2009. június 24., szerda

Izgulsz már?

Ülök a fehér lap előtt és várom, hogy megszálljon az ihlet. Valahova nagyon elszállhatott, mert csak gondolkozom, mit is írjak, hogy az átütő legyen, és lelkes. Osonka, keményszívű, de igazságos lektorom véleménye szerint a lánybúcsú leírása sem tükrözte azt a lelkesedést, ami a valóságot jellemezte. Több mint valószínű, hogy igaza van. De nem csak itt kerülget az átélés hiánya, tegnap elkezdtem gondolkozni, miről is szeretnék beszélni az esküvői köszöntőben, tetézve mindezt azzal, hogy KedvesM is szeretne mondani valamit, de leginkább úgy, hogy előtte majd én megírom. Ezt biztos aputól tanulta, mert ő már több hónapja kijelentette, hogy szólni kíván, mielőtt véglegesen utamra enged. A hétvégére meg is született az egy oldalas előadás, mint kiderült nagyrészt anyuka tollából, és állítólag világ verően jó :) Ez persze semmit sem fog levonni annak értékéből, hogy apuka mondja el, mert biztos vagyok benne, hogy említést tesz róla, hogy anyuka közreműködött, mint jóvágású múzsa (ugye ????). Valami hasonló stratégiát tudok elképzelni a drágával, tehát, ő elmondja mit is gondolt, a közérdemű elé tárni, én pedig átfogalmazom. Végül is a saját mondandóm bevezető passzusa már megvan, egy nekem nagyon tetsző anekdota, de az egyelőre titok. Utólag viszont lehetőség szerint mindet megosztom majd.

Előlegbe pedig kijelenthetem, hogy: „ Nem, egyelőre még nem izgulok.” A héten ugyanis bárkivel találkoztam, mind azt kérdezte: Naaaaa izgulsz már? Én pedig szégyenszemre mindenkit jól lelombozok, mert mit tehetnék, még nem izgulok.... Tudom, hogy kellene, ez lenne az illendő, de hát hiába. Az viszont biztos, hogy előtte majd olyan cidri leszek, hogy egy marék görcs lesz a gyomrom, ami annyira nem tuti. Úgyhogy ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem vagyok élien, kérdezzenek majd fél órával a szertartás előtt, borítékolhatják az izgalmamat. Ebben az a szuper, hogy ilyenkor a kezem is úgy remeg, mint egy jobb parkinsonban szenvedőnek. Ez pedig mindössze csak azért necces, mert a szép régi-új nevem helyett is könnyebben tenném az "X"-et, mint hogy teljes hosszába leírjam. Így viszont legalább szolidarítanék Busman fiúval, aki KedvesM egyik legjobb barátja, és tanúja is lesz. Történt ugyanis, hogy péntek délelőtt még találkoztunk Busmannal, aki volt olyan drága, hogy a gyűrű keresés fáradtságos feladatában támogat minket. Tíz óra környékén tehát még minden rendben volt, de aztán következett a délután. A helyszín már Eger, Pirittyó utca, ahol Busman és drága felesége P élnek, a két kis tündérlánnyal, személyes kedvencemmel, Bodzával és a még frissen az életre született Hédivel. Éppen csak átértünk hozzájuk, kiszálltunk a kocsiból, amikor a szomszédok széles jó kedvvel figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk az útról, mert közeledik Busman a motorral. Ezt vicces felkiáltásnak szánták, de a vége az lett, hogy felbukkant kedves barátunk, begurult elénk, és azzal a lendülettel az oldalára is vágódott. Valószínűleg az első adrenalin sokk eredményezte, hogy abban a pillanatban fel is pattant, és még vigyorogva tolta odébb a motort, miközben mi döbbenten álltunk, főleg Tüsi lány, aki szegény egész estére sokkolódott a jelenettől, de pár pillanat után már ő is erősen kezdte fájlalni a válla környékét. A „kiugrott a kulcscsontom a helyéről, valaki helyre tudná e rakni” kérdésre, szerencsére senki sem ugrott, inkább tájékoztattuk szegény, dühöngő P-t az eseményekről, Busmant pedig kocsiba borítottuk és indultunk a kórházba. Nem tudom, hogy a Hospinvest az oka, vagy ez általános trend, de az orvosok és ápolók hozzáállása a helyzethez kritikán aluli volt. Szinte egyedül voltunk, mégis háromnegyed órát kellett várni, mire ránéztek a balesetesre, majd tökéletes szenvtelenséggel és figyelmetlenséggel "látták el". Tőle kérdezték akarja e, hogy műtsék vagy sem, mivel a diagnózis kulcscsonttörés. Állítólag hatan voltak az orvosi szobában, de egynek sem jutott az eszébe, hogy felsegítsék a székről, miközben a jobb oldalát alig bírta mozgatni, végül pedig elengedték egy laza csombékkal, amit a nyakába kanyarintottak. Ez a nagy magyar valóság. No és a lényeg:

- Írja alá a leletét kedves uram. – így a doki.

- Na de hogyan, nem működik a jobb oldalam... - mérges Busmnan.

- Akkor tegyen oda egy "X"-et.

Hát valószínűleg így leszek én is szombaton, de addig jobban foglalkoztat, hogy esni fog - e az eső, vagy kegyet gyakorol rajtunk a jó sors és kisüt a nap. Bár igazság szerint úgy döntöttem, ezen sem vagyok hajlandó igazán idegeskedni, ha esik, ha fúj, mi akkor is boldogok leszünk, a lényeg mégiscsak az, hogy szeretjük egymást.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Úgí látszik, az ügyeletek ilyenek... A Hermina úton jártam úgy, hogy 40 feletti lázzal húsz percet várattak a kapuban. Se a dokinő, se az asszisztens nem emelte fel a hízott s...ét, hogy beengedjen. Amikor végre bejutottam, a Kabátok Közt utolsó pillanatai mentek a tévében és az egyikük (sose derült ki, melyikük az orvos és ki a nővér) egy kupac szotyihéjat söpört le az asztalról. Aztán még rám is förmedtek, hogy mit szeretnék, mit csináljanak velem - hát, mondjuk, vizsgáljanak meg. Papírtigris vagyok, nem csináltam belőle utólag balhét. De nem is megyek a Herminára soha többet. Gondolom, ez volt a céljuk...
Pussz,
Manguszta

Névtelen írta...

hát amióta dolgozom, én elég öntudatos fogyasztó vagyok. én tuti, megmondanám az ilyennek, hogy maradjunk annyiban, hogy a fizetését az én adómból kapja, úgyhogy ha tetszik, ha nem, végezze a munkáját. a feljelentéssel fenyegetéstől meg, a saját tapasztalataim alapján, igencsak cidriznek a legtöbben. úgyhpgy én azt is bedobnám.

az esküvőről meg csak annyit, hogy bár borult volt az és, a két igenre kisütött a nap :)

skinnetic

Névtelen írta...

Alapesetben én is, de 40 fok feletti lázzal igen érdekesen működik az ember. Alapjáraton, nem is hinnéd, mennyire. Valahogy, az életbenmaradásért küzd, legalábbis belül úgy érzi. Majd Liloocs kielemzi :-)

Annyira szorítottam nekik, és örülök, hogy végül szép idő lett!!! Nagyon várom ám a beszámolót, de most nyilván a pihenésé a főszerep.
Pussz,
Manguszta