Szüléstörté.net I. rész.

Már egy hete, mintha új világban élnék. Már egy hete, mintha a világ legtermészetesebbikében élnék.
Az úgy kezdődött, hogy múlthét elejére tarthatatlanná vált a bölcsességfogam, pontosabban a növekedése okozta íny problémák. Ezt aztán megoldotta a fogdoki, de sajnos a következményes náthámon már nem tudott segíteni. Ezt követően kutya álmatlan éjszakám volt, a hibát az alap közérzetemen kívül a túl korai fekvésben láttam. Ergo a következő estéken direkt sokáig ébren maradtam, hogy tuti álmos legyek. Így volt ez szerdán is. Nem gondoltam, hogy épp aznap este bármilyen akció kezdődik, abszolút úgy éreztem, Bene Baba olyan kis nyugis, kivárja a megbeszélt időpontot, a vasárnapot. Hogy mi lehetett az indító inger, nem tudom biztosan, de az egyik tippünk a pizza - olasz fűszerekkel!!!, valamint a kettős front is igen gyanús. Kb. éjfélkor le is feküdtem hát, de egy körül arra ébredtem, hogy nagy fájás a pocakomban, uzsgyi a mosdó. És hopp egy adag víz kibluggyant. Még kissé hihetetlenkedő izgalommal konstatáltam, hogy ebből bizony szülés következik, mert a szép tiszta víz, a távozó magzatvíz első adagja volt. KedvesM hasonlóképp kételkedve fogadta a híreket, élve a gyanú perrel biztos vagyok- e a dologban... Elég hamar sikerült meggyőznöm igazamról, és hamarosan már vigyorogva, és kissé kéz remegve az izgalomtól pakoltam be a táskába az utolsó – legfontosabb - darabokat. Ekkor még tudtam vigyorogni... Igazság szerint nagyon szép utunk volt a kórházba, mert nemrég kezdhetett el csak esni a hó, és az egésznek nagyon kellemes, fehér, csöndesen meghitt hangulata volt. Utólag annak is örülök, hogy a történet nagy része az éjszakára esett, így egyrészt nem volt forgalom az utakon, másrészt, nem volt forgalom a kórházban sem. Szerintem hülyét kaptam volna tőle, ha a délelőtti tízes csúcsban kell a folyosón kétrét görnyedve grasszálnom a szülőszoba, a vizsgáló és a mosdó között, miközben izgatott kismamák mennek ctg-re, izgatott apukák kíséretében. Ehelyett izgatott KedvesM kísérgetett engem, mindenhova. Végig mellettem volt a szülőszobán is, és amilyen rosszul viseltem én a fájásokat, bár szerintem elég jól viseltem igazándiból, olyan rosszul viselte ő, hogy nem tud annál sokkal többet segíteni, mint hogy vizet ad, homeobogyókat a számba, és a karját, hogy jól megszoríthassam, amikor nagyon fáj. A kórházba érkezés után vizsgálat, majd ctg következett. Utána pedig betessékeltek minket az alternatív szülőszobába, aminek külön örültem, mivel komoly szándékaim voltak alternatív szülést illetően. Az igazi vajúdás három körül kezdődött, és ahogy a fájások erősödtek, a köztük lévő szünetek pedig egyre csökkentek, egyenes arányban csökkentek szándékaim is az alternativitás felé. Bár egy ideig még próbáltam sétálgatni, gumilabdán ücsörögni, de hamarosan rájöttem, hogy a legjobb meg sem mozdulni az ágy széléről, akkor van kis időm két hasgörcs között. Amikor a kádban vajúdásra gondoltam, már egy porcikám sem kívánta, hogy akár a kislábujjamat is beledugjam. Pedig eredetileg nagyon készültem rá. Egyszer még a négykézlábas pozíciót is próbáltam, a másik favoritom, de azt hittem menten leszakad a hasam, ha így maradok. Végül megérkezett a szülésznőm, és miután az alap fájdalomcsillapító semmit nem ért, az aktuális fájás után döntöttem, epidurt nekem, de azonnal. Az azonnal persze azt jelentette, hogy egy liter infúzió, különben az anestes orvos, szóba sem áll velem. Majd átköltözés egy másik szülőszobába, mert epidurral nem lehet sétálgatni, csak feküdni, de én ezt már egy kicsit sem bántam, mint a messiást vártam a gerinc érzéstelenítőt. Végül reggel hét felé kaptam meg. Utólag sokat gondolkodtam, hogy jó döntés volt e az epidur, nem voltam e túlságosan papírnyuszi, aki egy kis fájdalmat sem bír ki. De azt hiszem ebben az állapotban nem véletlenül éreztem így, és inkább a saját megérzéseimre hallgassak, mint nem létező elvárásoknak akarjak megfelelni. Azt eredetileg is tudtam, hogy nem akarok csak azért szenvedni, hogy megmutassam, én ezt is kibírom, és annyira nem haladt gyorsan a szülés, hogy már ne legyen, rá szükség. Az biztos, hogy az érzéstelenítő, ami amúgy nem szüntette meg totálisan a fájásokat, segített benne, hogy egy kicsit pihenjek, mivel a nem alvás miatt és persze a testemben zajló folyamatos igénybevétel miatt már elég fáradt voltam. Az epi viszont lelassította a tágulási folyamatot, így az infúziómba kaptam némi oxitocint is, miközben megérkezett 9 körül a dokim is. Neki volt csak "jó dolga" velem, mivel aznap amúgy is bent lett volna a kórházban, és sietnie sem nagyon kellett, mivel én sem "siettem". Anyu is bent volt közben, néha átvette KedvesM-től a stafétát, aki a stressztől legalább olyan fáradt volt, mint én. A vajúdás aztán lassan átalakult tolófájásokba, ami alatt jobb és baloldalamra kellett feküdnöm, hogy a baba feje a megfelelő helyre illeszkedjen a szülőcsatornában. Végül elindult a második, kitolás szakasza is, és alternativitás ide vagy oda, smafu. Háton fekve, lábakat felhúzva, alig fél óra alatt kint is volt a picurka, lila kicsi baba. Az egész folyamat totálisan hihetetlen, egészen más, mint a vajúdás. Miközben ott voltam, sem tudtam szinte elhinni, hogy most valóban megszülöm ezt a kis gyereket, hogy ez az egész velem történik, hogy én vagyok, aki az ágyon fujtat, és erőlködik, és akinek megjelenik egy picike, hajas fejecske a lába között, és aztán az egész kis csomagocska kibújik és megszületett a mi kis Bene Babánk. KedvesM is végig ott volt és amiben csak tudott, segített, fogta a lábam, locsolta belém a vizet, bíztatott és főleg ott volt mellettem, amiért nem tudok elég hálás lenni!!!!! A kis lila tigris már ott volt a mellkasomon, amikor a méhlepény is megszületett, kb. kicsusszant, úgyhogy azzal nem is volt szerencsére gond. Végül elvágta a drága a köldökzsinórt és elvitték tisztába tenni a pici fiút, ahova küldtem a nagyfiút is, mondván le ne vegye a szemét róla, egy pillanatra sem!!! Most leírva jutott eszembe, hogy ezután maradtam egyedül pár percre, amikor egy kicsit felfoghattam, hogy mi is történt. Nagyjából, ahogy felfogtam, tört rám az örömbőgés is, ami a következő napokban még előfordult párszor. Végül visszahozták a picurkát, engem is rendbe raktak és megérkezett a kis család is, hogy kézről kézre adva csodálják a kis csodát.