Közismert, legalábbis gondolom én, hogy amikor a hangunkat magnóról visszahalljuk, az előadásunkat felvételről látjuk, elég szíven ütőnek érezzük az eredményt. Én legalábbis így vagyok ezzel. Az, amit belülről hallunk egészen másmilyen, mint amit a többiek kívülről. Ez az össze nem illés, igen komoly frusztrációt tud kiváltani belőlem, amolyan ironkodós-pironkodóst. Hasonló érzéseim voltak, miközben kedvenc Csuti nagymamámnak nyomtattam ki a blogos írásaimat. Ő ugyanis nem nyúl számítógéphez, vagy egyéb műszaki kütyühöz, és vezetni is csak azért tanult meg úgy 65 évesen, hogy megmutassa kedvenc sógorának, ő bizony képes még erre is. A lényeghez visszatérve beleolvastam a korábbiakba, és bizony hasonló érzések jártak át, mint a fent emlegetett hang visszhang esetén. Másod szemmel tekintve magamra, illetve az írásomra, olyan hmmmmmm, túl sok, túl kevés, túl akármilyen... Talán az különbözteti meg az igazi írókat a mezei bloggerektől, hogy tudatosak, és kevésbé terjengősek?? Lehet, hogy írói válságba kerültem? Na de válságról majd kicsit később, most először is arról, hogy jaj de boldog lennék, ha azt mondhatnám író vagyok. De attól félek ez némi nemű nagyképűséget sugallana rólam, azt meg semmiképp nem venném a szívemre. Talán előbb kicsit tanulni kéne az írásról mint olyan. Erre persze rögtön jön a válaszom, hogy nade kedves kedvenceim, mint Kosztolányi Dezső vagy Szabó Magda sem tanulták a regényírást, csak úgy jött nekik, de azért egy bölcsészkart mindketten elvégeztek. Na jó, én is, de picit más irányban. Kb. egy hónapja el kezdtem összeírni, hogy miket is szeretnék vásárolni magamnak, mi hiányzik még a lakásból, mit kéne még elintéznem, úgy hiszem itt az ideje, hogy bővítsem a listát a vágyak felvételével is. Az első tétel az írás tanulása lesz, egy erre megfelelő műintézményben. Rögtön ezután következik majd a végleges szőrtelenítés, mert a havi gyanta igazi kínszenvedés. De ez egy másik történet, hogy Michael Endét idézzem.
A válságra átnyergelve, most hogy elkezdtem írni, már nem is érzem olyan nehéznek. Ami miatt mostanában kevesebbszer tettem ide magam, az az elegem van oka. Na jó nem olyan bornyasztó a helyzet, mint azt a felvezetésből sejtetni vélek, de azért kezdek besokallni. Először is, elég sokat dolgoztam mostanában. Főleg önmagamhoz képest, főleg, meg ez szuper, mert anyagilag fontos, de rájöttem, hogy vannak bizonyos munkáim, amit csak a pénzért végzek, és ha nem kellene, nem bohóckodnék vele. Ez nem jelenti azt, hogy nehezemre esik, sőt szinte úgy érzem, hogy minimális erőfeszítéssel, egészen jól tudom elvégezni ezeket a feladataimat, de azért ha tehetném naphosszat inkább csak terápiáznék egyénileg és családdal (!!!). Kikapcsolódásként pedig egy kis önismereti csoport, egy kis tanítás. Na de amiből még inkább elegem van az a kiszolgáltatott függőség. A függőség az anyagi javaktól és a kiszolgáltatottság annak, akitől mindez jön. Útálom, hogy várnom kell másokra, útálom, hogy másokat kell nyaggatnom emiatt, útálom, hogy a kari ajiknak várniuk kell emiatt. Útálom, hogy hallom a Kedves hangján, hogy rosszul esik neki valami, mert nekem is rosszul esik. Útálom, hogy elveszik a 13. havimat, csak mert a kormány béna. És főleg útálom, hogy mindehhez jó pofát kell vágnom, mert ha fancsali lesz a képem, attól nem változik semmi, max. nekem lesz rosszabb.
Imádom viszont, hogy van egy KedvesM, aki már a szempillantásomból, vagy egy fél hangomból is tudja, hogy morgósban vagyok, imádom, hogy tudja ezt, vagyis tud engem kezelni, imádom, hogy fel tud lelkesíteni, és imádom, hogy fordított helyzetben én is meg tudom nyugtatni. Imádom, mert szeret és imádom, mert én is szeretem. És imádom a jiddishe családomat is, mert hozzájuk is oda tudok bújni, ha egy kis buksi simogatásra van szükségem.
** Most pedig visszaolvasva ezt az írásomat, nem az lep meg, hogy jujjjjj, mit írtam, hanem az, hogy az én válságom egy időre esett a gazdasági válsággal. Azért totálisan meglepő ez a felfedezés, mert teljesen tudatosan (mert a tudatalattim azért még dolgozhat) szándékolatlanul kezdtem el válságról írni. Eddig azt hittem ez az az én életemben nem igazán játszik szerepet, eltekintve a lakás hitel emelkedésétől… talán mégis???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése