A hát nélküli lány.

A hát nélküli lány

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy lány, akinek nem volt háta, csak eleje. Ő volt a hát nélküli lány. Mióta az eszét tudta, így tengette napjait, és bizony mióta a kamaszkorból a serdülésbe lépett, eléggé bosszantotta ez az állapota. Miután elég idős lett, úgy döntött, elindul a nagyvilágba, és addig nem pihen, míg a hátát meg nem találja. Így is tett. Ment, mendegélt a lány, míg el nem ért egy szép zöld, tavaszi tisztásra. Ott leült egy fatönkre, és szabadon engedte fantáziáját, a melengető napsütésben. A virágok frissen, édesen illatoztak, amikor megjelent egy kecskebéka a lány előtt. Megkérdezte őt, mi járatban erre. A lány elmesélte történetét, mire a béka igen megkönnyebbült, hiszen tudta, hogyan segítsen a lánynak. El is mesélte rögvest, mi is a teendője. 

- A hátad te lány, még születésedkor rabolta el egy gonosz boszorkány. A vén banya egy várban lakik, egy sűrű erdőben. A hátadat a várbörtön legeslegutolsó, a föld alatti legeslegmélyebb börtöncellában őrzi, ahol egy tüzet okádó sárkány vigyáz rá. Innen tudod visszaszerezni a hátad. Na de még annyit segítek neked, hogy útba igazítalak, merre is találod a gonosz szipirtyó várát. Látod ott azt a nagy, lapos, fehér követ, az erdő szélén? Ha ezt felemeled, és háromszor összeütöd a piros cipellőd a sarkadon, egy titkos alagút tárul a szemed elé. Ennek a másik vége éppen a boszorkány várába vezet. 

A lány hálálkodva köszönte a béka segítségét, és azon nyomban neki is indult nehéz útjának. Úgy tett, ahogy a kis zöld pajtása utasította, háromszor összeütötte csillogó, piros lakk cipőjét, és ahol addig föld volt, most kis lépcsőfokok mélyültek a földbe, ami egy sötét alagútba vezetet. Ahogy a lány feje eltűnt a lyukban, a kő bezárult és síri sötétség borult a lány szemére. Így tapogatózva, botladozva haladt tovább útján, de nem ijedt meg, nem bizonytalanodott el, hiszen lelki szemei előtt látta, hogy már, mint hátas lány fog egyszer hazatérni. Ez a vágya pedig oly erős volt, hogy semmi sem tántoríthatta el  célja elérésétől. Ruhája összekoszolódott, a botorkálástól megsebződött lába, de végül mégis elérte az alagút végét. Ahogy felsétált a másik oldalon, és kilépett a szürkületbe, a boszorkány várában találta magát. Abban a minutumban pedig maga a vénasszony is ott termett előtte, és bibircsókos orrát rezegtetve, szörnyű dühösen kérdezte a hirtelenjében megszeppent lányt, mégis mi a manót keres az ő várában, ahová ember fia még nem tette be a lábát. Míg a néne kidühöngte magát, a lány visszanyerte lélekjelenlétét, és öntudatosan, és határozottan kijelentette, hogy ő bizony a hátáért jött és addig innen el nem megy, míg vissza nem kapja. A boszorkány erre nagy hahotába fogott, amit a lány értetlenül nézett. Mire a banya szóhoz tudott jutni, így válaszolt:

- Hát menj csak te buta, ha nem kedves az életed. Nem is állok utadba, majd a sárkány, aki a pokol legmélyebb bugyraiban őrzi a hátadat, megteszi helyettem.

A lány azonban egyszer sem ijedt meg az öregasszony szavától, fogta magát és egyenesen a lefele vezető ajtóhoz lépett. Ezzel a lendülettel el is indult a hosszú, több száz fokos csigalépcsőn. Pókháló és omladozó falak övezték útján, míg végül el nem érte a legmélyebb mélységeket. Itt elindult egy folyosón, melynek legvégén egy vasajtó látszott, ahonnan vörösen villódzó fény szűrődött ki. A lány sietős léptekkel az ajtónál termett, és megpróbálta lenyomni a kilincset. Na de az ajtó melyet emberemlékezet óta ki senki nem nyitott, berozsdásodott, és alig-alig nyikordult a lány próbálkozására. Na de keményebb fából faragták a hátnélküli lányt annál, minthogy ily könnyedén feladja, és addig-addig húzta-vonta, nyomta és tolta az ajtót, míg végül a kilincs engedett. És ekkor nagy nyikorgások, zörgések és hörgések kíséretében feltárult a titkok zuga. A lány szinte még fel sem ocsúdott öröméből, hogy sikerült ezt a nehézséget is átlépnie, szembetalálta magát az óriási, méregzöld, tüzet okádó sárkánnyal. A sárkány felbőszülten nézett rá, és miközben malomkő nagyságú orrlukából kénkövet prüszkölt, kérdezte a bátor fehérnépet:

- Hát te mit keresel itt, hol ember lánya még sosem járt?

- Én bizony a hátamért jöttem, mit a gonosz, vén banya születésemkor elrabolt tőlem. 

A rusnya sárkány így felet:

- Itt őrzöm én, lásd, ebben a zsákban a hátadat, itt mellettem. Kényelmes párna a fejemnek, így nem szívesen válok meg tőle. Mert tudod a hátad bár nem volt veled, egyszerre nőtt, ahogy te is az évek során, bizony igen kellemes alkalmatosság nekem, már a szívemhez is nőtt. Ingyen pedig nem adom neked. Hogy visszakaphasd, válaszolnod kell egy kérdésre. De jól vigyázz! Ha rossz választ adsz, halálnak halállával lakolsz!

- Mond azt a kérdést zöld lávaköpő, ha addig élek is, kitalálom, mit kell - felelte ő bátran.

- Hát legyen - felelte a sárkány, és szíve kissé összeszorult titkon, mivel megtetszett neki a lány, kinek szíve helyén volt. Sajnálta, hogy tán porig kell majd perzselnie.

Halld hát a kérdést: Felelj, mennyire szereted te a hátadat?

A lány, aki Mátyás király meséin nevelkedett, igen megörült, hiszen már tudta is, mi a helyes felelet.

- Úgy szeretem én a hátamat - bár még soha sem láttam - mint az emberek a sót. 

A sárkány a válasz hallatára elkezdett felfúvódni, a lány már attól félt, mindjárt ki is pukkad, hogy elkezdett hátrálni az ajtó felé. Ebben a pillanatban az eldurranni készülő sárkány iszonyatos sebességgel elkezdett pörögni maga körött, míg vihar tölcsérré nem változott, és már méregzöldje sem látszott. És akkor az orkán szél lassan lecsendesedett, míg tavaszi szellővé nem lágyult, és az előbbi tölcsér helyén ott állt egy snájdig, igen tetszetős képű királyfiú. 

Csengő, bongó hangon így szólt:

- Köszönöm, hogy feloldottál az átok alól bátor szívű. Íme, itt a hátad, engedd, hogy helyére pásszintsam.  A királylegény a helyére illesztette hát a lány hátát, és ahogy kezével végig simította széleinél, mintha az életkenőcsét kente volna rajta, a hiányzó testrész éppen a helyére illeszkedett. Néhány tulipán és drágakő hullott alá a fiú érintésétől, miközben a lány mosolyogva fordult hozzá. Őszinte hálával nézett a szemébe, aki többet nem is tudott máshova figyelni.

- Szép hátas lány, megmentettük egymást. Kérlek légy a párom egy életen át, mert nálad szebbet, jobbat, számomra megfelelőbbet kerek e világon én már nem találok.

A lány most először érezte, hogy szerény szíve hevesen dobogni kezd a fiú szavaira. De nem sokat hezitált, hiszen már abban a pillanatban, mikor a tavaszi levegő megérintette bőrét, és meglátta a fiút, tudta, hogy szívét elrabolta egy felsőbb hatalom. Így aztán egymást szeretve, kézen fogva mentek fel a boszorkány palotájába. Ott a királyfi megkötözte a banyát, átadta a rendhatóságnak, akik a következő büntetést szabták ki rá. A gonosz asszonynak, egy életen át az általános iskolai menzán kell ezentúl dolgoznia, eltűrnie a rosszaságokat, az izzasztó meleget a konyhán és mindent, amit még csak ide képzelhettek.

A királyfi és a bátor szívű, szaharai domb szépségű hátas lány, hetedhét országra szóló lakodalmat tartott. Boldogan táncoltak és ünnepeltek hét nappalon és hét éjjelen át, még cipőjüket is ledobták a nagy ünnepelés közben. Egy évre rá, megszületett ez első hercegfi, akivel aztán boldogan élek, míg egy újabb évre rá, megszületett a kislányuk is. Így már négyen éltek boldogan, kacsalábon forgó palotájukban, esténként pedig a hát nélküli lány és a méregzöld sárkánnyá változtatott királyfi történetét mesélték pici porontyaiknak. 

Dedikálva: Bodza babának, 2009. 03.15.