2008. december 8., hétfő

A boldogság kék madara


“A Kék madarat nem kell távoli országokban keresni. A Kék madár mindig velünk van, ha szeretjük egymást, és örülünk az élet legkisebb ajándékainak is. De mindig elrepül, ha bántjuk egymást, ha irigykedve figyeljük mások örömét. Mert a Kék madár maga a boldogság és kalitkája az emberi szív.”
 

Maurice Maeterlinck 

 

Úgy egy hónappal ezelőtt azon vettem észre magam, hogy egyre csak történnek velem a dolgok, de mintha érzelmi szinten egyre kevesebbet élnék át ebből. Ez főleg azért zavart meg, mivel ahogy akkoriban írtam is, hivatás terén egyre inkább megtalálni vélem magam, de eközben figyelmetlenné váltam más, igazán fontos dolgok iránt. Az egyik legfontosabb ilyen más: KedvesM. De álljunk csak meg egy szóra, hogy ismét egyik kedvenc frázisommal éljek, mi történik velem, ha éppen a számomra legkedvesebb emberrel szemben leszek felületes. Miközben élvezem, hogy figyel rám, hogy apró gesztusokkal mutatja, mennyire szeret, én elsiklok mind e fölött. Elsiklom afelett, pedig tudatommal tudom, hogy nagyon drága tőle, hogy felkapcsolja a telefonját a sötétben, hogy megtaláljam a lámpakapcsolót és elsiklom sok-sok más felett, ami pedig mind bizonyítja, mennyire szeret engem. Ezen gondolkoztam séta közben, hogy tehát mi is történik most velem, vagy kettőnkkel, ami miatt ilyen átéléstelen lettem. És akkor felkattant a villany, rájöttem, hogy az érzéseimet magamban kell megtalálnom. Ha elvesztek valahol félúton, akkor azokat csakis idebenn kell keresnem, messzire nem tudnak menni, maximum elaludni, ha nem táplálom a tüzet. Csuda érdekes, most ez a szókép/szimbólum jutott eszembe, de akkor úgy egy hónapja, a kék madár úszott be elém, töprengésem egére. Azért is furcsálltam a dolgot, mert eddig úgy könyveltem el magam, mint aki kevéssé gondolkozik imágókban. Valahogy úgy éreztem ez eddig nem volt rám jellemző. Másrészről a kék madárral, mint szimbólum, sem foglalkoztam soha különösebben. Leginkább csak érintőlegesen röppent keresztül az életemen. Talán a mesét sem olvastam eddig, csak valami japán (nemszeretem típusú) rajzfilmet láttam, ami a történetből készült, illetve a K-Pax /Belső bolygó/ romantikus-szomorú szereplőjeként emlékezem a szárnyas jószágra. De ezen a hideg, tiszta napon végleg berepült a lelkembe. Rájöttem, a Kék Madár megtestesíti az érzelmeimet, amit KedvesM felé érzek. A képet tovább szőve pedig, az üresség, amit éreztem, azt jelenti, elengedtem a madaram, nem foglalkoztam vele. Ahhoz, hogy újra visszajöjjön hozzám, meg kell etetnem, meg kell simogatnom  Kalitkába nem  zárhatom, hiszen akkor elpusztul. A szabadság a lételemem, és a saját korlátaimat felismerve, a saját határaimat megismerve kell odafigyelnem rá. Harcolnom kell érte, ha vörös karvalyok börtönbe is akarnák zárni, dolgoznom kell érte, hiszen a boldogságom nem repül az ölembe, ez nem sült csirke. Nem is nagyon pörögtem túl ennél jobban a dolgot, egyszerűen csak azt vettem észre, hogy haza jöttem, és szóltam két kedves szót, és adtam egy puszit, egy odafigyelő simogatást, és láttam a változást. Láttam KedvesM-en, és éreztem magamban. É láttam, ahogy a kis, kék madár jókedvűen fütyörészve röpköd körbe-körbe a szoba felett. 

A történetnek itt vége is szakadna, ha nem jutna eszembe még számtalan szebbnél-szebb (?) gondolat, amiről épp KedvesM mondta, mennyire szereti, hogy mindenről újabb és újabb dolgok jutnak az eszembe. Ez mindamellett, hogy eltérek fő tárgyamtól, izgalmas terület. Sokszor, főleg elalvás előtt azon veszem észre magam, hogy el kezdtem gondolkozni egy témán, és hopp, már valahol egészen máshol jár az eszem. Ilyenkor megpróbálom visszapörgetni az eszmefuttatásomat, honnan is indultam, és miről mi jutott eszembe. Az ehhez hasonló gondolat társítások nagy mestere, a misztikus romantikus novellák nagymester, személyes kedvencem Edgar Allen Poe. Talán épp Morgue utcai gyilkosság című novellájában (de erre nem merném most letenni a nagyesküt) írja le a következő jelenetet: 2 barát sétál egymás mellett az utcán. Némán haladnak egy ideig, majd az egyik megszólal: Valóban Miss X, igazán kedves nőszemély. (Utóbbi megjegyzés nem pontos, éltem a költői szabadságommal). A barátja, arcán a totális meglepődöttséggel néz rá, hiszen neki is épp Miss X bájai jártak a fejében. Meg is kérdezi, hogyan lehetséges ez. Ekkor a másik elmagyarázza, mikor elindultak látta, hogy útitársa is észrevette azt a fekete macskát, amelyik épp a 47-es számú ház kapujában üldögélt. Erről pedig eszébe jutott, hogy...... és így tovább, mígnem pontosan levezeti, mely mérföldköveken keresztül jutottak is el gondolatban Miss X-hez. Hát ennyit a gondolat zuhatagokról és Osonka szerint a gondolat salátákról.

Akiről azonban itt még írni akartam, az Jung, mint címzetes pszichológus alapgondolkodó. Ő írt az archetípusokról. Olyan ősi szimbólumokról, melyek minden ember fejében léteznek, mindenkinek ugyanazt jelentik. Úgy rémlik számomra, a kék madár nem tartozik az archetípusok közé. Most, hogy utánanéztem, ő és Maeterlinck (gyengébbek kedvéért a Kék Madár írója ;) egy időben éltek. Egymástól nem is olyan távol. Egyikük Svájcban, utóbbi pedig Belgiumban született. Ennek ellenére a kék madarat Jung nem köti a kollektív tudattalanunkhoz, ellenben a hős vagy a boszorkány képével. Ez azért érdekes, mert bizton nem véletlen, hogy nekem abban a pillanatban ez a kis repkedő boldogság jutott az eszembe, nem pedig valami más. Természetesen lehet, hogy pont akkoriban, pont hallottam valahol, valakitől említést a madárról, ez mindenesetre nem érte el tudatosságom szintjét. Az viszont biztos, hogy a kék madár, ma már mindenkinek ugyanarról szól. Arról, hogy a boldogság bennünk lakik, és ha utat keresünk hozzá, magunkban kell keresni az utat, nem pedig a külső, tárgyiasult valóságban. Ha nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, hiába megyünk máshoz, máshova, nem találjuk meg az igazi választ. A kiindulópont itt van bennem és benned, és ő benne, innen indulok és ide érkezem. A forrás én vagyok.


1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szinházban, mégpedig a Thália színházban mint gyermek láttad a Kék madarat. Milyen szerencse, hogy gondos, nagyon jó nevelést kaptál.