Katalin utca

Ismét egy gyöngyszem Szabó Magdától. Ahogy az író korát, a történetet is áthatja a történelem. A második világháború, ötvenhat, a kommunizmus mind-mind befolyásolja a szereplők sorsát. De tulajdonképpen mindegy is mikor zajlanak az események, hiszen a viszonyok állandóak, így vagy úgy, mindenki, aki a Katalin utcában él egymásra van utalva. Sorsuk összefonódott, a korszak csak színesíti, megpecsételi előre lerendelt sorsukat.

Az első fejezeteket kétszer olvastam el. Ez nem az a könyv, amit csak úgy lefekvés előtt, három oldal erejéig lapozgatunk, mert akkor úgy jártok, mint én. Nem áll össze a kép. Eleinte nem értettem, mi történik, mert a hipotetikus mában játszódik. Olyankor, amikor még nem ismerjük a szereplőket, nem tudjuk mi a sorsuk, ami pedig meghatározza a jelenüket. Tulajdonképpen a jelen nem is érdekes ebben a történetben. Csak a múlt. A múlt, a gyermekkor, a közös évek, amik egy életre meghatározzák három család életét. A könyv fülszövege szerint a Katalin utca, ahol szereplőink sorsa elindul, és ahol végleg eldől a további évek útja, szimbolikus. Hát próbálkozzunk meg e szimbolikus családtörténet, és szimbolikus városrész, és szimbolikus mese megfejtésével. Nekem legalábbis úgy érzem meg kell fejteni, mert ez nem a tipikus elolvasom, és mindent értek, egyértelmű story.

Mit is jelent például, hogy a jelen nem számít? Csak amit gyermekként együtt átéltünk? Szabó Magda nagy tanító. Különleges beleérző stílusával éppen azt mondja el, amit a pszichológusok, hosszú évtizedek óta mantráznak, próbálnak megértetni, egy ember sorsa kisgyermekkorban többé-kevésbé eldől. Az, hogy mit tanul meg az életről, hogy hogyan fog viselkedni másokkal, együtt érez, vagy rombol, szeret vagy menekül, szoros kapcsolatban van a korai tanulással. Természetesen nem mindegy a saját egyénisége, de ami erre ráépül, az a környezeten múlik. Innentől már érthető, hogy ami most történik, mind mind, tulajdonképpen eleve elrendeltetett. A díszlet változik, a burok öregszik, de belül marad minden ugyanolyan.

A könyv szereplői. Három család, négy gyerek. Három lány, egy megfontolt, jó tanuló, néha esendő. És érzi, hiába felel meg, mégsem őt szeretik jobban, hanem húgát, aki rossz, aki tombol, akinek érzelemkitörései vannak. Aki feljelent, mert bosszút akar szeretteiért, és feljelent, mert féli, hogy félnek tőle. Aki még felnőttkorában is a szekrénybe vagy az ágy alá bújik félelmében, mert ez az ő megküzdési mechanizmusa. Ő az, aki talán sosem nő fel, és aki a legmesszebbre kerül a Katalin utcától, aki egy szintén talán csak kitalált szigeten, félőrülten él. Ő képviseli a Freud féle id-et, az ösztönén szimbóluma. Komolyabb testvére az ego, édesapjuk talán a szuper ego, a tökéletes tanár, a naív, a kormányban feltétlen hívő. Aki a legnagyobb pofonokat kapja, mikor mégis ki kell nyitnia szemeit. De amit minden itt lakó megtanul az az összetartás. Az együtt élők vigyáznak egymásra mindennek felett.

Két fontos szereplőnk maradt még. Henriett a harmadik lány. Aki már életében meghalt, mikor tudatosult, akit szerelmesen szeret sose lesz az övé, és aki, mikor meghalt (túlságosan is fiatalon), rájött, mégiscsak élni szeretne. Talán ezért kerül egy furcsa, lét közi állapotba. Nem nyugszik, újra és újra visszajár élete főszereplői közé, keresi őket, valóssá válik, hogy hozzászóljanak újra. De sorsa, mint a görög tragédiák szereplőié, nem ez. Hiába látják őt a számára fontosak, nem ismerik fel, csak valakit, aki nagyon hasonlít egy régi árnyhoz, egy szívfacsaróan szomorú emlékhez, aki valaha az életük része volt. Ilyen szerencsétlen hős Erüszikthon, akit kielégíthetetlen éhséggel sújtott Deméter, miután az ifjú esztelenül kivágta az istennő ligetéből a fákat (ennek is meg van a maga szimbolikája). A deli, szenvedett, míg végül magát is felfalta kibírhatatlan éhségében. Henriett is ilyen kilátástalanul bolyong a Katalin utcában, míg végül mindig visszatér a kiindulóponthoz hiszen a történteken már nem tud változtatni.

Végül pedig a FÉRFI. A mozgatórugó, a csábító, a fáradt, aki megjárja hadak útját. Ő az, aki valamilyen módon, mindhárom lány sorsát a kezében tartja és irányítja, mégis boldogtalanná teszik mindüket.

Irén az idősebb testvér, aki apja nyomdokaiba lépve tanárnő lesz, talán épp Szabó Magda alteregóját jeleníti meg. Mindketten édesapjuktól örökölték a tudás átadás és nevelés készségét, azt a fajtát, amit nem lehet az iskolapadban elsajátítani, amire születni kell.

A Für Elise-ben Szabó Magda a testvéréről ír, aki az egész történet során kicsit megfoghatatlan, kicsit misztikus. Felnőtt koráról nem tudunk sokat. Talán nem is létezett valójában, csak az írói képzelet szülötte. Az ő alakja bukkanhat fel újra Blankában, a testvérben, aki megtestesít mindent, amit nem szabad, ami nem elfogadott a társadalom joviális polgárai között, és amire mégis mindannyian vágyunk egész életünk során.

Az írónő egész életét befolyásolta a gyermekkora. A szülei adománya, édesapja tudása, édesanyja meséi, az iskolái. Mind - mind alapját jelenti írói munkásságának és tanári kvalitásainak. Debrecen az ő Katalin utcája. A Király utca az én Katalin utcám. Eger KedvesM Katalin utcája. A tiétek hol található?