A nyelvtan élete

Ma reggel, mit reggel hajnalban, na jó napkeltekor szinte, úgy 8 óra után elkaptam egy bejátszást Pataki Zitával. Ő az, a bizonyos időjós, ha valaki esetleg nem túl tájékozott a média szövevényes világában. Bár nem láttam az egész beszélgetést, a következő kép rajzolódott ki a számomra. Zita trénernek állt, nem is akármilyennek, ha jól következtetek, párkapcsolati tréningeket tart. Gyanús számomra a dolog, hogy elsősorban hölgyeket képez ezeken a szeánszokon. Nem véletlenül említek szeánszokat. Senkit nem szándékom megbántani, de az a véleményem, csatlakozva a hivatalos állásponthoz, hogy ne pszichologizáljon az, akinek nem ez a szakmája. Többet árthat, ha belemászik a lélek útvesztőibe, mint használ. Mert ugye a saját dolgát talán jól tudja végezni, azt a kis szegmensét, amit most megtanult, jelen helyzetben akár ügyesen tréningelheti a hölgyeket, de mi lesz ezután. Amikor a résztvevőknek esetleg többre van szükségük? Lesz annyi bátorság bennük, hogy igazi szakemberhez küldjék a segítségkérőt, hogy felismerjék ez már nem az ő szakterületük? Tehát isten óvjon mindannyiunkat a kóklerektől (és a rossz cicológusoktól persze ;). Na de nem is ez a kirohanás lenne a mai bejegyzésem lényege, mivel amiről Zita beszélt, valójában számomra is egy tipikus szívem csücske téma. Az volt ugyanis a beszélgetés mondanivalója, hogy a kifejezéseink, és ezek ragozása, hogyan befolyásolja a párkapcsolatot. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy a meginterjúvolt találta ki ezeket a gondolatokat, de az biztos, hogy mélységesen egyetértek velük. A kiemelt példa szerint a többes szám használata például az érzéseink kifejezésére a későbbiekben hozzájárulhat a kapcsolat felbomlásához. Egészen hasonló példa, amit Baráth Kató mondott (és itt fontos az igazi névhasználat, különben az ő gondolatát használni plágium lenne) a családterápiás konferencián:

- Egy anorexiás lány kezelése folytán hangzott el az ominózus mondat, amikor az édesapa is elkísérte lányát a terápiára. Kató "hogy van a lány" kérdésére az apa válasza a következő volt: - Már egészen jól, a menstruációnk is megjött. Nyílván lehetne mindenféle család dinamikai vonalon elemezni ezt a mondatot (és a terapeuták ezt természetesen meg is tették), de számunkra itt az amúgy lehetetlen többes szám az érdekes. Lehetetlen, mert az apuka feltételezhetjük, nem menstruál. Irányítsuk - na jó én is odafigyelek a szóhasználatomra -, mélyen tisztelt olvasóim figyelmét most a többes szám használatának veszélyeire irányítom. Itt visszatérve a párkapcsolatra (de állhatna itt persze bármilyen emberi összefonódás) mit is jelent ez a nyelvtani forma? Elveszik az önálló emberi lény, amikor arról beszélek, hogy MI milyen jól megszerveztük a lakás felújítását, miközben az egészet a kedves és hozzáértő férfi felünk vitte véghez. De ugyanígy, a milyen remek vacsorát főztünkből kimaradt, hogy éppen ma én, a Nő a fél délutánomat átizzadtam a konyhában, mire a gyönyörű töltött kacsát megsütöttem, konfitált zöldségekkel körítve. Ezek az alap példák, ezt követik az érzéseinkre, gondolkodásunkra vonatkozó kifejezések. Könnyen elveszhetnek a határok, ha összekeverjük az érzéseinket. Akár én használom a többes számot, és ezzel a másikra is ráhúzom a saját érzéseimet, ami egy gondolkodási buktató, mint a plátói szerelem. Ez esetben ugyanis, felruházom a másikat olyan érzésekkel, amelyek hozzám tartoznak. A valóságban a másik talán egészen másképp érez, de az általánosítás okán ezt elfedjük, később pedig jön a pofára esés, ha kiderül, mégsem így van. A másik oldal, ha a párunk használja a többes számot. Így ha nem figyelünk oda, valóban elhihetjük, hogy ma este rossz a kedvünk, mert egész nap robotoltunk. Holott ő rosszkedvű, azzal pedig, hogy többet számot használ, minket is megpróbál behúzni a negatív állapotba. Nem gondolom persze, hogy ezt bárki is tudatosan, direkt csinálja, hogy jól kiszúrjon a kedvesével, egyszerűen csak figyelmetlenek vagyunk talán, mint amikor túláltalánosítjuk a párunk hibáit és olyan mondatokat használunk, mint a "Te mindig... " vagy "Te soha...." típusúakat. Ott tartva tehát, hogy a párunk többes számot használ, fontos odafigyelni valóban ezt/azt/amazt érzem én is? Miért érdekes ez? Mert könnyen beleeshetünk önmagunk elvesztésének a hibájába. Félre értés ne essék, igenis fontos néha feloldódni a másikban, a tekintetében elolvadni, az ölelésében egyesülni vele. De! Ha elfelejtjük, hogy önálló emberi lények vagyunk, és elkezdjük ugyanazt érezni, mint a párunk, ugyanazt gondolni, mint a párunk, akkor elveszítjük saját magunkat is. És most őszintén, nem lenne unalmas, saját magunkat viszont látni a másikban? Sőt talán még ijesztő is... Ki akarja viszont látni saját gyengeségeinek tükörképét? Épp elég ha sejti, hogy van valami ilyesmije :) A lényeg tehát, gyakorljuk (mi) az ÉN kezdetű mondatokat. "Én szeretném...., én érzem....., én gondolom.... és én most megveszem ezt a gyönyörű, lila magas sarkú cipőt!!!" Az önállóság fontos, tudni a saját határainkat. És fontos a magyar nyelvtan. Ezt már rebesgettem korábban is, hogy mennyire megtetszett a szavak világa. Ez pedig mindösszesen csak azért érdekes, vélhetően csak nekem, úgyhogy aki nem kíváncsi rá, az ne is olvassa tovább, mert iskolás koromban (nem mintha most nem lenne közöm ilyes fajta intézményi kötelékekhez) szívből gyűlöltem a nyelvtant. Ez főképp annak köszönhető, hogy nem bírtam soha helyesen írni (Freudi elszólás, de megosztom veletek, az előbb azt írtam, "..helyesen élni..." elemezze, aki akarja). Íme tehát kedves volt tanáraim, az ihlett a magyar nyelv iránt mégis megszállt, nekem talán több évre volt szükségem, mint másnak, de a helyzet korántsem lehetetlen.