem is nagyon spiláztam túl az aggódást, mivel úgy tűnt, nem is vágyik bíztató szavaimra... Na de ez a fogfájós téma addig-addig tekergett és gyűrűzött, míg csoki evés közben az én fogamba is érezhetően belenyilallt a jujjjj. Ennél több nem is történt, biztos ami ziher alapon oldalt váltottam, helyzet megoldva. Hát ma, már túl az ebéd legjaván épp pöttyös ponton (ez itt a reklám helye) nyammogok, mikor is érzem, hogy hmmm, itt valami kemény van, nem is egy, hanem mindjárt két kemény. Azonmód ki is kanalaztam két keményet, amik, mint megállapítottam, egykori fogam felének tömött részecskéi. Szóval azóta szelel a szél a számban, és azt mondhatom rendkívül unalmas csak az egyik oldalon rágni.... Meg amúgy is.... Szerencsére nem fáj (remélem mindenki hallja, hogy ezt a kijelentést lekopogtam háromszor a fán (értsd az államon); még szerencse, hogy nem vagyok babonás....). Csak nincs nagy kedvem most fogorvoshoz menni, és bénázni ezzel, meg tömérdek geppát kifizetni érte. De persze felhívtam fogdoktornénit - nevezett Raffai Teréz - akit ezúton is ajánlok mindenki szíves figyelmébe, mert igen ügyes valaki.Tanulság: óvakodj a szívszorongató arccal fogukat fájlaló emberektől, akikkel kapcsolatban amúgy is van már egy megérzésed, hogy neked ő nem gyere be.

Demjéni thermál völgyhttp://www.demjenszallas.hu/termalvolgy.phpElőször is jelezném, hogy nem vagyok a fürdő fizetett reklámozója, bár ez így végiggondolva nem is lenne olyan rossz ötlet....Késő délután fél 6 körül útra kerekedtünk, mondhatni kocsira gördültünk kedves M. családdal és átszáguldottunk a szép új úton Demjénbe, mely falucska Egerszalók mellett található és hasonlóan kellemes meleg vizes gyógyforrással bír, mint Szalók. Ez utóbbival szemben nagy előnye a Demjéni strandnak, hogy még nem kurvultak el a pénznek, megfizethető a belépő, és nem akarnak minden lépésnél egy újabb bőrt lehúzni az odalátogatóról. A thermál völgy idén nyárra épült meg, és lesz egy barlang rész is, ami még most kerül majd kialakításra. Na de ami készen van, azt csuda szépen találták ki. A hegyoldalba épült fürdőt lépcsőzetesen alakították ki, a víz lefolyik egyik medencéből a másikba. A medencéket továbbá mozaikkal rakták ki, amely megoldás szívemnek az ő csücskét képezi, és a már említett szívemnek az ő nagy vágya, hogy egyszer mozaik csempés és üvegtéglás fürdőszobám legyen. Na tehát mozaikos medencék, és mindenféle mediterrán növény körbeültetve. És a víz fölött fa háztető, hangulatvilágítás; megfelelő kényelmi szolgáltatások, mint ingyenes öltöző, és parkolási lehetőség. A fürdő tájolása is igazán parádés, mivel a naplementét premier plánban nézhettük végig, miközben lábunkat a vízben lógáztuk. Összeségében azt mondhatom, hogy olyan remekül megkonstruálták a helyet, olyannyira, hogy még az én drága, finnyás, morgolódós M-m is azt mondta ide máskor is eljövünk.

2008. augusztus 18., hétfő

Don Gatto most


Az uraság mostanság jó bőrben van. Már egészen belakta az új (féléves) lakást. Járkál a házban. Meghódította, akit lehet, főleg kedvenc szomszédasszonyunkat. Jelenleg is az ő felügyelete alatt ál. Persze sokszor úgy érzem, hogy ez a dolog fordítva igaz. Vagyis mi állunk az ő uralma alatt. De a meghódításhoz visszatérve, mi sem jelzi jobban a dolgot, mint, hogy amikor őfontossága nem óhajtja megenni a kirakott konzerv finomságot, akkor drága szomszédasszony marhahússal kedveskedik. Sokféle hangot hallottam már ettől a macskától, a többségét egészen jól be is tudom már azonosítani, de a marhahúsnak egészen különleges hatása van. Ilyenkor ugyanis hörrög, és börrög, hürreg, és dorombol, és nyávog, és iszonyatosan oda van minden kis idegszálával azért a francos húscafatért. Itt jegyezném meg, hogy én is kedvelem a marhahúst, igaz csak a legritkább esetben nyersen. Ez a legritkább eset a tatárbeefsteak esete természetesen, ami valljuk meg igen ínycsiklandó étek. Itt visszatérve a konzerv macskakajához, amit egy lapon említeni a tatárbeefsteak-el igazság szerint főbenjáró bűnként is kezelhető lenne, a legnagyobb természetességgel írtam, hogy "fincsi". Na de kérem, honnan tudhatnám én, hogy valóban fincsi e. Mert még sosem kóstoltam. Szagolgattam már, elég sok félét. Határozottan észlelhető, hogy melyik tűnik jobbnak, illetve melyik harmadrangú, de még a prémium, whiskas mártásost sem kóstolnám meg, hacsak nem az angol beteg hősnőjeként egy sivatagi barlangmenedékben feküdnék étlen-szomjan. Persze akkor a halat, és egyéb tengeri herkentyűket is hajlandó lennék megenni, hozzáteszem nem szívesen.
Most tehát egri tartózkodásunk alatt, kedves emelet társunk gondoskodik arról, hogy az a szegény, egyszem macska férfi kellő mennyiségű időt tölthessen a friss levegőn, és ezután vissza is juthasson a lakásba. Mert ugyebár szép új lakásnak, szép új ajtaja van, amire nem vagyunk hajlandóak szép új macska ajtót vágni. Ez kissé megnehezíti Gattó úr dolgát, hiszen a régi lakásban, megvolt a ki-bejárkálásnak ez a szabadsága. Amióta viszont, feltételezhetően a körzet egyes számú macska császára egy fehér DÖG formájában feltehetően bejött a lakásba és feltehetően megjelölte a kanapénkat, amit azóta a Don vagy ötször lepisilt, nem bízzuk a véletlenre a dolgokat. Az ajtó így éjszakára bezáródik, macska helyzetétől függetlenül. Itt említeném meg, hogy a macska igen büdös nyomot hagy maga után, valamint a kanapé párnát és huzatot igen macerás kimosni, valamint igen nehezen szárad is meg. És igen döbbenetes volt elsőre végignézni, hogy a mi okos macskánk odaguggol a kanapéra és lepisili. Én úgy meglepődtem, hogy köpni-nyelni, nem hogy macskát fejbekólintani nem tudtam. Még arra is gondoltam, hogy esetleg valami baja van a pokolfajzatnak, mert ilyet soha nem csinált korábban. Így történeti csapongásaim végére érve, még egyszer, az internet végtelen sztrádáin keresztül is szeretnék köszönetet mondani LIÁ-nak, hogy helyettünk is szereti cicut míg mi Egerben lógázzuk a lábunkat, és hogy kéretlenül is vigyáz rá. Azt kell mondjam, igen szerencsésnek mondhatom magunkat, hogy ilyen szomszédra találtunk. KÖSZÖNJÜK.

Kihelyezett tudósítás II.

Hasoncímű bejegyzésemet tegnap a növényekkel fejeztem be, és most igyekszem valahol azon a környéken felvenni a fonalat. A domboldal éppen tetejére épült családi ház kertjében kistó is helyet kapott. Itt sok mindenki él, kárász és aranyhal képviseli az úszó állat állományt, míg egy tavirózsa a tavacska ékessége. Állítólag, és ezt megbízható forrásból hallottuk, konkrétan a családtól, említett tavirózsa idén már háromszor is virágzott, mondanom sem kell ez a három alkalom szigorúan akkor fordult elő, amikor mi Egernek még a környékén sem jártunk. Feltételezhető, hogy idén már nem is lesz hangulata kinyilni, mivel a szintén megbízható családi forrás azt ecsetelte, hogy növény visszahúzódott a víz alá, ami eltéveszthetetlen jele annak, hogy éves jól megérdemelt pihenőjét kezdte meg ezen (le)húzásával. A terasszal átellenben található a főbejárat, ahol a mégoly szemrevaló előkert vonza magára az őt megcsodálók tekitetét. Itt most pihenőben a hagymás virágok, és virágzóban a nyári virágok. A gyönyörű magnóliák, itt lévő, de a kert többi részén találhatóak is, már eldobták lila és magnólia/pink-fehér óriás virágaikat. Most a leanderek vezetnek a bejárat mellett, alig-alig hagyva helyet a közlekedőknek. Na de akinek nem elég a kinti növényzet,
nem kell, hogy búslakodjon, mert idebent is -ahol épp csücsülök- rengeteg
növény kapott helyet. Páfrányok, és miegyebek, de a lényeg az orchidea.
Bátor ki itt belépsz, orchidea dzsungelben találtatsz, mondhatnám. És valóban. Itt mind, aki él túléli, és újra éli, kivirul, és felépül, ha máshol leépült. Egyszer elkezdtem számolni, úgy 15ig jutottam. Azt gondolom ez egész jó átlag. Büszke szívem elmondatja azt is, hogy nekünk is van ám orchideánk. Csodák csodájára pedig, egészen jól érzi magát, nőtt már új levélkéje is, a szép fehér virágai is egészen sokáig bírták. Hát ezek a kis családi növények, viruljatok sokáig.

2008. augusztus 17., vasárnap

Kihelyezett tudósítás

Kihelyezett tudósítás

Egerből, az Almagyar dombról jelentkezem. Az én kedves M-em idevalósi ugyanis, eredetileg. A szülei pedig még most is itt laknak, nem is terveznek ezen változtatni. Ez utóbbi igen dicséretes szokásnak mondható, hiszen nincs is annál kellemesebb, mint megérkezni, jól beebédelni, és ezután pocaktól eltelve, és vidéki levegőtől elkábulva egy jó nagyot aludni. Mindezt csak a rend kedvéért ma is így tettem és mondhatom rendkívül jól esett. Most tehát az egri Rózsadombnak is becézett helyen, a ház teraszán ülök, előttem pedig a kilátás. Jobban mondva tudom, hogy ott a kilátás, mármint előttem, de ha igazán pontos akarok lenni, akkor előttem a növényvilág burjánzó zöldje és pirosa, narancssárgája terül el. Következik pedig mindez abból, hogy kedvesM anyukája igazi dzsungelszelídítőket is megszégyenítő érzékkel gondozza a növényeket. Így amíg mi otthon azon imádkozunk a kis cserepeseknek, hogy csak meg ne pusztuljatok kedveseim, addig ő fél kézzel kelti életre a nálunk kókadtan sárguló fikuszt. Egész konkrétan arra a fikuszra gondolok, mely itt balra néztemben, épp eléri már a terasz magasságát, és mondhatni kajánul belevigyorog kis arcomba. Szinte hallom, ahogy magában heherészik. Persze fikusz fikuszovics csak egy dolog. Mert vannak itt ám muskátlik, paraszt és kúszó fajtából, és még számtalan szebbnél szebb gondolat... Illetve balkon növény. Pozitívumként jegyezném meg, hogy azok a tündéri balkonládában éldegélő növénykék, akiket születésnapomra kaptam, szigorúan beültetve és határozottan meg tápoldatozva Mmama által, mind szépek virulnak, és ami a legfontosabb, élnek!!!!! Remélem ezt a jó szokásukat a jövőben is megtartják, és talán ezzel a többi növényünknek példát mutatva arra buzdítják őket, hogy érdemes ám nálunk élni, szépen virágozni, mert megháláljuk. Gyönyörködünk bennük, sőt még arra is hajlamosak vagyunk, hogy szembe, vagyis hát levélbe dicsérjük őket. Ilyen térbeli ugrás közepette vissza is térek ide a terasz kilátása közben történő merengésemhez, már ami a növények felsorolását illeti. A felsorolás persze, mint olyan hiú ábránd, de azért még párat megemlítenék. Kezdem is rögtön a kerttel, ami a terasz alatt a domboldalban kezdődik. Előttem rögtön egy körtefa, de van itt finom, édes paradicsom - ez részemről nagy szó, mert nem vagyok egy paradicsom-fun.- koktél pari, szilvafa, karalábé - ha minden igaz- és a füge is megterem. A szép zöld gyepről, és a fenyőfákról, tujákról, bokrokról most nem nyitok külön beszámolót, bár bizton’ megérdemelnék.
A folytatásban elsősorban a szobanövényeket, közöttük is elsősorban az orchideákat fogom számba venni, röviden megemlítve még a vízililiomot és a leandert.

2008. augusztus 14., csütörtök

Pite

Hosszas elmaradást kell bepótolnom a következő írásokkal, így egyből a közepébe is vágnék. Egyik kedvenc étkem a pite/quish/torta kinek melyik áll a szájára. Én a pitére esküszöm, de Osonka kedvenc barátnőm, akiről majd a későbbiekben tervezek ejteni pár kedves szót, az angolok után csak a quish elnevezést hajlandó használatba venni. Lényeg a lényeg, múlt pénteken, balatoni nyaralásunk megelőzéseként, valamint vendégváróként, és anyukám kiengeszteléseként, továbbá óriási cukkini mennyiség elfogyasztásának céljából pitét sütöttem. Itt térnék ki anyukámmal folytatott csütörtök délutáni villamoson lezajlott telefonbeszélgetésünkre.
Rövidítés:
-helló
-helló (és egyéb körítések)
-anyukám, mikor mész el ***** (mert adunk a magánéletre, de megjegyzem a kérdésre
aggódóanyukamunkatársa bujtott fel, itt teszem hozzá, jogosan).
-kicsi lányom ne izélgess (anyukám a "b" betűs szót használta, de mivel rendkívül
visszafogott típus vagyok, maradjunk az izélgetnél mégiscsak), inkább azt meséld el,h.
-ha már képes voltál felhívni, és megérdeklődni, hogy vagyok és a többi, miért is nem jössz

személyesen is anyukalátogatóba.
Mire én:

- Anyukám ne izélgess (ismételten "b" betűs szó a valóságban), ha hiányzom, mond azt, és

én már repülök is ölelő kebledre...

Így hát Pénteken ebédidő tájéka után által mentünk anyukáékhoz egy frissen sült pite társaságában, így visszaállítván a családi béke szent intézményét.

Ennyi szócséplés után következzék a recept!
Első lépésként a tésztát kell elkészíteni. Maga a tészta nem nehéz, de fontos, hogy ne legyen túl morzsás, miután megsült. Többféle módja is van, kissé eltérő leírások, én most a tv_paprika: egy falat Franciaország... című változatát próbáltam ki. Emellett Osonka, fentebb említett drága barátnőm élesztő tippjét is belekombináltam, és a végeredmény igazán remek lett, azt mondhatom. Sajnos elfelejtettem lefotózni elkészülés után, így csak ezt az utolsó szeletkét tudtam elkapni, de ez is hamar elfogyott utána. Gyors mozdulatokkal összekeverünk: 200g finom lisztet+ ehhez kb. negyed/fél csomag élesztőt + több csipet (kóstolással változtatandó) sót + 150g hideg (!) vajat, 1 tojás sárgáját és pár kanál (amennyitől összeáll) fagyasztóban előhűtött vizet. Gombóccá formáljuk, és megpróbálunk minél gyorsabban dolgozni. Ezután alufóliába tekerjük és hűtőben, vagy azon kívül kb. fél órát (de annál több is lehet, ráérős típus) pihentetjük. Itt jegyezném meg, hogy ha valaki olyan szétszórt típus, mint én, az elkészítendő ételhez fontos hozzávaló egy pasi / barátnő, akinek lehet sikítani, hogy: Dráááááááááááágám, vedd le kérlek a lisztes dobozról a tetejét. Na és persze: Drááááááááááááágáááááááááám tépj egy darab alufóliát, légysziiiiiiiiiiiiiiii.
A tésztával tehát készen vagyunk. Egy adag pitéhez bepácoltam két csíkokra vágott csirkecombot, amit előzőleg kicsontozott a hentes, akire érdemes ilyetén kérés előtt bájosan mosolyogni. Természetesen eredetileg javasolt három csirkecombot venni, már ha az emberlányának van egy vörös (de azt gondolom más színű és típusú egyedre is áll a dolog), húsimádó macskája, aki szétnyávogja az agyát, azon a bizonyos, ha azonnal nem kapok a nyers húsból, menten éhen pusztulok én szegény, szerencsétlen cica fajzat hangon. Miután tehát letudtuk ezt az akadályt, bepácoljuk a csireket. Én most a következőket adagoltam rá: curry por, gyömbér por, frissen tépkedett bazsalikom mosva, felaprítva, plusz olivaolaj. Ezt kb. félóra-egy nap intervallumban pihentetjük.
Időkímélés alapon a következő sorrendben érdemes elkészíteni a továbbiakat. Kivesszük a hűtőből a tésztát és egy fodros tortaformába simítjuk. Itt a módszer, hogy szeleteket vágunk a gombócból, ezt nyomkodjuk a formába. Jamie Oliver szavaival élve, amolyan rusztikusan. Ezután megszurkáljuk a tésztát, hogy ki tudja adni magából a fölös hőt és ne púposodjon fel. Ugyan ezen okból kifolyólag a tésztára fektetünk sütőpapírt, erre pedig száraz bab/lencse kerül, ami segíti lenyomni a tésztát, amit vakra sütünk, vagyis kb 12 percig 180 fokon, és max még 5 percig a sütőpapír, bab kombó nélkül, majd kivesszük, és kicsit pihentetjük. A cukkinit szeletekre vágjuk, és olajon pikk-pakk átpirítjuk, épp csak színt kapjon, majd papírtörlőre szedjük. Következő lépésként megpirítottam kellemes adag angolszalonnát, majd kiszedtem a teflonból, és a benne maradt zsírra dobtam a csirkét. A rajta lévő olajat is nyugodtan rá lehet csepegtetni. Ezt is pikk-pakk megsütöttem. 2 tojást összekevertem kb. 2,5 dl tejszínnel, reszelt szerecsendióval, sóval, borssal. Majd jöhet az összeállítás: A tésztára pakoltam a cukkinit, rá a csirkét, majd az egészet nyakon öntöttem a tojásos keverékkel. Sütőben még kb. fél órára van szüksége, továbbra is nyugodtan, 180 fokon. Természetesen millió képen variálhatjuk a tölteléket, akár édes pitét is készíthetünk, de akkor a sót ki kell hagyni, helyette a lisztet porcukorral keverhetjük. Kinek-kinek szája íze szerint jó étvágyat!

2008. augusztus 7., csütörtök

Tigrincs

Anno, még Micimackós koromban, eszembe sem jutott, hogy esetleg Tigrincs legyen a kedvenc szereplőm. Ma már ez valószínűleg másként lenne. Miután megszerettem Gatto uraságon keresztül a macskákat, új fajta elfogultság ébredt szívemben. A nagymacskák. Közöttük is előkelő helyet foglalnak el a TIGRISek. Gyönyörű, és nemes állatok. Mint ahogy a kismacskák is, pl. Don Gatto, akit rendre kis tigris becenévvel illetek. Szerintem a tigrisek fenségesebbek az oroszlánoknál is. Számomra, inkább a tigris az állatok királya. Mivel azonban ez a pozíció már leosztott, leginkább úgy érzem, hercegi vér folyik az ereikben, vagy talán császári, bár jelen Múmia film után erre a tisztre inkább a skorpiók pályázhatnak. Találtam néhány oldalt, és blog címet, ahol tündéri képek vannak a nagymacskákról és a tigrincsekről. http://cukisag.blog.hu/tags/tigris?tags=tigris

http://www.hemmy.net/2007/09/21/world-of-big-cats/

Ahogy kialakult a fentebb említett elfogódottságom, úgy ismertem meg, valamelyik remek "természet" csatornán a Tiger Temple (Thaiföld) nevű helyet, ahol tigriseket fogadtak be buddhista szerzetesek, és ők nevelték az állatokat. Az első két tigriskölyök úgy került oda, hogy a szüleiket vadászok meg(or)gyilkolták, és szegények egyedül maradtak. A papok azonban magukhoz vették a kölyköket és az évek során egyre újabb tigriseket fogadtak be, és már ott is születtek néhányan. A "kuriózuma" az egésznek, hogy ezeket a tigriseket meg lehet simogatni. Hihetetlen, de a tigris templomban élnek antilopok, és e félék, a nagymacskák pedig nem eszik meg a számukra egyébként zsákmány állatokat. Nagyon szép kezdeményezés.
Amikor a tigrisek kezdték kinőni a helyüket, a templom vezetője talán az Animal Planet csatornán kérte az embereket,
segítsenek, hogy építhessenek egy új kifutót az állatoknak. …És az emberek segítettek. Ilyenkor mindig elérzékenyülök, és legszívesebben elpityerednék... Úgyhogy a pár héttel későbbi spotban már (a képen látható) köszönetet mondott a főnök a segítségért, hogy bővíthették a központot.
Azt mondják, minden vadállat, akit fogságban tartanak, egyszer az életében ki fog törni. Hiába nevelkedik akár emberek, vagy szelíd kutyák között, a természetét nem tudja megtagadni. Olyan ez, mint a skorpió és a béka meséje. Aki esetleg nem ismerné, nézze meg a Síró játék c. remek filmet, abban elmesélik.
Lényeg a lényeg, szívem vágya egyszer megnézni és megsimogatni a tigriseket. És bizakodom, hogy nem pont akkor fognak kitörni....
Szomorú viszont, hogy most olvasok, néhány oldalt: http://www.careforthewild.com/files/TigerTemplereport08_final_v11.pdf , ahol bizony igen csak negatívumokat írnak a templomról és arról, hogy hogyan bánnak az állatokkal. Meg arról, hogy az egész totálisan átalakult turista- látványossággá, és pénz-szerzési manőverré: (Hát most aztán nem is tudom, mit gondoljak. Talán továbbra is csak a távolból kéne csodálni őket? Hiszen nem arra születtek, hogy házi macska módján bánjunk velük, ez csak lealacsonyítása a lényüknek....

2008. augusztus 6., szerda

Irigység

A hétvégén elkezdtem felírni az ötleteimet, amikről szívesen írnék. Az egyik bejegyzésnél észrevettem, hogy két egymás utáni gondolat témája is az irigység. Ez szöget ütött a fejemben, miért is irigykedem. Nem könnyű dolog. Azt hiszem, azon szerencsések közé tartozom, akiknek nincsenek igazán súlyos egészségügyi problémái (vagy legalábbis nem tudok róla), nincsenek vérre menő anyagi gondjai és még a szeretet (szerelem+család+barátság) terén is gazdagnak érzem magam. Ennek ellenére soha nem vagyok elégedett, amivel nincs is probléma, hiszen e nélkül nem lenne, ami előre hajtana nap, mint nap. Még az egyetem alatt azt tanultam, hogy azok az emberek sokkal boldogabbak, akik sok kis célt képesek kitűzni maguk számára, mivel ezekért meg kell dolgozni, de nem lehetetlen elérni őket. A nagy dolgok elérése, mint például egy tűz piros sportkocsi, (amire én amúgy egyáltalán nem vágyom) nem boldogít annyira.
De a lényeg, hogy mindezen adottságaim ellenére irigykedem. És nem érem, hogy miért nem tud kielégíteni az, ami van, illetve annak ígérete, ami még jön.

I. Irigység
Az első dolog, amit a témával kapcsolatban felírtam magamnak – és ez eléggé jellemző is jelen életszakaszomra – az irigység és a vágy, vágyakozás a gyerekre. Készülünk nyaralni, kis csapattal. Jön velünk egy ismerős, aki éppen most várja az első babáját (meg egy másik, aki a másodikat..). Elképzeltem, hogy milyen lesz. Jaj elég meleg a Balaton? Elég tiszta, elég hideg? Nem fáj, nem csíp/rúg/harag, stb... Az előbb azt akartam írni "harap". Ebből lett a harag. Freudi elszólás. (Említett Úriember, ha ezt látná és olvasná, boldogan forogna sírjában, miközben jóleső mosoly bujkál szája szélén.) És amúgy ez egy helyes lány, normális, nincs vele semmi baj, mindössze annyi, hogy neki gyereke lesz, méghozzá kislánya (ezt örömködve jelentette be egy nekem írt e-mail-ben, azt hittem menten megpukkadok). És nem arról van szó, hogy nekem nem lesz, mert lesz, csak most még nincs rá keret, stb... De, .... és itt jön be az irigység. Nekik miért már most, nekem miért kell még várni??? És hiába a sok racionális magyarázat, és jól felfogott érv, indok, meg minden. Nekem ez nem megy. Hiába nyugszom meg, hogy majd ennek is eljön az ideje, de miért nem már most???? Miért velem jön szembe az utcán minden éppen terhes anyuka, és miért mondom mindnek magamban gonoszkodóan, hogy pukkadjon meg.... Pedig nem gondolom komolyan, nem kívánom ezt nekik komolyan, de miért szorul el közben a torkom, amikor erre gondolok????

II. Irigység
A második gondolatom a témával kapcsolatban, a Márai könyv olvasása közben jutott eszembe. Most fejeztem be Judit részét, ez tetszett a legjobban. Nem tudom, hogy ha más sorrendbe rendezi Márai a visszaemlékezéseket, akkor is ez lesz-e a véleményem. Lényeg, hogy az ő visszaemlékezése közben jutott eszembe, hogy az irodalmi hősök sorsa irigylésre méltó. Ők örök életűek. Amíg van valaki, aki elolvassa a történetüket, addig olyanok, legalábbis számomra, mint egy valamikor, az időben elveszve, élt, de valahol még most is élő emberek, teremtmények. Ők nem halnak meg, amíg akad valaki, aki felcsapja a könyvet, és végigizgulja velük együtt az eseményeket. Persze, nekik csak egyfajta életük van, mert csak az az egy dolog történt velük, amit az író nekik szánt. De mégis, megvan ennek a maga romantikája is. Lehet, hogy ezért olyan fontos az alkotás. A maradandóval talán megválthatjuk az örökéletet.

2008. augusztus 3., vasárnap

Hancock

Péntek este megnéztük a Hancock c. filmet. Egynek elmegy, mondhatni futottak még kategória. Az alap story: adott Will Smith, akit már 80 éve súlyt az a borzalom, hogy erős mint állat, és repül, mint a sas madár, olyanokat landol, hogy a nagy magyar kátyúk is elbújhatnak mögötte. A bibi csak annyi, hogy a mi derék Hancock-unk, aki nem emlékszik semmire a 80 éve előtt történtekre, sértődött a világra, mint egy durcás kisgyerek. Mert az emberek nem csípik, hogy miközben elkapja a bűnözőket, lezúzza a fél várost, összetöri az épületeket, és mindent, ami az útjába kerül. Összességében tehát nagyobb rombolást végez, mint az az egypár bűnöző, akiket elkap. És akkor jön a jó szívű, ámde a munka világában elég gyengén muzsikáló PR szakember, aki barátjává fogadja hősünket, és segít neki, hogy a város megszeresse őt, és így Hancock szívébe is beköltözik a szeretet édes kis madara. Mivel ez így túl egyszerű lenne, belép a képbe jólelkű PR-osunk felesége is, akit Charlize Theron játszik, és még mindig nagyon szép, és jelen műalkotásban nagyon dühös is. Mégpedig azért, mert kiderül, hogy ők Will-el egy különleges isteni /angyali teremtmény, kinek melyik szimpatikusabb, akik ember feletti erővel vonzzák egymást, halhatatlanok, és amúgy meg már Krisztus előtt is éltek. Ezen ős idők óta történik, hogy összejönnek, de együtt nem tudnak életben maradni, mert kettejük energiája bevonzza a bajt, így ahányszor ők egymásra találnak, nagy az esély rá, hogy az egyikük halálos veszélybe kerül. Ez nagyjából a történet, aminek ez a szála, nem igazán kerül kibontásra, mármint az ő "szuperhősségük" megszületése. Pedig az én naiv és romantikus lelkemet leginkább ez fogta meg. A film persze nem erről szól. Mint kiderült, ők tehát isteni teremtmények, és már csak ketten maradtak. Korábban volt kb. 5 pár még rajtuk kívül, de ők már meghaltak, mert a végzetes vonzerő, a végzetes halált is bevonzotta. Miért van ez így? Mert ellentétesnek, és mert ugyanolyannak születtek. Ez az ő lehetőségük, és ez a bukásuk is. A lehetőségük, hogy egymás mellett emberként élhetnek, és emberként halhatnak meg. Van néhány film, amely kifejti ezt az isteni, angyali szálat, ahol vannak bukott szentek, vannak gyilkos ördögi ösztönök, írások és apokiffok, mint a 8. kapu Johnny Depp-el, vagy Denzel Washington a Letaszítva c. alkotásban. Főleg ez utóbbi filmben úgy érzem megvan az a romantika, ami ki tudja emelni ezeket a filmeket a tucat lét mélyéből. Persze nyílván W.S. nem arra törekedett, hogy egy romantikus, és jól kitalált történetet készítsen, inkább egy gyenge alappal megáldott, ámde látványos filmet összerakjon. Pedig szerintem izgalmas lenne kifejteni, hogy mióta is ismerik ők ketten egymást; ki lehetne bontani a közöttük feszülő izgalmat, vonzást és őrült taszítást, hiszen ha együtt vannak az a halálukhoz vezethet. Megismerhetnénk a többi pár tündöklését és bukását, és, hogy egyáltalán kik ők. Különleges teremtmények, angyalok az emberek között...

2008. augusztus 1., péntek

Judit, az igazi....


A minap, pontosabban tegnap ismételten alkotói válságba keveredtem. Hogy-hogy nem az életútnak felén, eltévedvén a sötét erdőben... na jó nem egészen, de ez a fordulat, Dante után szabadon, nagyon tetszik. Tehát írói válságomban, alkotóiban nem, mert mint a mellékelt ábra mutatja, parádésan feldobtam a kis fekete cipőcskémet az unalomból.

Tehát írói, mert tegnap nem írtam, de helyette olvastam. Még mindig a Márai könyvet. Mindez pedig azt jelzi, hogy a nyár elején megkezdett olvasási rekordom megdőlni látszik. Akkor ugyebár heti egy könyvvel számoltam, de Az igazit és Juditot már két hete olvasom és még mindig "csak" a felénél tartok. Azért macskakörmöztem, mert nyílván egy könyv nem arról szól, hogy miyen gyorsan lehet elolvasni. Amúgy sem versenyről van szó, de azért még azon is érdemes elgondolkozni, hogy mitől is lassúlt újdonsült olvasási sebességem. Arra jutottam, hogy ez a könyv sokkkal mélyebbb, minthogy pikk-pakk végig lehetne pörgetni. Sokkal mélyebb gondolatok vannak benne. Olyan gondolatok, amiket sokszor kétszer, akár háromszor is el kell olvasni ahhoz, hogy valóban megértsem a mondanivalóját, nem pedig csak elolvasom a betüket, de az értelme már nem jut el a tudatomig. Valahol itt húzódhat, pontosabban húzódik számomra a határ, könnyed nyári olvasmány és komoly, szép irodalom között. Ennek a könyvnek, pontosabban az írónak mondanivalója van. Nem szórakoztatni akar, amit amúgy egy pillanatig sem tartok megvetendőnek. Ez a könyv gondolatokat oszt meg, tanít, és elgondolkodtat. Vitára késztet. És az az érdekes, hogy nem csak én "vitázom" a szereplőkkel, hanem ők is saját magukkal. Igaz, ők erre egy egész életet rászántak. Érdekes látni, ahogy elmesélik, honnan indultak a gondolataik, és hova jutottak, milyen szakaszokon mentek át, milyen események történtek az életükben, ami a változást okazta a gondolat világukban. Így most megyek, elindulok, és olvasom tovább a könyvet, hogy megleljem benne az igazit....