Fehér ruha, óda a szépséghez.

Jelenleg a legaktuálisabb projektem a menyaruha keresgélés. Sokszor esünk abba a hibába, hogy az igazit keressük. Olyan ez, mint a pasik. Amikor megtaláltuk a tutit, és felfedezünk benne valami apró tökéletlenséget, egyből eszünkbe ötlik, jó-jó, de mi van ha esetleg van még nála is jobb, helyesebb, okosabb, humorosabb.... Mindez természetesen nem vonatkozik KedvesM-re, mert nekem ő a tökéletes. De hogy visszatérjek, a párhuzamokra, ruhát választani igazán nem könnyű dolog. 

Egyrészről lehet ugyebár kölcsönözni. Ebben a következő nehézségek merülhetnek fel: megtaláltam álmaim ruháját, de mondanom sem kell, a szalon legdrágábbját sikerült kinézni, ez velem nem egyszer előfordult. Másrészről egy idő után elég frusztrálttá váltam, mivel rájöttem, hogy a legtöbb ruha elég uncsi. Úgy döntöttem, ha már esküvő, legyen míder fazonú, pántnélküli, amilyet a mindennapokban nem szoktam hordani. Mert az is fontos szempont, hogy ilyen ruhát nem minden nap fogunk felvenni magunkra. Tehát míder, de sok helyen mind ugyanolyannak tűnik. Nehéz találni valami egyéniséget, különlegességet a ruhában. Amikor már kibuktam a kölcsönzés negatív tapasztalataitól, jött az ötlet, hogy varrassak magamnak. Ez is megoldható, és ami pozitív, hogy kb ugyanannyi pénzből megvalósítható egy teljesen egyéni, rám szabott, az én álmaim szerint kitalált ruha csoda, mint amennyiért kölcsönözhetném. De, mert persze az a bizonyos de mindig ott van, mi lesz, ha nem elég ügyes a varrónő, és minek nekem egy eski ruci, hiszen még egyszer úgysem fogom felvenni.  Báááár talán a felsőjét még igen, sőt akár eladni is megpróbálkozhatom... KedvesM eléggé ellenzi a varratást, éppen az előbb említett okokból, vagyis, hogy a kész ruha, amit próbálok az tuti, az ott van, az biztos, de ki tudja a varratott ruha olyan lesz e, mint amit megálmodtam. 

Na de a szalonoknak is van egy különleges kasztja. Ez az egyedi, jó nevű (nem ettől jók, hogy jó a nevük, de valószínűleg attól jó nevűek, hogy jó tervezők) tervezők szalonjai. Ide tartozik pl. Léber Barbara, Benes Anita, és az Orlandokollekció. A ruhák gyönyörűek, bármit megterveznek és megvarrnak, tényleg meseszép ruhákat készítenek, viszont az árak, nem az átlagemberre méretezettek. 

Miután talpra álltam a szalon körút első bukása után, újult erővel és újult reményekkel vágtam bele a második fázisba. És azt kell mondanom, hogy a pozitív energiák befektetése  ;) meghozta a sikert. Találtam olyan ruhát, ami végre tetszett és nem is kerül olyan borzasztóan drágába, mint a korábbiak. A helyszín a Florentina, a ruha pedig ő. 

Borzasztóan fellelkesedtem, meg is beszéltem egyből, hogy anyukámmal, és barátnőkkel, egy héttel később visszamegyünk. Ez így is lesz, remélhetőleg. 

Na de elkövettem egy nagy hibát. Tegnap ugyanis elmentem egy ruhapróbára a Daalarnába, mondván ha nem is valószínű, hogy találok ár-érték arányban megfelelő outfittet, annyit mégiscsak megérdemlek, hogy legalább egyszer felpróbáljam őket. Nos, azóta kisebb túlzással, sem éjjelem, sem nappalom. Azok a felöltők ugyanis hiper csudálatosak. Azóta tehát a fejem fogom, és bólogatom jobbra-balra, mi legyen most. Nyílván nem fogom ott megvenni a ruhát, mert eszement drága. Viszont, varrathatnék magamnak hasonlót.... És ezzel vissza is tértünk a bejegyzés első részében megjelölt problémához. A gond az hogy szívem mélyén azt szeretném, hogy valami ahhoz hasonlót varrathassak magamnak, de közben félek, hogy mi lesz, ha mégsem lesz jó a varrott ruha.... Mi lesz, ha végül mégsem ő a tökéletes?

Hát most segítsetek, a döntésképtelen, hisztis menyán!!!!!

 

Nagyon, nagyon, nagyon....

Oly nagyon régóta tervezem már, hogy írok, hogy nem is mondom. Mindenesetre, valamelyik délelőtt azon gondolkoztam milyen nagy kár, hogy nincs olyan gépünk, vagy legalábbis én nem tudok róla, ami a fejemben lévő gondolatokat transzportálná a wordbe, és akkor, amit elgondolok, hogy szívesen megjelentetném itt a blogon, az egyből ide is kerülne. Persze nem olyan kavalkádban, ahogy a fejemen átsuhannak a gondolatok, valamilyen rendező elv mégis érvényesülne benne. Hasonló típusú elképzeléseim voltak már kis koromban is. Ezeket most itt közreadom, hátha egy őrült tudós is elolvassa, és megvalósítja a jövő nemzedék számára. Az egyik, hogy a régi szobámban az ágyam pont a két ablak között volt. Elképzeltem, hogy ez a fal átlátszóvá válik, persze csak kifelé irányban. Vagyis élveztem volna, ha én kilátok az utca forgatagára, és nézhetem a történéseket. Persze befele nem láttak volna az emberek!!!!

A másik találmányom a tulajdonképpen gondolatolvasó szerkezet. E szerint, lenne az alkarunkon néhány gomb, aminek segítségével, ha megnyomom, akkor hallom, hogy az az ember, akivel beszélgetek, mit gondol valójában. Ilyen "felnőtt" fejjel nézve persze, nem is tűnik véletlennek a szakmaválasztásom, hiszen ez igazán teret ad annak, hogy megpróbáljak bele leselkedni, mások fejébe, és még agysebész sem vagyok. Ha az lennék, valószínűleg sokkal kevesebbet tudnék... Végső soron nem véletlenül mondják, hogy a pszichológia, mint szakma a voyerkedésnek egy formája, igaz nem olyan öncélú.

Egy huszárvágással át is térve a másik fontos témára, mivel ez egy rózsaszín alapú, csajos is, blog is, nem hagyhatom ki, hogy a héten megrendezett Oscar díj átadásról ne ejtsek néhány szót. Sajnos nem láttam a gálát, de ami késik, nem múlik. Hugh Jackman-t semmiképp nem hagynám ki természetesen, miközben musicaleket énekelget. Amit viszont már láttam Csecsebecse blog oldalán a ruhák leltárát. Az első dolog, ami feltűnt, hogy rengeteg ruha van, ami akár esküvői ruhának is megfelelő lenne. Meglehet nem véletlen, hogy ez a

 párhuzam épp most merült fel bennem, de mindenesetre határozottan sok fehér, csillogó szépséget hordtak a hírhedt hírességek. A kedvencem képét ide is rakom, nézegessétek ti is. Hát nem meseszép?

Ha már az esküvői ruháknál tartunk, tovább gyűrűzik életemben az esküvőszervezéssel járó hol fönt, hol lent életérzés. Tegnap mindenesetre beszereztem két új eski magazint, mert az előző Bibliámat már kiolvastam. Mindig azon jár a fejem, hogy vajon van-e még bármi újdonság, amit mondhatnak nekem, de természetesen mindig van. Annyira összetett és zsúfolt a téma, hogy nem is tudok róla egy könnyen írni. Ami már bizonyos, hogy KedvesM-el bejelentkeztünk az anyakönyvi hivatalba. Megbeszéltük, hogy mi lesz a jövőben a nevem. Igen változni fog, és szerintem nagyon dallamos hangzású lesz. Találtunk fotóst is. Legalábbis, aki a beállított képeket készíti. A többit még nem tudjuk pontosan, hogy lesz, ez még alakulás alatt.

És még rengeteg dolog, ami alakulás alatt áll. Tulajdonképp mindent akkor kéne leírnom, amikor annak valóban jelentése van, mivel sok dolog megkopik utána. 

Osonka, lektor kisasszony szerint, látszik is a mostani írásaimon, hogy a gondolataim nem is itt járnak, hanem valahol messze tán, ennek ellenére Lenocska címzetes barátném azt írta nekem, hogy az előző, nagymamáról szóló írásom, tetszik neki legjobban mind közül. Hát igen, kinek a pap, kinek a .... Mindenki döntse el maga, ezt a mait hova teszi. Én zsebre :)

 

Nagymamai összefüggések

Észrevettem, hogy általában azok a dolgok, amik történnek velem és körülöttem, és azok a dolgok, amikből előadást készülök tartani, elég jól összehozható. Valószínűleg arról is lehet szó, hogy az, amiből készülök, az ismerőssége révén felhívja rá a figyelmemet, hogy itt összefüggések, párhuzamok találhatók. Most egy kevésbé könnyed, inkább szívszorító témáról fogok beszámolni. KedvesM nagymamája már hetek óta kórházban van. A kálváriája úgy egy éve kezdődött, amikor elkóborolt. Ezután még jobban lett, de egy évre rá, vagyis most karácsonykor ismét történt valami, nem tudjuk, mi lehet a konkrétum, ami kiborította. Igazándiból a képlet tragikusan egyszerű, 87. éves környékén az agya elkezdett másképp, nem a megszokott módon működni. Mindennapi dolog mondhatjuk, az emberek egy nagy százalékának ez a sorsa, bár a teste még egész tökéletesen működik, a szelleme mintha elhagyta volna. Olyan ez, mintha egyszerűen elszállna a józanész, a lélek, amit ismertünk, és egy új, ismeretlen egyén költözik a helyére. Valaki, aki nem ismeri már meg a környezetét, aki esetleg egészen új jellemvonásokról tesz tanúbizonyságot. És egyáltalán, mitől függ, hogy kivel mi történik, ki mire fogékony. Klári pl. szellemileg teljesen rendben volt, de a teste mégis úgy döntött, felmondja a bérleti díjat. Mitől függ, hogy kinek, hogyan alakul a sorsa. Az időskori demencia /vagy nevezzük akárhogy, a lényegen nem változtat/ lefutása elég hasonló az emberek között, és nem kímél se butát, sem nagy tudóst. És mégis, hiába tudjuk, hogy ez természetes folyamat, és az élet rendje, amikor valaki olyannal történik, aki közel áll a szívünkhöz, lehetetlen nem egyedi, különleges esetként kezelni. Szerencsére, hiszen, ha olyan lenne ő, mint mindenki más, akkor nem is lenne a szívünkhöz közelálló valaki. Mielőtt egy pár számomra furcsa dolgot elmesélek erről a nagymamáról, meg kell másítanom, amit a korábbiakban írtam. Mert még neki is vannak olyan megnyilvánulásai, amiből arra lehet következtetni, hogy ő változatlanul önmaga, de mintha egy másik idősíkban történnének vele a dolgok. Még a korházban is, az elmenő lánya után kiáltja, hogy csukja be a kertajtót. Azt már nem tudja tehát, hogy hol van, de egy fontos dolog az életéből mégis megjelenik. Az a ház, ahol az egész felnőtt korát leélte, a mindene volt. A rokonok beszámolójából úgy tűnik, hogy bár a jelenből már semmit sem fog fel, mintha visszafelé haladna élete történetében. A rövid távú memóriája úgy tűnik kikapcsolt, és mintha a hosszú távú visszafelé építené magát. A már említett karácsonyi időszak táján nem ismerte fel  a lányait, felnőttként, de amikor ebédet akartak neki adni, az volt az első, hogy adjanak előbb a kislányoknak... Vagyis tudott a gyerekeiről, de ők máskorból jelentek meg számára. Ahogy kedvesM mondta, mikor a nagymamáról gondolkoztunk, olyan érzés, mint amit Benjamin Button története közvetített. Csak itt a visszafiatalodás, nem testileg, hanem lelkileg történik meg. Talán amikor a végére ér, az élete is a végére ér. Az jutott az eszembe, úgy tartjuk az újszülöttek lelke még tiszta, mindenféle emberi gonoszságtól, stb. mentes. Nem akarom túl misztifikálni a helyzetet, és vallásos felhangot sem gondolok adni a történetnek, de mégis úgy tűnik számomra, mintha a lelke kitisztulna, úgy készül a távozásra, ahogy jött.

Nem jelenti azt....

Ahogy Lenocska írja legújabb blog bejegyzése előtt (címe elérhető a profilom környékén, ha minden igaz), kb. xxxx ideje nem írtam már. Ez nem jelenti azt, hogy nem gondoltam rá, de valahogy nem értem el azt a feszültségi szintet, ami ideszögezett volna a klaviatúra elé. Ez pedig nem jelenti azt, hogy ne töltöttem volna, hosszú-hosszú órákat a klaviatúra előtt, csak egy kicsit más irányban tevékenykedtem. Ez a tevékenykedés, ami kevés hozzám közelálló előtt jelent ma már titkot, nem csak az interneten töltött óráim számát emelte meg rendesen, de ha mondjuk, száz százalékra vesszük a gondolkodás egységemet, akkor és mondjuk ki, az ESKÜVŐNKRŐL van szó, a napi gondolkodás/álmodozás/reménykedés/álmodás mennyiségem kb. 70 százalékát uralja. Igazság szerint én már a munkahelyemen is elhintettem, hogy nyáron férjhez megyek, így kérem szíves megértésüket, ahhoz, h. pillanatnyilag kevés dolog tudja lekötni jobban a figyelmemet, mint az, hogy a dekorációs lehetőségekről, fotósokról, zenészekről és meghívókról elmélkedjek. Sőt a diákokat is tisztelettel kértem, hogy tanuljanak a vizsgára, mert igen nagyon boldoggá tennének, ha lányságom utolsó napjain nem az ő vizsgáztatásukkal kellene foglalkoznom. 

Hát ez az, ami más irányba tereli energiáimat, mint hogy itt írogassak liturgiákat. Kétségtelen, nem is kell tán’ magyarázkodnom, hogy sokkal izgalmasabb eski ruhákat nézegetni Vera Vangtól, és azon álmodozni, vajon ez megvarrható-e magyar kiadásban, mint pötyögni, pötyögni. Na de mi másról is pötyögnék, mint ahogy most sem teszek másként, mint a június 27-ről. Bizony ez az időpont, amiről természetesen mindenki, akit érint kapni fog hivatalos meghívót is, de ennek még el kell készülnie. Addig tehát tessék kollektíven imádkozni, mindenki ahhoz, akiben/amiben hisz, hogy gyönyörű, napsütéses időszak legyen. A miatt ne tessék izgulni, hogy csorogni fog rólunk a meleg, én ebben biztos vagyok, de már körvonalazódni látszik a felfrissülés mikéntjének hogyanja ;) remélem ez elég homályos, és érdeklődés felkeltő volt. 

Már emlegettem a meghívót. Már kecses kezem megkérése előtt is forgattam a fejemben a gondolatot, mit és hogyan is kéne. És akkor jött a megvilágosodás, a legyező. Ezt először teljesen magunk gondoltam kivitelezni, de kicsit nehézkesnek bizonyult, így elkezdtük felkutatni a lehetőségeket. Előbb egy grafikus lánnyal vettük fel a kapcsolatot, de számunkra elég magas árajánlatot adott. Nem tudom ez máshol is így van-e, de ő 40.000 Ft-os tervezési díjjal, és 750ft/db legyártási árral számolt. Drága kincsemmel ezt túlzásnak találtuk, és addig-addig gondolkodtunk, hogy eszünkbe jutott egy kedves ismerős, aki remek grafikusként vonult be ismerőseink körébe. Ő pedig miután megkértük, el is vállalta a tervezést, úgyh. most nagyon-nagyon kíváncsian várjuk, mit fog alkotni. 

Egy további sarkalatos pont a ruha. Voltam már pár helyen, megtalálni az én királylány fehér tütümet. A találat alapvetően sikerült is, de az árakkal nem vagyok kibékülve. Én vagyok túl spúr, vagy 180.000 Ft egy kölcsönzésért valóban enyhe túlzás??? Most folytatódik a nézelődés, de felmerült bennem a varratás is, mint lehetőség, illetve egy ruha, akivel még Egerben találkoztam, és még azóta is ott vár rám, miután senki sem vette fel, tehát elsők lennénk egymás számára. Remélem, mihamarabb összefutunk újra, hátha kiderül, hogy nem csak KedvesM, de az a ruha is az igazimak sorát bővíti. 

Aztán még függő a fotós, a videós, a dj, a dekor. Mindegyik irányban történetek lépések, de a voks még egyik mellet sem dőlt el. Ami jó hír, hogy ma sikerült beszereznem az anyakönyvi kivonatomat, mert születésem után az én kedvenc szüleim úgy elrakták, hogy azóta sem sikerült előkeresni. 

Hát ezzel telnek a napjaim. Lehet,  van aki úgy gondolja, túlspilázom a dolgot, de szerintem egyszer tervezek ilyet az életemben, akkor hát megérdemlem. 

Ja és azt még nem is említettem, hogy elkezdtem komolyabb alapokra helyezni a mozgáskultúrámat. Ez abban a földi realitásban fejeződik ki, hogy befizettem egy állapotfelmérésre, majd kapok egy edzéstervet, ami abban segít, hogy a nagy napra tuti kecses és feszes állapotba jöjjek. Így, hogy már le is írtam, mindenképp tartanom is kell a heti 3szori sportot, mert ezek után biztos mindenki azt fogja figyelni, hogy valóban olyan vagyok-e, mint fentebb leírtam. 

Mindez tehát nem jelenti azt, hogy az elkövetkezendő másfél hónapban nem fogok írni. Majd igyekszem. És természetesen beszámolok az események további fejlődéséről.