Benjamin Button különös élete

Figyelmeztetés: aki még nem látta a filmet, csak saját felelősségére olvassa tovább a bejegyzést.

 

Hétvégén -részben- KedvesM-el megnéztük a Benjamin Button különös életéről szóló mozit. Azért részben, mert, a drága elaludt a végére. A film elég hosszú, 2,5 óra, volt, habár a kedves egy fél órás sorozaton is simán elhorkol. Én viszont végig néztem, és nem bántam meg. Ezen az oldalon:  http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=88766&i_city_id=3372&i_county_id=-1  olvashattok néhány negatív véleményt, amikkel részben egyet tudok érteni, mégis kijelenthetem: szerintem ez egy jó film. Ezt a véleményemet pedig leginkább arra alapozom, hogy már előtte is, de főleg utána sokat gondolkoztam a történteken. Beszélgettünk róla jelen/jövendőbelimmel és szerintem ez a legfontosabb. Én ezeket a filmeket/könyveket/műveket szeretem, amik felizgatják a fantáziámat. Már egy ideje terveztük, hogy megnézzük, és azóta azon gondolkoztam, hogyan is oldható meg, hogy úgy születik meg valaki, hogy öreg. Mert ugyebár akkorában mint egy idősember megszületni, fizikai képtelenség, és itt le is zártam, mondván most aztán tényleg kíváncsivá váltam. Igazán érdekesen oldották meg a számomra gordiuszi csomót jelentő kérdést az alkotók, egy újszülött bébi, újszülött méretben jön a világra, külsejében viszont azokra a szomorú sorsú gyermekekre emlékeztet, akik néhány éves korukban megöregszenek. Az ijesztő kinézetű apróságot az apja egy idősek otthonaként működő ház lépcsőjére teszi le, miután az édesanya belehalt a szülésbe. Egy néger pár vezeti az otthont, a gyermeket pedig mint új lakos mutatják be.

 A bőrszín különbségen senki sem akad fenn, mint ahogy a fiú furcsaságát is teljesen természetes tényként kezelik. Eleinte még egészen jól bele is illek a kb 80 évesként világra jött gyermek az aggastyánok közegébe. Sokat töprengtem rajta, vajon az elmebeli képességeivel mi is a helyzet. Arra jutottam, ahogy az újszülött is folyamatosan sajátítja el a világgal való kapcsolat során az ismereteit, úgy vele is hasonlóképpen történik. A film szerint viszonylag hamar eléri egy kb 10-12 éves gyermek formáját, csak itt ugye 80-tól számolunk visszafelé. Benjamin első "önálló" lépése, amikor beáll egy hajóskapitány mellé, és úgy 10-15 évet tölt mellette. Itt újra felmerült bennem, hogy vajon miért is olyan természetes mindenkinek, hogy kicsi és öreg és egyre fiatalodik. A film egészét nézve viszont B.B. élete szakaszokra oszlik. E szerint egy ideig otthon van, utána valamerre elindul a világban, viszont sehol sem marad annyi ideig, hogy a nem családtagok számára feltűnő legyen a változás. Ebben a vonásában emlékezet a film a "The man from earth" című, itthon csak dvd-n megjelent filmre. Ennek a fő vonala, hogy a főszereplő, 35 éves férfi nem öregszik, úgy a kőkorszak óta. Ennek a kérdésnek az elmélkedéséről szól az egész film, amiről részletesebben pl. itt olvashattok:  http://filmbuzi.hu/archives/2007/12/08/the-man-from-earth/

Az említett film főszereplője is éppen azt magyarázza, hogy mivel ez a tulajdonsága, mármint, hogy 35 éves kora óta nem öregszik, a külvilág számára nem éppen kultiválható, idővel mindenhonnan tovább áll. 

Visszatérve Benjaminhoz a film háromnegyede valóban az időskori létéről szól, ahogyan azt a Port.hu-ról belinkelt vélemények között olvashatjuk. Próbáltam számolgatni magamban, hogy mikor mennyi idős, de ez bizony gondot okozott. Na nem a számolás, hanem az, hogy ha hiba nélkül sikerült ez számomra, akkor a film vonal vezetése kissé elnagyolt. Én kíváncsi lettem volna, arra az időszakra, amikor úgy 28 évesen kilép a szerettei életéből, amikor amúgy a filmben kb 18-nak néz ki, és hozzávetőlegesen 10 éves kora körül látjuk viszont. Mind e mellett van még egy fontos szál a filmben, az pedig nem más, mint a szerelem. Még töpörödött ifjú/idős emberként ismer meg egy cserfes, vörös hajú lányt, aki az egyik idős asszony unokája. A kislány megérzi, hogy a fura külső mögött különleges személyiség lakik. Egy életre szóló barátság veszik kezdetét, mely természetesen később szerelemmé változik, végül pedig gondoskodássá. Ahogy már írtam, viszonylag kevesebbet foglalkozik a film B.B. ifjú (a valóságban idős) korával. Az említett eltűnése után úgy tíznél nem több formán tér vissza a  vászonra. A gyermekvédelem azzal hívja fel a vörös hajú asszonyt, aki ugyebár a szerelme volt, hogy a gyermek zavarodott, hiányosak az emlékei, nem tudja ki ő, mi ő, honnan jött, hova tart. Én ebből azt szűrtem le, hogy demenciaként értékelhetjük az állapotát, ami tipikusan időskori (és alkoholista) betegség. Az a furcsa, hogy ez az állapota egészen élete végéig kitart, vagyis még vagy jó tíz évig. Persze nem vagyok orvos, nyugodtan ki lehet javítani, de szerintem a demencia csak az utolsó néhány évben hatalmasodik el az érintetteken. Persze, lehet akár Alzheimer is, az talán inkább... De ez egy olyan részletkérdés, ami nem von le a film színvonalából, inkább csak elgondolkoztat. Az idős fiatal kor párhuzamáról még a Gauss görbe jutott az eszembe. Tudjátok, ez az a fordított „U” alakú görbe, amely a normál eloszlást mutatja. Ezen a görbén ábrázolhatjuk többek között a társadalom IQ szintjét. Vagyis a többség a görbe legnagyobb részét foglalja el, átlagos intelligenciával, míg a kiemelkedően magas és alacsony értékek a szélső szakaszokra esik. Ehhez hasonlónak érzem az élet ilyetén ábrázolást is. Vagyis életünk nagy részét a középső tág szakaszban éljük, míg csecsemő és idős korunkban a görbe két szélső sávjában tartózkodunk. Egészen hasonlónak tűnt az idősek és a fiatalok elmebeli képességeinek bemutatása, de a testméretek is hasonlóan alakulnak. Nem véletlenül emlegetik ugye, hogy második gyermekkor… 

Én a film végén elpityeredtem magam, amikor az immár újra bébi formájú és méretű B.B. a szerelme karján, aki mint az édesanyja ringatja, csukja le fiatal/öreg szemeit végleg. Az persze, hogy elpityeredtem magam, nem jelent semmit, mert egy ideje már minden megható dolgon képes vagyok pityeregni. Ez akkor kezdődött, amikor épp Gary Chapman szerelem nyelvről szóló könyvét olvastam, és kezdtem elbizonytalanodni, hogy mintha alig lennének érzelmeim, túlságosan is kívül állóként tekintek a dolgokra. Ezek után történt volt, hogy vezetés közben meghallottam egy mentő autó szirénáját magam mögött. Én is és még pár autós társ lehúzódott, hogy elengedje sietős útján a mentőt. Ez volt az a pont, ahol csak azért nem törtem ki hangos zokogásban, mert nedves szemekkel nem biztonságos a vezetés, de minden esetre teljesen meghatódtam azon, hogy az emberek a közös ügy - gyógyítás - érdekében képesek az összefogásra. Itt tehát megnyugodtam, még sincs túl nagy gond velem, de azóta bármint el tudnám bömbölni magam. Mostanában főleg akkor, ha arra a bizonyos nagy napra gondolok, amiről már írtam néhány sort, és főleg, amikor meghallom azt a dalt, amire majd szeretném, ha bevonulnánk :)

Egy huszárvágással még visszatérve pár szó erejéig a filmhez, a szereplőkről. Benjamin Button-t Brad Pitt játssza. Azt kell mondanom nem volt rossz, de nem is éreztem annyira átütőnek, hogy ne tudnék elképzelni mást ebben a szerepben. Szerintem helyettesíthető, nem úgy, mint Heath Ledger Jokerként, vagy Christian Bale a Gépész címszereplőjeként. Cate Blanchet mindig is szimatikus volt a kifejező tekintetével, ahogyan Julia Ormond is igazán őszintén tud alakítani. Mindketten szerepeltek már együtt Pitt-el így akár összeszokott csapatról is beszélhetünk. Összefoglalóan mindenképpen ajánlom a filmet. Szerintem érdemes végigülni, de ha moziba mentek csak óvatosan, kevés kólát igyatok közben :)