2009. szeptember 15., kedd

Johnny emlékére

Nagy szomorúságomra, tegnap elhunyt gyermekkorom egyik első nagy szerelme Patrik Swayze. Bár az indexes beszámoló szerint a Ghost volt a legnagyobb sikere, számomra a Dirty Dancing-el beírta magát a filmtörténelmembe. Mind zeneileg, mind romantikus történetileg, mind a táncos filmek sorában a legjobbnak gondolom. Azt szerettem ebben a filmben, hogy eleinte nem sokat fogtam fel belőle, tekintettel zsenge koromra, mindössze annyit, hogy nagyon szerelmesek benne, és ez éppen elég volt. Aztán, ahogy egyre többször láttam, kezdtem megérteni, miért is ciki dinnyét cipelni, és mennyire romantikus - erotikus valakivel egy táncbemutatóra készülni. Szépen lassan, aztán minden mondat a helyére került. Ma már egy csomó dialógust avíttnak érzek benne, sokszor nem értem, miért kell bizonyos helyzeteken annyit problémázni, de összességében mégis úgy jó az a film, ahogy van. A végére összeáll a kép, és lehet álmodozni, dúdolni, és őrülten vágyni rá, hogy Johnny engem is megtanítson táncolni.

Amikor kiderült, hogy Swazye rákos, mégpedig egy ilyen agresszív formában, döbbenet volt bennem. Mint mindig, amikor ilyen híreket hallok. De aztán olyan keményen küzdött. Kezdtem elhinni, hogy meggyógyul, drukkoltam is neki, még ha nem is minden este jutott az eszembe. Talán azért is különösen erős ilyenkor a remény, mert, ha egy ismert embernek sikerül, akkor nekünk "átlagosoknak" is lehet esélye. De sajnos, a rák nem arról ismert, hogy bármiféle irgalom lenne benne. A rák a természet nyers ereje, talán az evolúció jobb keze, és ahogy a jégkorszak nem volt tekintettel a dinókra, ez a betegség sincs tekintettel ránk. Miről lehet szó, a fejlődésünk egy lépcsőfoka a halálos rém, ez kell ahhoz, hogy az ember biológiailag tovább fejlődjön? Vagy a természet így védekezik a pusztító humánum fenyegetése ellen? Nem tudom.

De a Dirty Dancing már mindig bennem fog dalolni.

Nincsenek megjegyzések: