Nem látszik rajtad a gazdasági válság...

Ezt a kedves kijelentést egy "kedves" ismerősünk tette szent karácsony második estjén, miután végig mért. Azt is megjegyezte, úgy terpeszkedek és mozgolódok, mint valami fensőbbsége teljes tudatában lévő nagysasszony. Ezt nem ilyen szépen és veretesen fejezte ki, de a lényeg ugyebár ... Utóbbi kijelentésével már nem is nagyon foglalkoztam, amúgy is megszoktam, hogy ő az a folyamatosan beszólogatós fajta, és többnyire engem sem kell félteni. Erre viszont nagy hirtelen én sem tudtam replikázni, viszont KedvesM csípőből olyat villantott vissza, hogy egész szívemet elöntötte a büszkeség!!! Hiába, nem hiába mentem férjhez. Na de azért a mozgás kultúrám mostanság valóban határozott változásokon ment keresztül. Ebben a nagysasszonyos, lassan és komótosan helyváltoztatós formában van némi igazság. Először is, jól meggondolom, mikor kezdek bele, mármint a mozgásba, merre teszem mindezt, és hogy biztos szükséges e a dolog. Másodszor, van amikor muszáj. Olyankor, például amikor egyszer csak jön egy has keményedés, amitől összenyomódik a hólyagom, akkor nincs mese, hanem indulás a kitérőre, de azonnal. De azért még ez sem olyan egyszerű, mert ilyenkor kizárólag begörnyedve lehetséges felállni, és a további cél megközelítés is, csak az istenség előtti hosszas hajlongás során lehetséges. Amúgy már az ülés sem a legkényelmesebb, mert kb. 5-10 percen belül kispocak változást igényel, különben a derekam bemondja az unalmast. Ilyenkor amúgy a legkényelmesebb a négykézlásbas pozíció, ezzel készülök a szülésre is… És ma még csak istenes volt a helyzet, mert tegnap kifárasztotta magát az én kis Tündérem. Biztos rajta volt a denszelhetnék, mert egész nap szinte meg sem állt. Mostanában nem is annyira rugdalózik, inkább dudorog. Ide-oda forgolódik, keresi a helyét. Szerintem növekszik, amihez talán szűkösnek találja a belső teret, ezért próbálja feszegetni a határokat. Ügyes, okos, aranyos. A legutóbbi bejegyzésemben, említettem, hogy már átlépte a két kilós határmezsgyét, majd utána számoltam, hogy ez a szülésig akár meg is duplázódhat. Hááát, egy kicsit tartok a dologtól, biztos nem csak ettől függ a szülés menete, de így elsőre egy négy kilós kis purdé.... nem éppen könnyed darabnak ígérkezik. Na persze, legyen egészséges, szép nagy meg minden, de.... Ezek után elgondolkoztam újra azon, amit a doki a vizsgálatokkal kapcsolatban mondott. Tette volt ugyanis ama kijelentését, hogy majd a 38. héten ugorjak be hozzá- már ez magában is egy szürreális kép, hogy Me csak úgy ugrándozik jelen állapotában - és akkor megvizsgálja a méhszájam, és a megnézéstől talán még a jósló fájások is elindulnak. Ezek azok a típusú fájások, amikor az egyszeri terhes leányka téves riasztást észlelvén beszaladgál a kórházba szülni akarván, de megnyugtatják, a végső felvonás még odébb van, ez csak az előkészítés. Anyósom már felvilágosított - ő szülésznő, nagy kincs az ilyen, tessék megbecsülni - nem tartom lehetetlennek, én is szaladgálok majd. Helyesbítek, KedvesM és Me kocsiba be, kórházi csomag kocsiba be, és száguldás a fiumein.... Aztán meg haza. Na de elvben ezek a jóslások pár órán keresztül tartanak, utána maguktól elmúlnak, vagy elalszunk, mert már azt is tudom, hogy ezek gyakran az ágymelegre indulnak. Mint ahogy a szülések nagy része is, inkább este-éjszaka indul be, feltehetően hasonló okból kifolyólag. Na de, térjünk vissza ehhez a bizonyos 38. heti abajgatáshoz. Amikor a helyszínen ezt előadta a doki, akiben amúgy száz százalékosan megbízom, még nem gondoltam végig, de utólag annál többször. És azt mondhatom, egyre kevésbé volt ez nekem szimpatikus. Mármint engem és a gyerekemet csak ne abajgasson senki, se kint, se bent. És ezt még egy már lebabázott barátnőmtől sem hallottam, ergo miért pont nekem??? Csak ne siettessék az én kis kincsemet. Majd fog ő jönni, amikor úgy érzi, itt az ideje. Az a jó, ha szépen, a maga tempójában érkezhet meg. Amúgyis, talán el akar utazni, vagy valami hasonló, hogy nem várunk??? Mert erre harapok. KedvesM sem tud siettetni, el is késünk mindenhonnan, de ez van. És pont. Szóval el is határoztam, utánajárok én ennek a kérdésnek. Sokkal okosabb nem lettem azóta, de a hozzáértők szerint, ez még nem biztos, hogy főben járó bűn. A tegnapi nap után már én sem vagyok benne biztos, hogy olyan nagy baj lenne ezzel az egész dologgal. Írtam ugyanis, hogy babika nő és nő (ez a feladata), és egésznap mocorog, ami nem fáj, de egy kicsit már sok volt. És ez éjszaka is folytatódott, némi hascsikarással megspékelve... ezek után felmerült bennem a gondolat, hogy mi lesz velem pár hét múlva, amikor még egy csomót fog nőni, én meg, ha már most így bírom a mozgolódást - a sajátomat és az övét, akkor mi lesz még később??? Addigra lehet meg leszek róla győződve, hogy abajgasson csak nyugodtan, mindegy már, csak vegyék ki a picurit. Na de most még nem siettetem, mert még mindig fejlődik, például a tüdeje, az agya - legyen csak okos nagyon -, és az éleslátása is, ahogy azt éles elmével Skinn barátnőm megjegyezte. Azóta ez is fontos szempont. Úgyhogy addig is, elpingvinkedem, amerre kell - mert a járásom leginkább erre, az amúgy roppant helyes madárra kezd hasonlítani - és ha közben bálnásodni is kezdek hozzá, na mond már. Növekszik az állatkert a kiscsaládban.