Pontosság kérdése ????!!!!

Miután kiderült, hogy babát várok, lelkesen feladtam a fitness karrieremet, és még lelkesebben belevágtam a kismama jógába. Ez is klassz dolog abszolút, bár a koreografált step aerobic igen-igen hiányzik az életemből. Ez főképp a harmadik harmadban tetőzött nálam, valószínűsítem, azért, mert akkor már egyre többször úgy éreztem, lassan itt az ideje a terhesség befejezésének, és visszazökkenni a régi kerékvágásba. Na, erről a régi kerékvágásról csak annyit, hogy mindenkinek üzenem, aki eddig naivan ebben a hitben ringatta magát, mint én is, hogy a régi kerékvágás visszatér... Hát nem tér vissza. Legalábbis gyanítom, hogy még úgy 5-6 évig köze nem lesz hozzá, mert a kerékvágás aszerint alakul, hogy mi Babszem Srác döntése. Ezzel persze semmi gond nincsen, de valaki felkészíthetett volna rá, mint ahogy arra is, hogy a köldökcsonk mielőtt leesik, akár vérezhet is, attól még nincs gáz...
Visszatérve a jógához, az ugyebár egy kellemes, nyugis mozgásforma, még akkor is, ha a jobb oktatók némi dinamizmust is visznek bele. A végén a napi várva várt relaxációval. Ezt nem egyszer remegve vártam napközben, hogy csak a melónak legyen vége, és mehessek lazulni és lazulni. A lazulás pedig a személyes sankalpával kezdődik. Ez utóbbi egy megerősítő mondat, amit azután háromszor ismételtünk el, a relax elején és a végén is. A mantra lényege, hogy valami pozitív mondatot mondogassunk magunknak, amiben amúgy hiszünk is, a tartalma pedig a gyerekkel, szüléssel kapcsolatos. Az enyém így hangzott: Gyermekemet egészségesen, természetes úton, könnyedén hozom a világra. Ez volt az a mondat, amit jógán kívül is, minden este lefekvés után, elalvás előtt elismételtem magamnak, hogy az agyam kellőképp ráhangolódjon és megjegyezze, mi a dolga, ha eljön a nagy nap. Ezután, még beszélgettem ugyebár picikével, hogy mikor is és hogyan is tervezzük a szülés napját, de ez nem működött. Talán azért is, mert bár fél évig kitartóan mondogattam neki a február 14-ét, mert a Valentin nap és a vasárnap igazán szuper időzítés, a vége felé elfogyott a türelmem, és akkor már mondogattam neki, hogy ha mégiscsak úgy döntene, hamarabb érkezne, hát ne tartsa vissza magát. Végülis nem panaszkodhatom, mert Tündér Benedek hallgatott is rám, és végül előbb érkezett pár nappal - na de Valentin nap jöttünk haza a kórházból!!!! Szóval néhány nappal előbb, ez ugyebár belefér, egészségesen szültem és született, ez is stimmelt, kivéve a ki/berobbanó náthámat, de az a szülés alatt kicsit sem zavart. Természetes úton szültem, ez is pipa. Na de a könnyedén, szubjektív érzéseim szerint hagy némi kívánnivalót maga után. Mert bár a nyolc óra vajúdás, amiből kb 3 már epidurral könnyített formában zajlott a nagy könyv szerint éppen megfelelő, ergó objektív mércével mérve könnyű szülésem volt, én totál nem így éreztem inside. Sőt. Gondolkoztam is rajta, mi történt a jól szerkesztett sankalpámmal, miért nem sikerült a könnyed, ha a másik két kívánságom ilyen szépen működött. Azután, rájöttem, hogy feltehetőleg pontatlan voltam. Mert nem elég, hogy határozottan pozitív formában adtam meg, a fontos mondatom, de nem konkretizáltam eléggé. Például mondhattam volna, hogy: "négy óra alatt megszülöm a gyermekem". Vagy, "fájdalom mentesen kicsusszan Babka, két óra alatt". Vagy valami hasonlót, esetleg még pontosítanom kell. Mindenesetre azt mondják a második szülés, fele annyi ideig tart, mint az első. Bár ez még biztos lesz pár év, mire újra belevágunk a nagykalandba, de tanulva a jelen hibáiból, biztosra fogok menni. És mindenképpen pontosítom a sankalpámat. Addig pedig visszatérek a step aerobichoz.

Szüléstörté.net I. rész.

Már egy hete, mintha új világban élnék. Már egy hete, mintha a világ legtermészetesebbikében élnék.
Az úgy kezdődött, hogy múlthét elejére tarthatatlanná vált a bölcsességfogam, pontosabban a növekedése okozta íny problémák. Ezt aztán megoldotta a fogdoki, de sajnos a következményes náthámon már nem tudott segíteni. Ezt követően kutya álmatlan éjszakám volt, a hibát az alap közérzetemen kívül a túl korai fekvésben láttam. Ergo a következő estéken direkt sokáig ébren maradtam, hogy tuti álmos legyek. Így volt ez szerdán is. Nem gondoltam, hogy épp aznap este bármilyen akció kezdődik, abszolút úgy éreztem, Bene Baba olyan kis nyugis, kivárja a megbeszélt időpontot, a vasárnapot. Hogy mi lehetett az indító inger, nem tudom biztosan, de az egyik tippünk a pizza - olasz fűszerekkel!!!, valamint a kettős front is igen gyanús. Kb. éjfélkor le is feküdtem hát, de egy körül arra ébredtem, hogy nagy fájás a pocakomban, uzsgyi a mosdó. És hopp egy adag víz kibluggyant. Még kissé hihetetlenkedő izgalommal konstatáltam, hogy ebből bizony szülés következik, mert a szép tiszta víz, a távozó magzatvíz első adagja volt. KedvesM hasonlóképp kételkedve fogadta a híreket, élve a gyanú perrel biztos vagyok- e a dologban... Elég hamar sikerült meggyőznöm igazamról, és hamarosan már vigyorogva, és kissé kéz remegve az izgalomtól pakoltam be a táskába az utolsó – legfontosabb - darabokat. Ekkor még tudtam vigyorogni... Igazság szerint nagyon szép utunk volt a kórházba, mert nemrég kezdhetett el csak esni a hó, és az egésznek nagyon kellemes, fehér, csöndesen meghitt hangulata volt. Utólag annak is örülök, hogy a történet nagy része az éjszakára esett, így egyrészt nem volt forgalom az utakon, másrészt, nem volt forgalom a kórházban sem. Szerintem hülyét kaptam volna tőle, ha a délelőtti tízes csúcsban kell a folyosón kétrét görnyedve grasszálnom a szülőszoba, a vizsgáló és a mosdó között, miközben izgatott kismamák mennek ctg-re, izgatott apukák kíséretében. Ehelyett izgatott KedvesM kísérgetett engem, mindenhova. Végig mellettem volt a szülőszobán is, és amilyen rosszul viseltem én a fájásokat, bár szerintem elég jól viseltem igazándiból, olyan rosszul viselte ő, hogy nem tud annál sokkal többet segíteni, mint hogy vizet ad, homeobogyókat a számba, és a karját, hogy jól megszoríthassam, amikor nagyon fáj. A kórházba érkezés után vizsgálat, majd ctg következett. Utána pedig betessékeltek minket az alternatív szülőszobába, aminek külön örültem, mivel komoly szándékaim voltak alternatív szülést illetően. Az igazi vajúdás három körül kezdődött, és ahogy a fájások erősödtek, a köztük lévő szünetek pedig egyre csökkentek, egyenes arányban csökkentek szándékaim is az alternativitás felé. Bár egy ideig még próbáltam sétálgatni, gumilabdán ücsörögni, de hamarosan rájöttem, hogy a legjobb meg sem mozdulni az ágy széléről, akkor van kis időm két hasgörcs között. Amikor a kádban vajúdásra gondoltam, már egy porcikám sem kívánta, hogy akár a kislábujjamat is beledugjam. Pedig eredetileg nagyon készültem rá. Egyszer még a négykézlábas pozíciót is próbáltam, a másik favoritom, de azt hittem menten leszakad a hasam, ha így maradok. Végül megérkezett a szülésznőm, és miután az alap fájdalomcsillapító semmit nem ért, az aktuális fájás után döntöttem, epidurt nekem, de azonnal. Az azonnal persze azt jelentette, hogy egy liter infúzió, különben az anestes orvos, szóba sem áll velem. Majd átköltözés egy másik szülőszobába, mert epidurral nem lehet sétálgatni, csak feküdni, de én ezt már egy kicsit sem bántam, mint a messiást vártam a gerinc érzéstelenítőt. Végül reggel hét felé kaptam meg. Utólag sokat gondolkodtam, hogy jó döntés volt e az epidur, nem voltam e túlságosan papírnyuszi, aki egy kis fájdalmat sem bír ki. De azt hiszem ebben az állapotban nem véletlenül éreztem így, és inkább a saját megérzéseimre hallgassak, mint nem létező elvárásoknak akarjak megfelelni. Azt eredetileg is tudtam, hogy nem akarok csak azért szenvedni, hogy megmutassam, én ezt is kibírom, és annyira nem haladt gyorsan a szülés, hogy már ne legyen, rá szükség. Az biztos, hogy az érzéstelenítő, ami amúgy nem szüntette meg totálisan a fájásokat, segített benne, hogy egy kicsit pihenjek, mivel a nem alvás miatt és persze a testemben zajló folyamatos igénybevétel miatt már elég fáradt voltam. Az epi viszont lelassította a tágulási folyamatot, így az infúziómba kaptam némi oxitocint is, miközben megérkezett 9 körül a dokim is. Neki volt csak "jó dolga" velem, mivel aznap amúgy is bent lett volna a kórházban, és sietnie sem nagyon kellett, mivel én sem "siettem". Anyu is bent volt közben, néha átvette KedvesM-től a stafétát, aki a stressztől legalább olyan fáradt volt, mint én. A vajúdás aztán lassan átalakult tolófájásokba, ami alatt jobb és baloldalamra kellett feküdnöm, hogy a baba feje a megfelelő helyre illeszkedjen a szülőcsatornában. Végül elindult a második, kitolás szakasza is, és alternativitás ide vagy oda, smafu. Háton fekve, lábakat felhúzva, alig fél óra alatt kint is volt a picurka, lila kicsi baba. Az egész folyamat totálisan hihetetlen, egészen más, mint a vajúdás. Miközben ott voltam, sem tudtam szinte elhinni, hogy most valóban megszülöm ezt a kis gyereket, hogy ez az egész velem történik, hogy én vagyok, aki az ágyon fujtat, és erőlködik, és akinek megjelenik egy picike, hajas fejecske a lába között, és aztán az egész kis csomagocska kibújik és megszületett a mi kis Bene Babánk. KedvesM is végig ott volt és amiben csak tudott, segített, fogta a lábam, locsolta belém a vizet, bíztatott és főleg ott volt mellettem, amiért nem tudok elég hálás lenni!!!!! A kis lila tigris már ott volt a mellkasomon, amikor a méhlepény is megszületett, kb. kicsusszant, úgyhogy azzal nem is volt szerencsére gond. Végül elvágta a drága a köldökzsinórt és elvitték tisztába tenni a pici fiút, ahova küldtem a nagyfiút is, mondván le ne vegye a szemét róla, egy pillanatra sem!!! Most leírva jutott eszembe, hogy ezután maradtam egyedül pár percre, amikor egy kicsit felfoghattam, hogy mi is történt. Nagyjából, ahogy felfogtam, tört rám az örömbőgés is, ami a következő napokban még előfordult párszor. Végül visszahozták a picurkát, engem is rendbe raktak és megérkezett a kis család is, hogy kézről kézre adva csodálják a kis csodát.

Az univerzum kebelén

A szüléshez való közeledés néha idegőrlő, néha izgalmas várakozás. Viszont van benne valami, ami által egy leszek a többi emberrel. Különleges és átlagos is egyszerre. A teremteni tudás csodája, az élet adás lehetősége lenyűgöző. Nem vagyok vallásos, mégis, ha van olyan, ez valami isteni minőség. Isteni és univerzális. Az a gondolat, hogy mindezt én is átélhetem a kiválasztottság tudatával egyenértékű. Lehetőség, amit már annyian megkaptak, de csak akkor válik valóban érthetővé, ha átéljük. Továbbra sem vagyok hívő, de kaptam valamit. Valami olyat, ami által az összes emberrel - nővel egyenértékű leszek. Azzal a sok milliárd, csilliárd, billiárd nővel, aki gyermeket szült és nevelt már előttem. Csodálni való az a precizitás, ahogy a természet, evolúció - a kedvencem - megteremtette a testet, a terhesség folyamatát, azt a pontosságot, ahol mindennek meg van a helye és az ideje, ahhoz, hogy egy új kis élet biztonságosan fejlődhessen kilenc hónapon keresztül. Talán a normál neurotikus kisebbségi érzéseim leküzdését is segíti annak tudata, hogy én is olyan vagyok mint mások, és képes vagyok kihordani egy gyermeket, és remélem képes is vagyok / leszek egészségesen megszülni őt, és aztán egészségben felnevelni. Egészségben, egyensúlyban és egységben.
Kismama jógán egyszer azt mondta az oktatónk, hogy a terhesség után a szülés az orgazmus. Ezen akkor eléggé felvontam a szemöldököm, mondván nekem az eddigi ismereteim alapján, nem tűnik az orgazmus érzéséhez hasonlónak az a 0-24 órán át tartó folyamat, amíg megszületik végül a gyermek. A mai nappal viszont megszűnt már minden elhárításom, ami miatt azt mondtam Babszem Srácnak, hogy még nem kéne elindulnia, hacsak úgy nem érzi, hogy kívül tágasabb, belül pedig szorul a hurok. Túl vagyok a fodrászon, ez sarkalatos pont volt, csakúgy mint a kozmetikus, ahol nem csak a gyanta került főszerepbe, de a szemöldököm is hasonult a hajam vörösségéhez. Kibekkeltük a nem megfelelő névnapon való születés lehetőségét is. Most már tehát szabad a pálya. És bár még mindig azt gondolom, a Valentin napnál szebb dátum nincs is a naptárban a születésre, mégis egyre inkább várom, hogy megtörténik a folyamat végkifejlete, mondhatni a terhesség csúcspontján eljutok az orgazmusig. Ami valószínűleg nem is az a bizonyos 0-24 óra, hanem az érzés, amikor a szerelmünkből teremtődött pici lényt magunkhoz ölelhetjük.