2009. január 21., szerda

Hipochonder?!?!

A napokban kiütődtem, sok kis piros pötty által. Ezzel még nem lenne gond, ha nem három héten belül a második alkalomról lenne szó. Szóval most már elkezdett érdekelni, miért is jelennek meg a kis germók a két oldalamon hosszába. A doki szerint, aki telefonban azt mondta, hogy ez egy összetett dolog, elég ha kalcium tabit szedek pár napig. Na jó erre az első alkalommal még én is gondoltam. Meg a csokira, akkor is és most is, valamint a selyem pizsamára és a hormonszint változásra. De akkor sem tetszik ez nekem. Mindenesetre a rubeolát kizártam, mert ahhoz felső légúti megbetegedés is szükségeltetik. Tavaly volt egy időszak, amikor kb két hetente biztos észrevettem magamon valami akut jelzést, amiből azonnali hatállyal valami súlyos betegségre következtettem. Aztán egy idő után meguntam saját magamat. Sőt kezdtem egészen cikinek érezni, hogy mindenféle még saját magam által is hülyeségnek tartott panasszal ott b***om el az időmet a rendelőben. Most jut eszembe, hogy gyakori megfigyelés a pszichológusok között, hogy a családtól frissen elköltözött lányok gyakrabban szenvednek szorongásos tünetektől.  Mi egy évvel ezelőtt költöztünk össze KedvesM-el első közös lakásunkba. Végülis az én hipochondriám a szorongáshoz, pánikhoz képest egészen gyenge formában jelent meg. Talán mert az elköltözést megelőzte már az együtt élés és az, hogy anyuéktól anyuék mellé költöztem ;)  Na de miért vagyok/voltam így kihegyezve a saját testemre? Az autogén tréning - relaxációs módszer- célja, hogy a gyakorlatok segítségével az ember közelebbi kapcsolatot alakítson ki a testével, pontosabban, jobban oda tudjon figyelni a testi jelzéseire. Na de mi van akkor, ha túlságosan rákoncentrálunk a testi jelzéseinkre. Hol van a határ a normális figyelem és a túlzott aggodalmaskodás között? És miért is aggodalmaskodom én annyira saját magamért? Arra jöttem rá, hogy kifejezetten féltem saját magamat. Persze ez normális, de amióta tudatában vagyok, hogy az én biológiai órám sem visszafelé ketyeg, és amióta a Klári elbúcsúzásával tudatosult bennem, hogy talán én sem vagyok Görög istennő, aki halhatatlan, azóta sokkal inkább ki vagyok hegyezve saját magamra. Tehet ezeket a mostani kis pöttyöket nem értem. Mert ugye ez valami olyasmit jelez, hogy méreg van a szervezetemben, ami ki akar lökődni. Na de ha áttereljük a kérdést lélektani síkra, akkor mi akar kilökődni? Keresem a választ. 

Nincsenek megjegyzések: