Tegnap este egy Olasztól kölcsön kapott könyvet olvastam. Címe: Barátnőim a terhességről, by Vicki Iovine. Egyenlőre nem mondhatnám, hogy csupa új információt tudtam volna meg a babavárásról, mint olyan, de rendkívül jókat rötyögtem rajta. Gyanítom KedvesM csak azért nem ébredt fel az ágy ütemes rázkódására, mert ő annál mélyebb szuszogó. Reméljük a jó alvókáját a gyerek is tőle örökli majd. A tegnap esti rész a terhesség alatti hiszti témakörét járta körbe, amire én egy laza mozdulattal legyintettem, mondván én ezen már túl vagyok, nem is nagyon érintett. Igaz a könyv éppen ennek az elhamarkodott mozdulatnak az elkerülésére hívta fel a figyelmet, mégis gondoltam én vagyok a tökéletes kivétel. Nos, a ma reggel bebizonyította, nem, ez éppen nem így van.
Az úgy kezdődött, hogy éppen túl voltam a szokásos időbeni elcsúszásomon l(ehet, hosszú távon ezzel is kalkulálnom kellene). Na, jó előtte már könnyekre fakadtam, a reggeli fő hírén, miszerint egy mentős diszpécser telefonon keresztül segített apukának levezetni egy otthon szülést, mi ez ha nem megható??? Utóbbi nem tervezett volt természetesen - a tervezettről is van véleményem, de attól most eltekintek. A baba tehát jönni akart, ilyenkor pedig nincs vita. Hááát első szülésnél nem jellemző, hogy a gyermek elsietné a dolgokat, őszintén bízom benne Babszem Srác sem tervez ilyesmit. Na tehát először bőgicséltem, utána meg idegeskedtem, hogy el fogok késni. Főképp, hogy beterveztem ma autóval megyek, mert ki vágyik a reggeli csúcsban a 7-es buszra és sok influenza gyanús egyénre. KedvesM persze belém ültette a bogarat, meg az ideget, hogy túl nagy lesz a forgalom, időben induljak el, mindenképp. Ezek után, már a macskát is megetettem, mert éhen nem maradhat a jószág, mire is kapnám elő a lakás kulcsot. Itt esett meg a következő bibi, hol az az elátkozott kulcs??? Kétszer kutattam át a táskámat, amire épp a napokban csodálkozott rá az én drágám, hogy hogyan is lehet ennyi sz**rt felhalmozni egy helyen. Nos, a női táska rejtelmei megint csak egy olyan dolog, ami külön posztot érdemelne. Ezt a bizonyosat próbáltam tehát felforgatni, majd a sikertelenségtől tajtékozva hívtam fel életem párját. A telefonos segítség sajnos nem járt sikerrel, de közben kiborítottam az emlegetett,et mármint a táskát. Ez utóbbi célra vezetett és kiderült, hogy az anyaszomorító becsúszott egy számára illetéktelen fakkba, és még oda is szorult... Ezzel is meglévén, kb. 15 perccel a tervezet tán elindultam, mondhatni viharzottam. Volna.... Merthogy a szomszéd autója épp a miénk mögött parkolt, amivel nem szokott gond lenni, időben szólunk, és akkor helycsere, stb... Most, mint egy jobb dúvad csörgettem fel, majd le őt a kapuból. És bizony addig nyomtam, kb. 2-3 percig, míg fel nem vette. Nem lehetett kellemes. Valószínűleg az a fej sem volt túl kellemes, amit az autóból vágtam rá, miközben szó nélkül jött, és állt odébb. De nem dühöngtem hangosan és látványosan, sőt röviden és kimérten parancsoltam le a fiatalembert. Ezúton is bocs, terhes hiszti. Ezek után, mondanom sem kell, lazán beértem a dolgozóba, sőt 10 perccel korábban, mint hogy elkéssem. Igaz egész nap fáradt voltam, de a délutáni alvás csodákra képes, és utána még vacsorára is futotta. Végül, hogy a pozitívumokkal zárjak, találkoztam útközben mame-vel, aki immár másodikként a Kedves után érezte, ahogy a világ leghelyesebb, legtökéletesebb, legszuperebb kicsi magzata rugdalkózik a pocakomban. Mi lenne, ha elfogult lennék???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése