29 éves lettem én, ajándék e költemény. Csecse-becse.

Ezzel a kis József Attila után érzettel kívánok magamnak nagyon boldog születésnapot. Fontos dátum ez több szempontból is. Leginkább mindenképpen azért, mert ez az utolsó XX-es évem. És itt nem a szexuális szokásaimra gondolok, és nem is a méreteimre, hanem arra, hogy egy év múlva már a harmadik X taposásába kezdek bele, amire most valóban úgy gondolok, hogy eltaposni való, hiszen az a gondolat, hogy elmúlnak a hamvas húszasok, elég ijesztő. Igazándiból tiszta hülyeség, ezen cidrizni, hiszen sem nem érzem magam öregnek, de még csak nem is nézek ki annyinak, amennyi szám szerint vagyok és mégis. Annak ellenére, hogy a munkahelyemen még mindig előfordul, hogy a tanulókkal együtt engem is diáknak néznek, néha féltékenyen tekintek a csoporttagokra, akik frissen, baba popsi bőrrel zsizsegnek az órákon. Másik személyes sérelmem, hogy már nem én vagyok a legfiatalabb a kollégáim között, hanem az utánam felvett kolléga úr, aki 1 egész évvel fiatalabb nálam. Amikor kicsi voltam, az volt a meggyőződésem, hogy a halálozás a születésnek megfelelően történik, vagyis, aki korábban született, az korábban is fog meghalni. Ezen nagy vitáink voltak, akkori kert szomszédommal, aki nálam két nappal korábban született, és érthetően bosszantotta, amikor ezt a nézetemet kifejtettem neki, megjósolván, hogy nálam tutira két nappal előbb fog távozni. Miért is félünk ennyire az öregedéstől? Mi a gond a szarkalábakkal? Múltkorában teljesen meglepett az edzőm azon kijelentése (24 éves, ereje teljében lévő, sportoló), hogy teljesen maga alá zuhant, amikor észrevette, hogy romlik a látása, mivel eddig  a teste tökéletesen működött... Miért sugározza a média, a közvélemény, a kultúra egy része azt, hogy csak fiatalon, rugalmas bőrrel lehetünk sikeresek? Az egész csak a fogyasztói kultúra terméke? Hiszen a félelem rengetege sok pénzt termel. Bármit megveszünk, bármit megteszünk csak, hogy megőrizzük fiatalos külső burkunkat? Ti meddig mentek el, hogy a látszat fenn maradjon? És mi a helyzet a belsőségekkel? Mit teszünk azért, hogy a lelkünk is friss és energikus maradjon? Én személy szerint hiszek az egész életen á tartó tanulásban, abban, hogy a munkát sosem szabad abbahagyni, ha nem akarunk elbutulni. De miért csak a fiatalság érték? Mi a helyzet a korral járó bölcsességgel, tapasztatsággal, fejlettebb megküzdőképességgel? Mi a helyzet a fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk? Boldogan abban a pillanatban, amiben élünk.