2009. január 22., csütörtök

Kripli

Először csak egy megjegyzést akartam hozzá tenni a hipochondriás bejegyzéshez. Ez így hangzik: Jelen állapotomban és amennyiben szingli lennék, elmondhatnám, ahogy Bridget Jones is, hogy nyílván azért tartják távol magukat a férfiak tőlem, mert a testemet borzalmas vörös kelések borítják. Nos ezt talán túlzás lenne állítani, de tény, hogy kiütött rajtam a ragyakór és a kalciumnak egyenlőre nem igen érzem a hatását, ha csak azt nem, hogy kb. amint megiszom már szaladok is, úgy végig rohan az emésztőrendszeremen... Na de nem elég, hogy pöttyös vagyok, mint a kockás fülű nyúl, de tegnap este óta a derekam is bekrepált. Pedig rám ez nem jellemző. Történt ugyanis, hogy elmentem tornázni, dupla órára (!!!), és mire hazamentem, úgy éreztem magam, mint egy rőzseszedő öreg néne. Már kétszer bekente KedvesM a derekam, de egyelőre még igen érzékeny állapotban vagyok.

Na most akkor ez is hipochondria? Tovább gondolkoztam ennek, a jelen helyzetben, normál neurotikus állapotnak mondható tünet együttesen. Miről is szól a kiütés nálam, illetve miről szólhat nagy általánosságban. Amikor saját magamon észreveszek valami változást, akkor azt a testem jelzéseként könyvelem el, mivel ő így tud kommunikálni. Azt is mondhatjuk, hogy a pszichoszomatika tudománya a nonverbális kommunikáció saját testre vonatkozó ágáról szól, vagyis a lélek beszél a testen keresztül. Ezzel a mondattal azt hiszem épp az ellenkezőjét állítottam, mint amit előtte megfogalmaztam, de talán mindkettő igaz, nem zárják ki egymást. Bár nem tűnik szerencsésnek, hogy a testemről, mint külön entitás beszélek, annak ellenére, hogy egyértelműnek tartom a test-lélek-szellem   együttesét, jelen esetben ezt mégis megfelelő kiindulási pontnak gondolom. A testem tehát fel akarja hívni a figyelmemet valamire. Pillanatnyilag talán arra, hogy figyeljek oda az étkezési szokásaimra. Ez annyira nincs is messze a valóságtól, hiszen az egészség és az étkezés egymástól elválaszthatatlan kapcsolatban lévő folyamatok. Úgyhogy két napja nem eszem csokit és egyéb édességeket, kivéve a reggeli kávémban a mézet. Épp a napokban olvastam egy tanulmányt, ami túl megy ezen a szinten, és a kutatások alapján arra a megállapításra jutnak, hogy egészségesebbnek bizonyultak azok az emberek, akik nem csak egészségesebben táplálkoztak, de kevesebbet is (!).

Mit jelenthet általánosságban a hipochondria? A test felhívja magára a figyelmet, de a személy is felhívja magára a figyelmet, hiszen többnyire orvostól orvosig jár, keresve, kutatva vélt vagy valós betegségét. Így a szociális kapcsolatok nem éppen szerencsés növelésének kísérletéről is beszélhetünk. Persze az orvos ritkábban lesz a beteg barátja, de gondoljunk csak bele, hány hasonszőrű illetővel lehet találkozni a rendelőken. A kapcsolatkeresés dimenziója mellett, eszembe jut még a félelem, szorongás megosztása. Mert ugyebár az ember aggódik saját magáért, ezt elpanaszolja, akinek csak lehet, így csökken a pillanatnyi feszültség. De a fontos itt, hogy csak a pillanatnyi. Hiszen nem véletlen, hogy ha valamelyik baj elmúlik, akkor jön a következő, és a következő, és a következő. Szinte száz százalékos valószínűséggel kijelenthetjük, hogy valamiféle belső szorongás lehet a probléma hátterében. Vélhetőleg olyan, aminek felvállalása sokkal nagyobb szorongást jelentene a személy számára, mint, ha "csak" egy konkrét testi bajjal kellene foglalkozni. Itt pedig megint az következik, hogy a legtöbbet ilyen esetben a rokonok tehetnek, vagy a lelki ismeretes orvos, aki kellő odafigyeléssel és komolysággal tudja irányítani betegét, akár a pszi-vel kezdődő tudorok irányába.

Tegnap kaptam egy kedves megjegyzést a "blog-napló" című íráshoz, ahol a hozzászóló azt a véleményét fejezte ki többek között, hogy érdemes olyan témákról írni, melyek nem csak rólam szólnak, hanem a többiekhez is, nekik is próbál mondanivalót nyújtani. Igyekeztem :)

Nincsenek megjegyzések: