2013. június 3., hétfő

Vigyázz mit kívánsz...

Vigyázz mit kívánsz, mert a végén még valóra válik. Avagy 212 km tekerés a Balaton körül.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy péntek reggelen csúnyán összeszólalkoztunk egy asztal lábával. Gyanús volt a dolog, mert agresszorkodtak már a lábujjaim más kemény tárggyal is, de ennyire még nem fájt utána. Sebaj gondoltam, majd elmúlik, le is futottam kicsit bicegve, kicsit kacsázva, de sok jó élménnyel gazdagodva Szekszárd dombjait. Egy hét pihenőt tartottam, és jöhetett a Keszthelyi verseny. Na ott már igen-igen hisztis p**-ként sikerült abszolválnom a 10 km-emet, pure Giorgione :(
Mivel már több mint két hét telt el az ominózus vita óta és a kis lábujjam még mindig dupla méretet képviselt a másik lábimhoz képest, csak megnézettem egy hozzáértővel. Az ítélet csúnya törés, szigorúan tiltott a futás, találkozunk egy hónap múlva..
Mindez az UltraBalaton előtt egy héttel. BalCsiga csapat újra logisztikázta a helyemet, köszönet mindenkinek, aki elvállalta a kilométereimet, különösen a beugró Petrának.
Egy ideje, már kacérkodtam a gondolattal, hogy a napi 1-2 órás városi bringás kommandózásnál kicsit hosszabb távokat is jó lenne menni, pl megkerülni holmi tavakat,  hát jött az ötlet, az UB-n van tókerülés magánszámként, akkor gyerünk. Csöppet azért határozatlan voltam, mert szerdán, miután mindezt kitaláltam, csütörtök reggelre az lett, hogy inkább hagyom is ezt, mert túl sok a macera, ez egy jel, inkább visszaszerzem a gyerekem (nyaralásból) és vele leszek. Hát ezt a tervemet Giorgione és Andi lazán megfúrta, utóbbi ugyanis előbbi hatására benevezett a versenyre. Innen nem volt visszaút, viszont két nap hasmenés a parától, na az igen. Arról szerencsére már korábban lebeszéltek, hogy az én kis masszív, de határozottan városi bicajommal vágjak neki, így újra csak köszönet Timinek, aki rám merte bízni a treckingjét, és még táskát, és cuki lila, virágos kesztyűt is kölcsönzött nekem :)
Apró ugrás az időben és máris szombat reggelre ébredtünk. Őrület, rohanás, gyomrom összeugorva. 8.45 egyéni bicajosok indulnak. Az én csigáim elindítanak, és innentől magam vagyok. Egyedül, de mégsem. 10 km-nél üdvrivalgás, a csigák. Az első pont amikor majdnem bőgtem. Ez a bíztatás előre repített 30km-t egy pötty alatt. 40 környékén lehetett, hogy leszakadt az ég. Gyors átöltözés, kamásli felszerel, azóta is áldom érte Giorgione nevét!!! Esőkabát fel, ezért meg Andi érezhette a hálálkodásomat a távolból, arra sisak és száguldás. Igazándiból van annak egy diszkrét bája, amikor a napszemüvegeden kopog az eső, de ha leveszed nem látsz egy szót sem, se előre, se máshova.. Ritka szerencsés kézzel választottam biciklis nadrágot, az egyetlen volt, ami tiszta víz lett, de jó anyagának köszönhetően hamar meg is száradt. Azt meg már csak csendben jegyzem meg, a beépített ülés pelenkája kivehető, így pillanatok alatt futó nadrággá alakítható :D
Ezután nem sokkal beértem a Zugflows csapatokkal, és végig velük is haladtam. Többnyire én előre tekertem, pihentem úgy 15-20 percet, ők beértek engem, tovább mentek én pedig utánuk kerekeztem, alkalmasint kísértem a Főnököt. Nagyon jó volt időközben csapattársakkal, ismerősökkel találkozni, lassítani és pár szót váltani velük. 80 kili után elgondolkoztam, valóban végig akarom e én ezt csinálni, és ha kidőlnék, mihez és hova is kapja. Végszükségre el is mentettem egy telefonszámot, de valahol mélyen már itt is tudtam, hogy nem lesz rá szükségem.
E közben egyre csak gyűltek az ellenőrző pontoknál beszerzett pecsétek. Ezeken a pontokon mindig lejelentkeztem, ahol kellett, anyukámnak, aki otthonról izgult értem és szentségelt, valamint BAnditának, aki szuper sms-eket írt, és ha nem jelentkeztem időben, akkor utánam koppintott, hogy mi újság is vagyon velem. 100 után az volt bennem, hogy ha már a fele meg van, kizárt, hogy itt feladjam. Fáradt igazándiból nem is voltam, csak úgy, mit amikor az ember egész nap talpon van, de a lábam bírta, nehéz csak a dombokon felfelé volt. De ott nem általlottam és toltam a bicajt, a síkon nem volt probléma semmi. Na jó egyszer feldőltünk egy másik bringásal, aki szembejött, és csak így tudtuk elkerülni, hogy a közénk ékelődő, süket (nem hallod, hogy csengtek bazzzz***) gyalogost telibe üssük. De szerencsére sérülés mentesen megúsztam a találkozót. Valahol volt még egy nagyobb eső, de akkor már rutinosan kaptam fel a víz taszító kellékeket és ugyanilyen rutinosan fohászkodtam és lestem az eget a felhőkkel miután elállt az ár. A mélypontom 130 környékén kezdődött. Vélhetőleg itt kezdtem jobban fáradni. Bár korábban kaptam egy mentő szendvicset Krisztől, de a sok iso, meg energia szelet kikészítette a gyomromat, és csavarta, húzta vonta, ááá. Nem csak a gyomrommal, hanem a sötétedéssel is versenyt futottam. Ez volt a kettes számú félelmem, sötétben, egyedül tekerni. Világosban (igaz összefüggő eső függönyben) is sikerült eltévednem kicsit igaz szerencsére nem egyedül. Viszont ebből a kalandból a későbbiekben még fontos szerepet kapó ismerősökre is szert tettem. Siettem tehát, egyszer el is dőltem, mert az egyensúlyommal és a bicaj fél kézzel történő kormányzásával padkáról lecsúszva akadnak még gondjaim, de szerencsére ezt is megúsztam gond nélkül. Tehát zene be (idáig spóroltam a telefonom energiájával, értsd nulla facebook megtekintés!!!) és tekerés, de gyorsan. Ez idő alatt utáltam eléggé a dolgokat, és vélhetőleg káromkodtam is, még jó, hogy nem hallatszottam ki. 161-hez már sötétben értem, gondoltam itt letáborozok egy időre, bevárom a Zugflowsokat, és kísérem már innen őket, nem csak 180-tól, ami a terv volt. Itt viszont belefutottam két kedves fiatalemberbe, akik miután kicsodálkozták magukat, hogy egyedül indultam neki, na jó, ez kétségtelenül legyezgette a hiúságomat ;), megérdeklődték mik a további terveim és társaik. Azt éreztem, hogy társaságban még tudok menni tovább a nagyobb pihenőm előtt, megköszöntem a lehetőséget és csatlakoztam hozzájuk. Kaptam még sok kis szendvicset is Gábortól sé Zsolttól - Szegedről -, ami a panadollal együtt igazán jót tett meggyötört gyomromnak. Így hát az egyik legjobb, de nyilván nem a leggyorsabb szakaszomat tettem meg az urakkal. 185-nél a Suhanj frissítőpontnál könnyes búcsút vettem tőlük, megígérve, hogy nevüket aranyba foglalva fogom csak emlegetni. Itt vártam be Krisztiánt, aki a Zugflow csapat utolsó 30 km-ét húzta be, meg kicsit engem is, és remélem egy kicsit én is őt. Szépen, nyugodt tempóban poroszkáltunk, és így értük el a célt, ahol az egész csapat várta már őt. Én szépen, mögöttük, arcomon büszke vigyorral gurultam be, mert megcsináltam!!! Körbe tekertem a Balatont, 212 (+2-3 km, de azt már ki számolja ;) km-en keresztül kb 18-19 óra alatt. Gyönyörű érmet kaptam. Az egészet még fel sem fogtam, csak érzem, hogy fáj mindenem, de közben nagyon jó is, hogy sokan gondoltak rám közben és biztattak, és hittek bennem. És én is hittem magamban, és ez tényleg csak fejben dőlt el!!!

2 megjegyzés:

Garas Attila írta...

Akkor ez a magyarázat a sárga színű érmedre...Gratulálok nagyon!

Liloocska írta...

Köszönöm Ati :)