KedvesM beszéde

Nem vagyok a szavak embere, főképp, ha mindezt ilyen sok ember előtt kell megtennem, így egészen röviden, köszönöm csak meg mindenkinek, hogy eljöttetek és velünk ünnepeltek ezen a számunkra oly fontos napon. Me-vel ellentétben én minden döntésemet hosszasan megfontolom, számba veszem a különböző lehetőségeket, és ezek ismeretében magabiztosan mondom ki a végső szót. Mindezek alapján elmondhatom, hogy a mai elhatározásomat is volt időm - uszkve 7 és fél év - jól átgondolni. Eleinte ugyan drága barátaim megkérdőjelezték, hogy biztos normális eszemnél vagyok-e, de végül is mindenben támogattak és segítettek, amiben csak tudtak. Busman barátom, aki a motorok és gyűrűk mágusa, és egyik legrégebbi barátom, GeGe, aki a jó hangulat letéteményese, SzuroMi, akinek a különleges borokat is köszönhetjük, és aki kedvesemet is igen komoly próbák elé állította, de ő bírta a sarat. További kihagyhatatlanok még Lormi, Lonya és Sinner, akik visszafogott, decens mivoltukkal állnak mellettem már sok-sok éve.

Természetesen, szüleimet is magasztalom, nélkülük ez a nap sem jött volna létre. Nem könnyű pár mondatban összefoglalni, mindazt amit tőlük kaptam, de ezt ők sem várják el, hiszen ebben is hasonlóak vagyunk, szavak nélkül is érzik.

Végezetül pedig, köszönöm, kicsi feleségem szüleinek, hogy ilyen szuper csajt neveltek, nélkülük én sem találtam volna új családot-

Egy kedves baráti házaspár esküvőjén történt, hogy miután a friss férj felállt szólásra, nem igazán tudta mit is mondhatna. Ezért igen bölcsen a következőket mondta: - … most pedig átadom a szót a feleségemnek. Most én is így teszek : Me..

Esküvő lépésről lépésre 2., ami kimaradt

Pár dolog még eszembe jutott, amit kifelejtettem a tegnapi beszámolómból, de érdekes, vagy hasznos lehet az utánam következő menyáknak.

- Amire igazán büszke vagyok, az a csokordobás. Na, nem ezt a gyönyörűséget dobtam el, hanem egy másikat. Szegény Skinnt már hónapok óta húztam, hogy márpedig a csokrot a dobásnál neki kell elkapnia, hiszen ő közöttünk a következő, akire mindannyiunk szerint a feleség szerep kellene, hogy következzen. Csak csöndben jegyzem meg, ezzel ő is egyetért. A lényeg tehát, hogy világ életemben lyukas kezű voltam, és ez igaz a mozdulat sor elejére is, vagyis nem éppen tökéletes a célzó képességem. Emellett talán épp KedvesM hívta fel rá a figyelmemet, hogy észnél legyek ám, mert én egy erkélyről dobtam a csokrot, aztán nehogy a túl nagy lendülettel együtt én is repüljek a virág után. Felajánlotta pl. hogy a lábamat dróttal rögzíthetjük, de nekem az a verzió sokkal szimpibb volt, hogy ő majd elbújik az igen méretes szoknyám alatt, és fogja a lábamat. Végül is egyedül vittem véghez a nagy attrakciót, ahol én inkább attól tartottam, nehogy a felső falhoz vágjam hozzá a csokrot, a magam mögé irány helyett. A vőfélyünk pedig azon izgult, lesz e elég eladó sorban lévő lehányka, aki majd oda áll kapkodni a levegőbe. Látható, hogy mindünknek meg volt a maga izgalma, de a végén mondhatom minden jól sikerült. Én ugyan a végletekig poénkodtam rajta, hogy kössünk damilt a csokorra és Skinn kezére, biztos, ami ziher alapon, de végül még erre sem volt szükség. Egyetlen szemvillanással felmértem kedves barátnőm helyzetét, és olyan simán dobtam a kacsói közé csuda lila kis csokrát, hogy öröm volt nézni. És az a győztes mosoly a szája körül, látni kell (a videó megörökítette). Azt a drágám mesélte, hogy Pók úr (Skinn kedves párja) vigyorogva tapsolt, majd ment gratulálni édes kedvesének. Remélem jövőre megyünk hozzájuk is lagziba!!!!

- A következő, szerintem fontos dolog, az ültetés. Azt hiszem, ezt nem lehet tökéletesen csinálni, mert biztos lesz olyan, aki a legnagyobb jó szándékunk ellenére sem fogja úgy érezni, jó helyre került, de a lényeg, hogy ültetés kell. Amit én kicsit eltoltam az asztalok elrendezése. Arra próbáltam figyelni, hogy a kis gyerekek közel legyenek egymáshoz, még ha külön asztalnál is ülnek, és elfelejtettem a többi szempontot figyelembe venni, ami talán fontosabb lett volna. Vagyis a családot távolabbra ültettem, mint kellett volna a barátok javára, ez pedig megkérdőjelezhető. Szerencsére sértődés nem volt belőle, másrészről pedig a fogások között már mindenki vándorolt (azt mégsem írhatom, hogy jött-ment), arra viszont sajnos (és remélem nem is lesz) nincs lehetőség, hogy újra próbáljam. Ami viszont remek ötlet volt, ezen az oldalon találtam: http://greenweddingshoes.blogspot.com/, a névkártyákat a bejáratnál megtalálhatta mindenki egy parafa táblára tűzve, ennek a segítségével talált oda mindenki a saját asztalához, elkerülve a kínos minden asztalnál körbe megyek tülekedést. Képet is fogok feltenni róla, amint lesz.

- A harmadik dolog, ami eszembe jutott a programok sokasága. A furcsa az volt, hogy szerintem nagyon klassz forgatókönyvet írtam, idő ráhagyásokkal, minden, ennek ellenére a vacsival elcsúszott az időbeosztás, és az volt az érzésem, hogy az étkezés után csak úgy rohanni kell a betervezett programokkal. Kezdve a beszédek elosztásával, a vetítéssel, majd a nyitó tánccal. Ezt követte még a torta, az átöltözés, menyecske tánc. A szuper szép és finom grillázs tortáról majdnem meg is feledkeztünk, az éjféli menü pedig totál fölösleges volt, mert egy csomó étel megmaradt még a vacsiról, plusz szerintem már kb senki sem volt éhes. Néha úgy éreztem, minden olyan sürgetős. Tegyük még hozzá, hogy lett volna még pár ötletem, amit bele tettünk volna a programba, nem tudom akkor mi lett volna... Ami bennem megfogalmazódott, hogy talán nem kell a hagyományokat annyira rugalmatlanul venni. Ha már nagyon szűk érzés a menya ruha, öltözzünk át menyecskébe. Ha elcsúszik az idő, sebaj, akinek fontos, úgyis megvárja.

- Végül pedig a legfontosabb, mindenki azt valósítsa meg, amit megálmodott. Ne érezzük rosszul magunkat, ha az anyós másképp gondolja (az enyém nem, ő nagyon jó fej volt, és nem szólt bele semmi ilyen részletbe) , ha a pap, a zenész, a fodrász másképp szokta meg, ez mindenkinek a saját esküvője. Aki nem akarja így megpróbálni, annak köszönjük meg az eddigi közreműködését (ha lehet) és engedjük útjára. Az számít, ami emléknek megmarad. Lehet, hogy most elfogadhatónak tűnik pár dolog, nem is olyan nagy áldozat akár, mégis, amikor visszagondolunk rá, iszonyatosan bosszantó és elkeserítő érzés lehet. Köszönöm mindenkinek, hogy velem ez nem fordult elő.

Esküvő lépésről lépésre

Lassan túlteszem magam az esküvőt követő nyári lustaságon, habár a meleg még csak most kezdett dübörögni, amit meglepően rosszul viselek, de lényeg a lényeg, következzék a nagynapról a beszámoló.

Hisztis menyákat megszégyenítő módon rendkívül jól aludtam, egészen reggel 8ig, amikor kedvesemmel együtt keltünk. Egy picit ugyan zavaró volt, a mikor hajnalban egy régi, ám de nem túl kedvelt ismerős felhívta telefonon jövendőbelimet, és kb. 5 percen keresztül részegen ordított nyolc másik társaságában, hogy nagyon sok boldogságot kívánjon, de ettől függetlenül igen kellemes éjszakánk volt. A délelőttünk azzal telt, hogy a kanapén fetrengtünk, a tv-ben néztük az ünnepélyes falbontás, ’89-es megemlékezést, és lazán pakolásztunk, mit is kéne magunkkal vinni, amire egy esküvő közepette feltétlenül szükség van. Délben kicsit elkezdtem izgulni, mivel Osonka még nem érkezett meg (mint kiderült, telefonos jóváhagyásra várt az induláshoz…. ki érti ezt ;), Skinn pedig már egy órája telefonált, hogy még mindig a fodrásznál ül a búra alatt, és tuti nem fog a megbeszélt időben ide érni hozzánk. Végül befutott B. Boop, aki nagy izgalmában majdnem egy egész bögre sós kávét is legurított, begurult Osonka, és mire lepakoltunk a kocsiba Skinn is betipegett, totális pánikban, hogy madárfészket varázsolt a fejére a fodrász laza, romantikus konty helyett. A közös út a villához nagyon klassz volt, hangosan énekeltünk a rádió kíséretében, és hülyeségeket beszéltünk, és főképp sokat nevettünk. Miután megérkeztünk első lépésként megkezdődött a pörgés, hogy minden, amit nem jól pakoltak fel az asztalokra, pl ültető/köszönő ajándék mécsesek azt helyre rakjam, és minden egyéb, miközben mindenki azt kérdezgette: Na izgulsz már?? Megnyugtatásként mondhatom, nem továbbra sem izgultam, sőt a nyugalom szobrát is mintázhatták volna rólam. Inkább zavart, hogy miután elfoglaltuk a lányos szobánkat, rám tört az éhség, az ebéd ugyanis kimaradt, viszont a sós süti még nem érkezett meg, de egy rövid telefonnal ezt is sikerült elintéznem, sőt még arra is volt gondom, hogy kerüljön ásványvíz a szobánkba. Megkezdődött tehát a készülődés, befutott elvetemült fodrászunk B.Boop, hivatalos sminkesünk is lelkiismeretesen végezte a munkáját és megérkezett közben egyetlen vőlegényem is, szülei és rengeteg anyukája által sütött süti kíséretében. Megérkezett a videós, dj, anyakönyvvezető és a fotósunk is, aki egyből bevetette magát a szobánkba, és megkezdte a fényképezést. Bár egy ismerősünk, akinél pár éve fotózott már esküvőit, azt mondta irányítgatni kell, hogy mit örökítsen meg, én semmi ilyet nem éreztem, nálunk egyből feltalálta magát. Talán nem meglepő módon én készülődtem a leglassabban, de azért rám került a smink, majd a ruha és a hajam is kihúzódott, miközben Osonka még varrta rajtam az egyik ruha pántot, ami nem állt tökéletesen… E körül jelent meg apukám, és a vőfély is, hogy már megint rám kell várni, és tessék szépen elindulni, úgyhogy ez is megtörtént, miután felkötöttem a csukló csokrokat kedvenc koszorúslányaimra, illetve a piciknek a hajkoszorút. Elindultunk tehát, de amíg a vőfély kikérte KedvesM-et a szüleitől, és szimbolikusan engem is anyuéktól, mert ugye apu ott volt mellettem a lugas takarásában, várnunk kellett. Végre elkezdődött a vonulás, először a drága anyukájával, U2-ra, majd felcsendült az én zeném is, az Over the rainbow. Először a kislányok indultak, majd a nagylányok, akik szuper jól nézek ki, ugyanolyan színű és anyagú ruhájukban, végül én is, apuka karján. Elég hamar kiderült, hogy nem húztam fel eléggé az abroncsot, és kicsit botorkáltam benne, szóltam is az egyik lánynak, hogy azonnal jöjjön és segítsen felhúzni, de ez nem volt túl sikeres, úgyhogy próbáltam mini lépésekkel ellensúlyozni a dolgot. Ezt még nehezítette az is, hogy a fűre kiterített szőnyegen igen macerás volt lefele haladni, de apukával ketten fogtuk a ruhámat, úgyhogy szuperül megoldottuk. Az időjárás mellett, ami szerencsére őrülten kegyes olt hozzánk, csak azon izgultam, hogy KedvesM-nek vajon fog e tetszeni a ruhám, de szerencsére ezzel is minden rendben volt. Tetszem Neki. Nagyon kedves, szép szertartásunk volt, és nagyon ügyesen írtam alá az új nevemet is. A szülő köszöntő zene Zorán: Apám hitte, amit direkt a jiddishe pape kedvéért választottam, és mame szerint jól tettem, szegény apukám állítólag azt sem tudta, merre nézzen meghatottságában. Átadtuk a virágokat, drága nagyanyám is kapott (amit aztán jól el is felejtett és itt száradt meg nálunk, amit kicsit fájlalok, hogy még csak nem is hívott, hogy elkérje L ), majd a szuper mozaik családfákat, ami az igazi szülő köszöntő ajándékunk volt, és én igazán büszke vagyok rájuk. Szerintem remekül sikerültek, és különlegesek, és ketten csináltuk KedvesM-mel. Ezután felvonultunk a villa teraszára, ahol mindenki gratulált nekünk, és megkezdődött a koktél partiskodás, közös fotózkodás és folytatódott a vigyorkodás. B.Boop szuper szervezkedését követően bevágódtunk egyik barátunk kocsijába és a fotóssal együtt át hajtottunk a Campona parkolójába, ahol nagyon tuti, pl. ugrálós, bevásárló kocsiban tologatós, izgalmas képeket készítettünk. Szerintem ezek is szuperek lettek, bár még nem láttam őket. Sajnos a fotósnak több időre van szüksége, mint a videósnak, aki már két nap után elkészült a felvétel vágással, azóta is szinte naponta nézek egy-egy részt a videóból. Miután visszaértünk a fotózásról bevonultunk –nagyon- hivatalosan a vacsihoz, és miután apuka, és apósom is elmondták a köszöntő beszédüket, végre az étek következett, aminek már igen-igen ideje volt, mert nagyon éhesek voltunk. Mondanom sem kell én az előétellel, amiből a favoritom a töltött tojás volt, és a levessel – részemről sajtkrém – olyan jól laktam, hogy mást már nem is igen tudtam enni, csak pihegtem durván szűkített csuda ruhámban. A főétel előtt KedvesM, majd én is megköszöntük minden kedvesünknek a részvételt, amit a későbbi bejegyzésekben fogok közzé tenni. Az utolsó beszéd, a vacsi után Osonkáé volt, aki extra esti mesét mondott nekünk, a gomba és a szeretet hasonlatáról, amit, ha átküld nekünk szívesen megosztanék itt is. A vacsi végeztével volt még pár kardinális pont, mint a nyitó tánc, torta szeletelés, az Osonka által összeállított vetítés és a menyecske tánc.

A furcsa nekem az volt, hogy úgy éreztem, ezek a programok túlságosan is összesűrűsödtek, pedig az előzetes forgatókönyvben olyan jól összeállítottam…. Valószínűleg a vacsi csúszott meg, és ez okozta a torlódást. Volt még éjféli töltött képoszta és grillázs torta is, amiből nem fogyott már túl sok, mert mindenki igen-igen tele volt, de anyósom észnál volt, és csomagolt, így nem veszett mindez kárba. Innentől folyamatos táncolás (amit én már az előétel után megkezdtem;), és a jövés-menés folytatódott egészen hajnali 4ig, amikor az utolsó csapat is feladta és haza távozott. Valahogy ezután mentünk fel mi is aludni. Kihangsúlyoznám aludni, mert KedvesM és én is egyből ki is dőltünk, úgyhogy nászéjszaka még véletlenül sem. A pótlása pedig magánügy. Összefoglalóan azt mondhatom, tökéletesen sikerült napunk volt. Az idő remek (előtte, utána, de még aznap más városrészekben is esett az eső), ami pedig nem volt tökéletes, azt én észre sem vettem. Köszönet még egyszer mindenkinek, aki mindehhez a csodálatos naphoz hozzájárult, örök élmény, sőt visszagondolni rá és újra nézni talán még nagyobb élmény, mint ott átélni!!!!

Izgulsz már?

Ülök a fehér lap előtt és várom, hogy megszálljon az ihlet. Valahova nagyon elszállhatott, mert csak gondolkozom, mit is írjak, hogy az átütő legyen, és lelkes. Osonka, keményszívű, de igazságos lektorom véleménye szerint a lánybúcsú leírása sem tükrözte azt a lelkesedést, ami a valóságot jellemezte. Több mint valószínű, hogy igaza van. De nem csak itt kerülget az átélés hiánya, tegnap elkezdtem gondolkozni, miről is szeretnék beszélni az esküvői köszöntőben, tetézve mindezt azzal, hogy KedvesM is szeretne mondani valamit, de leginkább úgy, hogy előtte majd én megírom. Ezt biztos aputól tanulta, mert ő már több hónapja kijelentette, hogy szólni kíván, mielőtt véglegesen utamra enged. A hétvégére meg is született az egy oldalas előadás, mint kiderült nagyrészt anyuka tollából, és állítólag világ verően jó :) Ez persze semmit sem fog levonni annak értékéből, hogy apuka mondja el, mert biztos vagyok benne, hogy említést tesz róla, hogy anyuka közreműködött, mint jóvágású múzsa (ugye ????). Valami hasonló stratégiát tudok elképzelni a drágával, tehát, ő elmondja mit is gondolt, a közérdemű elé tárni, én pedig átfogalmazom. Végül is a saját mondandóm bevezető passzusa már megvan, egy nekem nagyon tetsző anekdota, de az egyelőre titok. Utólag viszont lehetőség szerint mindet megosztom majd.

Előlegbe pedig kijelenthetem, hogy: „ Nem, egyelőre még nem izgulok.” A héten ugyanis bárkivel találkoztam, mind azt kérdezte: Naaaaa izgulsz már? Én pedig szégyenszemre mindenkit jól lelombozok, mert mit tehetnék, még nem izgulok.... Tudom, hogy kellene, ez lenne az illendő, de hát hiába. Az viszont biztos, hogy előtte majd olyan cidri leszek, hogy egy marék görcs lesz a gyomrom, ami annyira nem tuti. Úgyhogy ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem vagyok élien, kérdezzenek majd fél órával a szertartás előtt, borítékolhatják az izgalmamat. Ebben az a szuper, hogy ilyenkor a kezem is úgy remeg, mint egy jobb parkinsonban szenvedőnek. Ez pedig mindössze csak azért necces, mert a szép régi-új nevem helyett is könnyebben tenném az "X"-et, mint hogy teljes hosszába leírjam. Így viszont legalább szolidarítanék Busman fiúval, aki KedvesM egyik legjobb barátja, és tanúja is lesz. Történt ugyanis, hogy péntek délelőtt még találkoztunk Busmannal, aki volt olyan drága, hogy a gyűrű keresés fáradtságos feladatában támogat minket. Tíz óra környékén tehát még minden rendben volt, de aztán következett a délután. A helyszín már Eger, Pirittyó utca, ahol Busman és drága felesége P élnek, a két kis tündérlánnyal, személyes kedvencemmel, Bodzával és a még frissen az életre született Hédivel. Éppen csak átértünk hozzájuk, kiszálltunk a kocsiból, amikor a szomszédok széles jó kedvvel figyelmeztettek minket, hogy vigyázzunk az útról, mert közeledik Busman a motorral. Ezt vicces felkiáltásnak szánták, de a vége az lett, hogy felbukkant kedves barátunk, begurult elénk, és azzal a lendülettel az oldalára is vágódott. Valószínűleg az első adrenalin sokk eredményezte, hogy abban a pillanatban fel is pattant, és még vigyorogva tolta odébb a motort, miközben mi döbbenten álltunk, főleg Tüsi lány, aki szegény egész estére sokkolódott a jelenettől, de pár pillanat után már ő is erősen kezdte fájlalni a válla környékét. A „kiugrott a kulcscsontom a helyéről, valaki helyre tudná e rakni” kérdésre, szerencsére senki sem ugrott, inkább tájékoztattuk szegény, dühöngő P-t az eseményekről, Busmant pedig kocsiba borítottuk és indultunk a kórházba. Nem tudom, hogy a Hospinvest az oka, vagy ez általános trend, de az orvosok és ápolók hozzáállása a helyzethez kritikán aluli volt. Szinte egyedül voltunk, mégis háromnegyed órát kellett várni, mire ránéztek a balesetesre, majd tökéletes szenvtelenséggel és figyelmetlenséggel "látták el". Tőle kérdezték akarja e, hogy műtsék vagy sem, mivel a diagnózis kulcscsonttörés. Állítólag hatan voltak az orvosi szobában, de egynek sem jutott az eszébe, hogy felsegítsék a székről, miközben a jobb oldalát alig bírta mozgatni, végül pedig elengedték egy laza csombékkal, amit a nyakába kanyarintottak. Ez a nagy magyar valóság. No és a lényeg:

- Írja alá a leletét kedves uram. – így a doki.

- Na de hogyan, nem működik a jobb oldalam... - mérges Busmnan.

- Akkor tegyen oda egy "X"-et.

Hát valószínűleg így leszek én is szombaton, de addig jobban foglalkoztat, hogy esni fog - e az eső, vagy kegyet gyakorol rajtunk a jó sors és kisüt a nap. Bár igazság szerint úgy döntöttem, ezen sem vagyok hajlandó igazán idegeskedni, ha esik, ha fúj, mi akkor is boldogok leszünk, a lényeg mégiscsak az, hogy szeretjük egymást.

Bride in the City

Múlt hét végén életem legjobb lánybúcsújának lehettem főszereplője. A főszervező Skinnetic, szárnysegédje B. Boop, valamint Osonka, Tüsi lány, Olasz, Egri lánc, Petyuka és Judy voltak a további résztvevők. Az egész azzal kezdődött, hogy Skinn már több hónapja elvállalta, hogy ő megszervezi ezt a jeles napot. Ezt követően időről időre, sokkoltam szegényt, hogy mi jót is olvastam a témával kapcsolatban, mire ő mindig a sértődés határán lebegett, hogy én nem bízom eléggé benne. Ez kétségtelenül hiba lett volna, de mit tegyek, irányító-ellenőrző vénámat nem tudom tökéletesen a háttérbe szorítani. Ezúton is kérek elnézést drága barátnőm. Hivatásos lánybúcsú szervezőként is megállnád a helyed, ha jelen szakmáddal befuccsolnál!!! KedvesM pár nappal a lánybúcsú előtt kijelentette, hogy ő szegény pára ki van ebrudalva a lakásból, és ezért el is bujdosik, bánatában pedig elmegy pecázni. Én értetlenül álltam a dolog előtt, mondtam is neki, hogy de hát nekem csak este 7re van meghívásom a Ring Cafe elé, nem kell neki elmennie sehova, ha nem akar... De hiába, a főnök mondta a magáét. Ez felkeltette a gyanúpert bennem, de sokat nem foglalkoztam a kérdéssel többet. Inkább feltételeztem, hogy egyszerűen csak meg akar lógni pecázni, és ezt most büntetlenül meg is teheti. Na nem mintha máskor engedélyt kéne kérnie…

El is terveztem aznapra, egy jó fürdő, utána jövök-megyek, teszek-veszek, körmöt festek, estére pedig bebodorított hajjal megjelenek a bulimon. Hogy mekkorát tévedtem.... Kivéve a bodorított hajjal, az megvalósult...Épp a fürdőzés menüpont megvalósítása volt folyamatban, Me konkrétan a víz alatt, amikor csöngetnek. Morcosan jöttem a víz fölé, mégis ki az aki szent szombati pihenőm alatt zavarni merészel, de hagytam, mondván majd elmegy. Aztán hallottam, hogy Petike gyanúsan ugat, és mintha a macska is furcsán nyávogott volna, úgyhogy kipattantam a kádból, megnézni van e valami. A rács előtt egy lány állt, valami furcsa nagy táskával maga előtt. Mire kinyitottam az ajtót, közölte, hogy ő a lánybúcsúra jött, nyissak, majd ezt még a háttérből Skinnetic is megerősítette, egy "de azonnal" felkiáltással, úgyhogy kissé megzavarodottan mentem is a kulcsért. A szimpatikus, fiatal lánnyal beküldtek a kis szobába a csajok, és a gondjaira bíztak, aki több mint másfél órán keresztül masszírozott. Tetőtől talpig, elől, hátul. Szuper volt. Még sosem kaptam ilyen masszázst. Mire befejezte, és kijöhettem a szobából ezek a kis tündér lányok feldíszítették a lakást,rózsaszín lufikkal, egy Szex és New York plakáttal, és felette a felirattal, illetve a konyhába is került egy ilyen, a következő címmel: Sex és Budapest :)

A dekoráció része volt továbbá két nagy lavór koktél, az egyik természetesen Cosmopolitan, a másik Mojito. Véleményük szerint késében voltunk, de max. csak azért mert Judykának el kellett minket hagynia egy rövid időre, úgyhogy villám gyorsan meg is kaptam az első feladatomat, amit a nap során még számos másik követett. Hogy könnyebben menjen a dolog, kaptam egy szuper cuki rózsaszín pólót „Bride int he City” felirattal, valamint cosmo koktél poharat is, csak hogy továbbra is stílusosan ihassam az előírt alkohol mennyiségemet. Az első feladat az volt, hogy ebédet főzzek a hölgyeknek, de rögvest, a tányérra kitett anyagok felhasználásával. Kicsit vacsoracsata filingem volt, de a fütyi tésztából, sonka, túró, tejföl és sajt elegyéből igazán nem volt nehéz isteni tésztát rittyentenem, egy kis cukkinival megspékelve. Nem akarok dicsekedni, csak egy kicsit, de annyira ízlett a lányoknak, hogy habár a tálból kibuggyant a tészta, de estére az egész elfogyott, pedig gondoltam ám KedvesM-re, hogy ő is megkóstolhatja majd. Hát nem. Ebéd után egy kis pihenő következett, majd belekezdtem további feladataim megoldásába. Mindezt úgy, hogy a koktélok bevándoroltak a szoba asztalra, egy kamera pedig vette a mutatványom. Egy rózsaszín dobozban, rózsaszín kártyákon voltak a megoldandók, olyanok mint:- Magyarázd meg KedvesEd-nek, miért nem töltötted otthon az éjszakát, a következő szavak felhasználásával: szárazvirág, busz, mosogatószivacs.

- Magyarázd meg KedvesEd-nek, miért hagytad a gyereket az edzésen, a következő szavak segítségével: fegyverszünet, tigris, ....
- Bekötött szemmel, ismerd fel a kezedbe adott tárgyakat.
- A - rendkívül gusztustalan- tíz éves szex lapból olvass altatót.
- Írd le leendő anyósod tíz legkiválóbb tulajdonságát.
Megnyugtatásul mondhatom, csont nélkül vettem a próbákat :) Jaaa, és minden jól megoldott feladatért ajándékot kaptam, úgy mint muffin sütő könyv és kapszli, pink bojtos végű pálca, egy zacskó óvszer (aminek a későbbiekben még szerepe lesz).

A következő napirendi pont, a Szex és New York kvíz volt, melyre már nem vagyok olyan büszke. Lehettem volna jobb is. Ez szegény drágámon fogja megbosszulni magát, mert muszáj lesz újra megnéznem a sorozatot!!!!
A kvíz előtt viszont még egy feladatom volt. KedvesM-el előzőleg felvettek egy kérdezz-felelek videót, ezt játszották le, nekem pedig jól kellett válaszolnom. Ez is egészen jól sikerült, de azért fogyott a koktél is. Még szerencse hogy Osonka szolidarított velem, és ivott, ha nekem is kellett.
A tesztelősdi után, szépítész kezek alá fogtak, és B. Boop kisminkelt, valamint Tüsi lány segítségével bebodorították a hajam. A Szex és New York tematikához hűen folytatódott az este, kaptam egy barackszín nemüt, és kezdődött a fotózás, mint amikor Carriet a busz oldalára kasírozták. Úgy láttam a csajoknak annyira megtetszett a pózolásom, hogy ők is beszálltak, és nagyon klassz képek készültek. De ezeket természetesen nem teszem közszemlére. ;) Lassan beköszöntött az este, és elkezdtünk készülődni. Hogy hova, én még nem tudtam, de serényen készülődtem. Indulás előtt még egy fontos dolog volt hátra, mégpedig megkaptam az oklevelemet, amit aláírtak a hölgyemények (sőt még a szomszédasszonyom és Petike is), és ebben benne foglaltatott, hogy most már férjhez mehetek nyugodt lélekkel, megfeleltem a kritériumoknak, de arra is vonatkozott egy külön leírás, hogyan kell jövendőbelimet kényeztetnem. Ez után tényleg elindultunk. Kicsit fájlaltam, hogy leszedték a lufijaim nagy részét, mondván kelleni fog még, de mit lehet tenni ennyi cuki erőszakos csajjal??? Egyetlen hiba történt csak indulás előtt. Olasz észrevette, hogy maradt egy üveg rum még bontatlanul, ezért azt ellentmondást nem tűrve bekeverte eper lével, és úti elemózsiaként magához vette. Az utcán négy fellufizott riksa várt ránk. Hát ennél nagyobb élményt keveset tudnék mondani. Őrületesen mókás volt ezekkel végig gurulni kedvenc városom, kedvenc útvonalain. Útközben az italmózsia is fogyott, és nagyon jó hangulatban, sikítozva haladtunk.

Volt pár fontos megállónk is útközben. Az első az Izabella utca, ahol többen együtt koptattuk az egyetemi padokat. Ezt követte a Király utca, ahol ugyebár 27 éven keresztül laktam. A következő stop a Gödör / Erzsébet tér volt, ahol igazán belevághattam fontos feladatomba, miszerint óvszert kellett eladnom holmi gyanútlan férfinépeknek, valamint egy oklevelet aláíratni velük, mely azt tanúsítja, hogy borzasztó veszteség a szingli férfivilág számára, hogy kikerülök a halpiacról. Az aláírások mellé még bókokat is kellett gyűjtenem, ami a sok szép csajszi társaságában igazán nem volt nehéz feladat. Az este végére sikerült az összes gumit eladnom, és több mint háromezer forintot szédítettünk össze. Na de a Gödör után még következett az Andrássy út, ahol végül a Ring Cafénál végeztük kerekes utunkat. A riksás fiúk is nagyon kedvesek voltak, az egy órás utunkra még húsz perc bónuszt is ráhúztak, szóval mondhatom, ezen a napon mindenki engem és minket kényeztetett. A Ringben aztán kicsit leültünk és egyre többünkön elhatalmasodott az egész napi iszogatás hatása. Osonka, Skinn és Olasz haza is mentek egy idő után, de a kemény maggal még elsétáltunk a Corvin tetőre, ahol még soha nem jártam, de most igen. Ám hiányoltam, hogy a fedett részt találtuk csak. Állítólag nyitott is van, de erről nekem még senki nem hozott bizonyítékot. Mindegy is, hiszen mire idáig jutottunk igen-igen foszlányosan érzékeltük a külvilágot. Sokat már nem is maradtunk, pár csípő mozdulatot még bemutattunk a nagyérdeműnek, aztán lezártuk az extra szuper estét. Másnap párszor azért eszembe jutott, hogy nem olyan őrült nagy baj, hogy nincs minden héten lánybúcsúm, főképp, ami az elfogyasztott etil szintre utal, de őszintén köszönöm még egyszer az összes városi lánynak, hogy ilyen széppé tette lányságom utolsó nagy buliját. Találkozunk a következőkön!!!!

Dübörög a dübörög

Mostanában egyre többet gondolok rá, elmegyek hivatalos esküvő szerezőnek. Nem tudom, az én drága barátnőim, akik már túl vannak eme örömteli aktuson, miért nem említették, hogy ha van egy csöpp eszem, keresek magamnak egy hivatásosat, mármint esküvő szervezőt, mert így talán esélyem van rá, hogy a nagy napig következő napok minden pillanatát ne azzal töltsem, hogy valami ezzel kapcsolatos tennivalón gondolkozzam, intézzem. Ki gondolta például, hogy a tortát nem elég csak úgy megrendelni. Azt hinnétek ez ennyiből áll. De a lelkiismeretes cukrász, még azért is visszarendel, hogy nincs pont olyan virágocskájuk, mint amilyen a képen látható, úgyhogy találjuk ki, mi lenne még megfelelő. Ha finom is lesz, külön bejegyzésben fogom őket népszerűsíteni.

Aztán rögtön le is lőnék egy poént, kizárólag azért, mert már nem játszik. Elkezdtünk az én drága jövendőbelimmel, aki amúgy a jelenbelim is, táncolni. Pontosabban a folyamat a következőképpen zajlott: Pár éve elkezdtem "nyúzni" (értse mindenki jól!!!!) KedvesM, hogy menjünk el társastáncra, mert az tök jó, stb, stb... Ő persze könnyedén lepattintotta magáról a kérést, mondván, majd az esküvőnk előtt elmegyünk. Oké, megállapodtunk, az esemény előtt fél évvel. Nos, ebből az lett, hogy egy hónappal korábban az én életem értelme rám parancsolt, hogy most aztán azonnal találjam ki, hova, és mikor, de lehetőleg már holnap, mert vészesen fogy az időnk, és ő nem táncol úgy, hogy azt se tudja, hova kellene tennie a lábait, és az enyémeket. Nekem mondjuk erre volna pár ötletem, de a 18-as karika okán, inkább nem fejtem ki. No tehát Me pánikszerűen kezdi kutatni a lehetőségeket. Az egyéni tanítás túl drágának tűnt, főleg, ha dupla nulláról indítja az ember a tanulást, viszont intenzív tanfolyam nyár elején: szuper! Felkiáltás: ezt lejárjuk, és közben betanulunk majd valami klassz és szuper meglepő korit, hogy azzal kápráztassuk majd el a kedves vendégeinket. A heti két alkalom, plusz a majd minden délutánra jutó programok igen-igen megették KedvesM lelkesedését, így végül lefújtuk ezt a tervet. Én még belementem volna, de tény, hogy így is over-tervezett minden napunk, úgyhogy annyira nem ellenkeztem vele. Viszont így is tudunk egy kb 3 különböző lépést tartalmazó mini koreográfiát, amivel eljárhatjuk az angolkeringőt a nyitó táncnál. Azt azért hozzá kell tennem, hogy mivel én is egyre többször besokallok a szervezni valók miatt, annyira már nem erőltettem a dolgot.

Pillanatnyilag pedig az egyik leginkább a porondon lévő téma, hova menjünk nászutazni. Az úti cél már régóta megszületett, legalábbis az én fejemben, mégpedig a romantikus Spanyolország. Ezt aztán a drága Jiddishe Mamem le is lőtte mondván ott túl meleg van. Egy ideig el is gondolkoztam ezen, de mivel életem párja nem igazán hajlott döntést hozni a kérdésben, én mégiscsak arra jutottam, hogy ez, a meleg ellenére nem lenne rossz választás. Azt sem felejtettem el, hogy KedvesM nagy álma Barcelonat látni, ami még egy érv, hogy a katalánok országát fedezzük fel. Mindez kb 2-3 hónapja történt. Azóta gondolati szinten tovább ment a dolog, de a tettek mezejére csak néhány hete léptem. Pontosabban a világháló mezejére, mert ugyebár itt minden megtalálható, ami csak kell. Az első terv tehát az volt, hogy repüljünk el Madridba, ott pár nap városnézés mert bizonyos források szerint ez a város még klasszabb, mint Barcelona. De lehet, hogy Vörös barátnőm, csak azért elfogult a várossal szemben, mert ott él A szerelem számára :) A városnézés után irány a tengerpart, amit én abban konkretizáltam, hogy repcsivel Sevillába, legalább ott is körül tudunk nézni, majd Cadiz, úgy négy napra, pihenés. Innen felrepcsi Barcelonába, ahol pár nap városnézés ismét, és innen haza. Be is mentem a vistába és röpke egy óra alatt áttekintettük a lehetőségeket a kedves kisasszonnyal. Picit elbizonytalanított ugyan az akár 40 fok lehetősége is, de nem mama, akkor sem fogom elismerni, hogy neked volt igazad. Nem, akkor sem, ha majd hazajöttünk, és közben majd kitikkadtunk a melegben sétálástól, akkor is ódákat fogok zengeni a hűsítő nyugati szellőről!!!! Ez az útvonal tehát igen tetszetős, de attól félek, hogy 12 napba talán egy kicsit túl sűrű, és inkább megterhelő, mint pihentető. Tegnap azonban jó ötletet kaptam Cirmi sorstársnőmtől, akinek egy héttel utánunk lesz a fehérnapja. Ők egyszer már végigjárták azt az utat, hogy Barcelona - Valencia - itt tengerpartolás, városnézés, majd vissza B-ba, és itt is városnézés. Így pedig a 10-12 napba simán belefér sok tengerparton heverészés, és városi szépségek megtekintése is. Úgyhogy most ez az új terv.

Addig pedig folytatom a testalakítást. Mert az ember lánya mégsem teheti ki habtestét csak úgy a spanyol tengerpartra. A változás elég változatos. Eddig pl. elég jól ment, hogy elhagyjuk a vacsorát, helyettesítve némi szintetikus fehérje turmixszal, ami amúgy nem csak eltelít, de segíti az izmok építését is. (Nyugi nem kell ijesztő bádi bilder méretekre gondolni, szigorúan maradok a normalitás keretei között.) Az elmúlt napokban viszont elég nehéz ezt megtartani. Ezen valószínűleg az sem segít, hogy elhatározom, főzök valamit, nem feltétlenül hizlaló étket, a megvalósítása viszont csak estére sikerül. Így volt ez a hétvégén a citromos csirkével, és tegnap a májrizottóval is. Viszont utóbbi igazán ízletes lett, és kijelenthetem a rizotto (igazi rizotto rizsből) az új kedvenc, a múltkori szárzeller mellett.

Zárom mára soraimat, és elindulok, hogy újabb fontos esküvő előkészítő teendőimet elvégezzem.

Az élet serlege

Egyik éjszaka felébredtem. Ez nem túl meglepő jelenség nálam, az már inkább, hogy igen filozofikus hangulatban lehettem, mert igen érdekes észrevételt tettem magam és KedvesM irányában. Ahogy feküdtünk az ágyban, egymás felé fordulva, csak a lábunk szára ért össze, mintha egy serleget formáznánk. Valami ahhoz hasonlót, mint amit sokan Rubin serleg néven ismernek, már akik ismerik. A serlegről ciki, nem ciki a DaVinci kód jutott eszembe, ahol sokat tanult kollégám (persze csak költői kijelentés értelmében) Dan Brown kifejti a kehely, termékenység, serleg hármasát. Nálam a serleg nem csak a női életadás szimbólumaként jelent meg ezen a sötét hajnalon, hanem kettőnk közös életének szimbólumaként, amik vagyunk, akik voltunk, és amivé közösen válhatunk.

Persze ahhoz, hogy ilyen megható szimbólummá kerekedett együttlétünk, hosszú és göröngyös út vezetett. Ez a bizonyos hullámzó, néha sírós, néha vihogós, néha a boldogságtól pillangó szárnyán röpködő (na ez se semmi hasonlat) út egész pontosan hét és háromnegyed éve kezdődött, nyáron.  Első találkozásunk igazán érdekesen történt. Lett lévén nyár volt, Me igen kivágott toppocskában vágott neki az aznapi önkéntes munkának. KedvesM megérkezett egy szál sörrel a kezében, lazán kortyolgatva azt. Ez már egyből nem is volt szimpi, mert mégis micsoda lazázás, és nagymenősködés is egyben nyári kora délután csak úgy egy sörös dobozzal sétálgatni, hipp-hopp, de mivel épp egy kis segítségre volt szükségem, átléptem ezen és ehhez hasonló kis belső fintorgásaimon. Szóltam hát az akkor még ismeretlen fiatalembernek, ugyan segítene e belegyömöszölni a laticelt a zacskóba. KedvesM pedig már akkor is úriember, segített. Me tehát köldökig kivágott toppocskában lehajolt, laticelt zacskóba gyömöszölte, majdan elgondolkozott róla, vajon lazázós, sörösdobozos, akkor még a jövőjéről mit sem sejtő KedvesM, mit nem látott szűzi kebleimből.  Azóta persze csak az eszemért szeret. Hát így indultunk. Ezt követte egy pár világító, kék szem, amikor már nem csak arra figyeltem, mi van a kezében, hanem arra is, mi van a fejében. Utána az ő legklasszabb húzása, bizonyítandó úriember a javából, mert nem ám csak úgy megszerezte a telefonszámomat, hogy felhívjon, de megkérdeztette, hogy megkaphatja e. Én pedig mindig is igen nagyvonalú leányzó lévén, engedélyeztem a szám csereakcióját. Az egyik legromantikusabb lépése, közös életünk során. Ezután kb. fél év hullámozás, ha visszagondolok magam is meglepődöm, hogy éltük túl ezt az időszakot, de túléltük. Mi volt olyan nehéz akkoriban? Megtanulni, hogyan is kell egy párnak együtt élnie, ha úgy dönt egymással és nem mással. Belegondolva, úgy működtünk, mint ahogy a csoport fejlődés szakaszai alakulnak. Az első két hét szuper, utána iszonyat viharzás, veszekedések, morgolódások és súrlódások, majd kialakulnak a közös normák, szokások, megismerjük egymás hülyeségeit, végül a produktív időszak, az együtt lét teljességében. Itt szeretném megjegyezni, egymás hülyeségeinek megismerése még mindig nem zárult le, meglepő újdonságok produkálására vagyunk képesek még most is, ennyi év elteltével. Arra pedig nem is gondolok, hogy még mi fog kiderülni ezek után. De legalább afelől már egyre biztosabb vagyok, hogy nem ő a baltás gyilkos. A „storming” időszaka tehát arról szólt, hogy megismerjük egymást, és csiszoljuk a kapcsolatunkat, mint a tenger víz az érdes követ. Meg kell vallanom nem egyszer merült fel bennünk, hogy akkor, szevasz - tavasz, de egy a Jó barátokban elhangzott dialógus sokat segített nekem. Nekünk. Az egyik részben Monica és Chandler éppen hasonlóan, mint mi veszekedtek, mire férfi mintánk megkérdezte, hogy jó akkor most mi a helyzet, szakítunk? Mire okos nő társam (köszönet érte a forgatókönyv írónak) a következő képen válaszolt (zanzásítva):

-          Szakíthatunk is, de azzal nem oldunk meg semmit. El kell döntenünk fontosak vagyunk  - e egymásnak annyira, hogy akár veszekedések árán is, de megdolgozzunk egymásért, a kapcsolatukért. Ha ez sikerül többek leszünk, és a kapcsolatunk is új dimenzióba léphet.

Azóta ez a gondolat, az egyik jelmondatom. És eddig még mindig megdolgoztunk egymásért.

A következő nagyobb lépés úgy egy évvel később történt, amikor összeköltöztünk a kislakásba.  Mind a 25 nm-ére igazán ráfért a felújítás. Ez egészen jól is haladt, egészen a festés pillanatáig. KedvesM-nek egyetlen kérése volt a színnel kapcsolatban: - Ne legyen rózsaszín!

Én reggel megbeszéltem a festőkel, milyen árnyalat, hogyan, lila, sárga, kékes, minden szuper, és nyugodt lélekkel elindultam interjút készíteni, egy iskolai óra keretében, Lux Elvirával. A beszélgetés alatt természetesen kikapcsoltam a telefonom, amit, mint kiderült, jól is tettem. Amikor ugyanis elégedetten sétáltam a dombról lefelé és naivan bekapcsoltam a mobilom, őrjöngő esemesek és nem fogadott hívások garmada fogadott a drágámtól. Mentve a menthetőt fel is hívtam, és kiderült, hogy a fal, az a bizonyos, épp abban a bizonyos színben pompázik, vagyis rózsaszín. KedvesM persze azzal a lendülettel, ahogy meglátta a drámai helyzetet, le is állítatta a vakolókat, így végül másnap újult erővel és határozottan nem rózsaszínnel sikerült kifesteni kicsiny lakunkat. A mű tehát elkészült, az alkotó pihen, mi pedig belaktuk. De éreztük valami még hiányzik. Pontosítok nem valami, hanem valaki. Így került DonGatto, a vörös házi cica hozzánk, mint első közös gyermek. És valóban, mindenki első berzenkedése elült, ahogy megismerte őt, és szerencsére sikerült egy kicsit sem elkényeztetnünk a vörös ördögöt. Rókaképű mindent megeszik azóta is, amit csak szeret. Másra természetesen nem hajlandó, de miért is várnánk, hogy csirkemájat egyen valaki, aki igazándiból a bélszínt szereti. Micsoda badarság. A macskát aztán még sok más közös szerzemény követte. Egyik első karácsonyi ajándékunk volt egymás számára a fényképezőgépünk, ami most is működik, főleg mióta két hete elvittem a szervizbe, mert olyan képeket csinált, mint a Kör című címzetes horrorfilmben a halálra szántakról a felvevőgépek. A következő karácsonyi ajándékkal egy nagyobbat ugrottunk, és szert tettünk életünk első autó mobiljára. A mi autónk azóta is remekül működik, szeretjük nagyon, igaz ez nem mindig látszik rajta, főleg most, amikor már igen ráférne egy ápoló tisztogatás. Néhány csöndesebb év után eljött a pillanat, hogy a karácsonyi ajándék egy új lakás legyen. Igazán ajándék volt, nem csak mi kellettünk hozzá, de a drága szülők is hozzájárultak, csemetéik boldogulásához. Másfél évvel ezelőtt tehát mind a hárman, vagyis KedvesM, Me és a Don átköltöztünk Zuglói lakunkba. Persze nem ment mindig ilyen simán, mint ahogy visszatekintek, a fent emlegetett szakaszok váltogatják egymást. Olykor, az egyik újra feljön, a másik megismétlődik, a sorrend felborul, de az életünk halad. Egészen addig vágtázott, mint egy gyorsvonat, míg legutóbbi karácsonyunkkor KedvesM meglepett azzal a virágzóan szép gyűrűvel, amit már többen is láttatok, és ami egészen odáig görgette az eseményeket, hogy már egy hónap sincs hátra, hogy hivatalosan is megpecsételjük összetartozásunkat. Úgy tűnik nálunk a fontos dolgok karácsonykor történek. Egy ideig úgy éreztem ez az ünnep kiüresedett, már nem ad sok újat, nem szól újról, csak az evésről, ajándékozásról.  Ezek a külsőségek nem változtak talán azóta sem, de közben megteltek tartalommal. Teletöltöttük a serlegünket, és most kortyolgatjuk az élet vizét belőle. Így végül értelmet nyert csodaszép lila esküvői meghívónk idézete is:

 

 

„Az Élet Vize vagyunk!

Forrás, mely magából ered,

s minél többet iszod,

annál bőségesebb!”

(Michael Ende: A végtelen történet)