"29 éves lettem én, ajándék e költemény. Csecse-becse."
Ez a sor, kísértetiesen emlékeztet, a tavalyi szülinapi bejegyzésemre - és persze József Attila méltán híres versére. Gyanítom akkor is ezzel kezdtem mondandóm. Igen idén újból 29 éves lettem. Nem, nincs itt semmi elírás. KedvesM-el megbeszélve a dolgokat, arra jutottam, hogy a harmincadik születésnapomat energia és érdeklődés hiányában elhalasztom egy évvel. Kicsit hasonlóan, mint Garfield a hétfőket. Igazság szerint, azon kívül, hogy minden egyéb miatt is örülök annak, hogy éppen most született gyerekem, egy újabb előnyös szempont is befészkelte magát a fejembe. Mivel jelenleg úgysincs úgy igazán lehetőségem megünnepelni a határhelyzetet teremtő XXX-et, nem is kell foglalkoznom vele, ráér jövőre is. Egy év múlva, hátha könnyebb lesz elviselni és feldolgozni, hogy már harmincéves vagyok. Hiába, telik az idő, pedig még csak most voltam egy-kettő-néhány éves kis pipi. És valóban, habár a drága család meglepet aznap este, és babácska is azzal, hogy időt adott nekünk a kis ünneplésre, sőt még aludt is később négy órát egyben (!!!), a harminc éves érzésem elmaradt. Valóban nincs most energiám azon töprengeni, hogy történt ez a hirtelen: „Nem bírom kimondani: öregedés”. Nem, öregnek nem érzem magam. De hát, ha most 30 éves vagyok, akkor innen csak egy ugrás a 35, és aztán a 40. Azt pedig már csak egy paraszthajszál választja el az 50-től, hogy tovább már ne is mondjam. Ó irgalom/borzalom anyja ne hagyj el. Hogy történt mindez? Mikor röppent el ezer év fölöttem. Csoda, hogy nem őszülök még. Na, jó, nem csoda, mert festetem a hajam. De ki tudja, mi van alatta?
És mit csinál ilyenkor egy okos pszichológus? Hát átkeretezi a vállalhatatlannak tűnő helyzetet. Mi történt velem harminc év alatt? Van egy drága férjem, aki bár nálam jobbat keresve sem találhatna, a napokban újra rájöttem, hogy én se nála jobbat. Van egy szép lakásunk, egy szuper vörös macskánk. És leginkább egy gyönyörű, helyes, édes kisfiunk!!! Van egy életünk, ami lehet, hogy nem folyamatos izgalmaktól és extrém helyzetektől és egyebektől teli, viszont biztonságot és otthonosságot ad. Nem szorongató, hanem boldogító. Éppen nekem való. Így már talán nem is olyan rossz harmincnak lenni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése