Közeledik a karácsony. Miközben mások blogjait nézegetem, konkrétan a gasztrókat bújom, de mostanában a divatok sem hagynak hidegen, azon töprengtem, nekem is illenék írnom valamit, itt a nagy ünnep előtt. Na de mit. Épp ezt kérdezte KedvesM is, aki szerint ne is mondjam, hogy nem tudom, miről akarok írni, mert mindig van mondanivalóm. Talán a mai mondanivalóm az életképekről szól. Egy-egy felvillanásról, ami olyan mint az élet, csak kicsiben. Persze ha azt vesszük, hogy milyen régóta forog a föld, az életünk is csak egy-egy felvillanás.
Hát jöjjenek:
- bár nincs szilveszter, gyors számvetésként konstatálnom kell, hogy idén nyáron el kezdtem írni életem első blogját. Ez fontos, hiszen évek óta készültem erre. Remélem érdemes volt kibrusztolni ezt az időt.
- múlt hétvégén sikerült kimozdítani magunkat, és elrepültünk Egerbe egy Simon borkóstolóra. A nedű finom volt, de ami leginkább megmaradt bennem, az, ahogy Simon úr, beszélt a borokról, a földről, a készítésről. Ezen belül is a legérdekesebb az volt, ahogy arról mesélt, a borok, mikor a hordóból elkerülnek, akkor bestresszelnek. És várni kell vele pár hetet fogyasztás előtt, hogy legyűrjék a szorongásukat. Gondolkoztam is rajta, hogy felajánljam szolgálataimat, már ami a bor stressz csökkentését illeti... Azok a pontyok szegények, akiket viszont a piacon láttunk ma valószínűleg valóban, és igazán stresszesek lehettek, miután a hentes kivette őket a vízből és odab**ta a földre őket. Elnézést de tényleg ezt csinálta. Na hát ezekben a halakban biztos felgyűlnek a stressz hormonok, ami nem egészséges emberi fogyasztásra.
- A piacra menet eszembe jutott, hogy kicsit indián szökellhetnénk. Még kedvesemet is sikerült rávenni, hogy velem tartson. Igaz ő inkább olyan indián ló ugrásokkal szállt be a muriba. Már régen nevettünk ilyen jót. Ti szoktatok eleget nevetni? Semmiségeken is?
- Mit jelent nekem a karácsony? Mint hithű zsidó lány, ragaszkodom a karácsonyfához ;). Minden évben elhatározom, milyen gyönyörűen fel fogom díszíteni a lakást, idén különböző dísz gömböket terveztem készíteni. Na éppen ez volt az, amire már nem maradt időm. Ugyanúgy, mint ahogy más években sem. Sok más esetben is előfordul velem ilyesmi. Az időbeosztás még nem megy tökéletesen. Pedig tanítani is szoktam. Talán pont ezért? Arra még nem jöttem rá, milyen mély lélektani oka van ennek. Rájöttem viszont arra, mennyire fontos nekem a családom női vonala. Hogy miket örököltem tőlük. Jót is, rosszat is. De erről részletesebben valamikor máskor. Kevésbé emelkedett, mint ünnepélyes.
- Mit jelent nekem a karácsony? Élő fenyőt. Ehhez ragaszkodom.
- Főzést. Rohanást. De egy kis kellemes nyugalmat is. Biztonságot, mert miközben évről évre változik a történet, mégis van benne állandóság is. A közös ebédek, a közös vacsorák, a közös ajándékozások mindig nagyjából ugyanazokkal. Ezért van szükségünk az ünnepekre? Hogy érzékeljük az állandóságot? Az állandóság biztonságát?
- Sütöttem ma mazsolás kalácsot, fűszereztem gyömbérrel, fahéjjal és sáfránnyal. Készíttettem húspástétomot, kacsamellből. Sárgabarackkal és kesudióval (sózatlan pisztáciát nem lehet kapni, csak aranyáron).
- Holnap még készül: kéksajtos diós pite, gombás töltött tojás; rántott húsi, az ananásszal rakott karaj elmarad, mert a Corában nem lehet kapni szeletelt ananászt... Köretnek csőben sült spenót, répa burgonya. Édességnek: mákos narancsos koszorú.
- Ezek a karácsonyi gondolataim. És a fa díszítés. És a jövés menés. És az együtt lenni jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése