Lelkesedelem

Kb. 2 hete készülök rá, hogy írjak arról, mennyire megnőtt bennem a lelkesedés faktor szint. Olyannyira elhatalmasodott bennem ez az érzés, hogy annak ellenére, hogy két hétbe telt, mire úgy döntöttem, most erre a posztra szánom az időmet, ahelyett hogy az egyéb rendkívül fontos dolgaimmal foglalkoznék, hogy még mindig nem felejtettem el a téma ötletemet és lám bele is kezdtem. A felejtés mentesség elképzelhető, hogy arra az igazán egyszerű pszichológiai törvényre vezethető vissza, amit Zeigarnik effektusnak nevezünk (fontos, Zeigarnik nő volt, legnagyobb döbbenetemre), és röviden abban áll, hogy a még el nem végzett "feladataink" aktivált állapotban élnek bennünk, mindaddig, míg el nem végezzük őket. Ezzel a meggondolással magyarázzák például, hogyan képesek a pincérek fejben tartani a különböző rendeléseket. Miután azonban a kedves vendég kifizette a számlát, úgy elfelejtik, mint a sicc. 

Nade nem holmi pszichológiai törvényszerűségekről akartam írni, hanem a lelkesedésről. Azt vettem észre magamon az utóbbi időben, és ez a felismerés, ha nem is volt orgazmikus érzés, mégis kifejezetten boldoggá tesz, hogy egyre több dolog van, amiért lelkesedem. Ez azért fontos nekem, mert volt olyan időszak, amikor azt figyeltem, hogy sok ember mennyire tud lelkesedni bizonyos dolgokért, mint például egy hobbi, vagy akár egy vallás, még akkor is, ha én épp nem ebben hiszek. KedvesM-et például jó nézni, amikor a horgászbotjait tisztogatja, vagy képes hajnal 4-kor is felkelni, hogy elmenjen halakra vadászni. Szerintem ez nagyon klassz dolog. Én eközben nagyon sok mindent tettem, hobbi, sport, munka, tanulás, de az igazi lelkesedést nem éreztem. Lehet az írás is segített benne, mert az egyik dolog, amit iszonyatosan megszerettem, az írás. Belekezdeni kellett csak, a belső lökés, azóta pedig nagyon jó érzés, gondolatokat megosztani. Magukat a szavakat is megszerettem, a szép kifejezéseket, de erről már írtam korábban.

Aztán egy másik dolog a szakmám. Amikor elkezdtem tanulni, nagyon érdekelt a dolog. A munka során viszont nem éreztem, hogy hajrá, hajrá, újdonság, keresés, izgalom. Mostanában viszont azt veszem észre, hogy lelkesedem egy egy csuda izgalmas témáért. A lelkesedést többek között azon is vettem észre, hogy megváltozott a szóhasználatom. Sose mondtam mondjuk azt, hogy ez a szociálpszichológia, milyen csuda izgalmas egy dolog, annak ellenére, hogy simán az persze. Most viszont, ha bárkinek a családterápia izgalmai ecsetelem, biztos, hogy többször is elhangzanak olyan kifejezések, mint: csuda klassz, szuper, hiper izgalmas, lebilincselő, különleges, kitűnő, pompás, remek és amúgy is yyyyyeeeeeeeeeeee.

Extra meglepő vetületeit láttam meg továbbá a narratív pszichológiának. A devianciák témájú doktori órámon az egyik csoport társunk bemutatta a kutatását. A terület az addiktológia (kábítószerhasználat), azon belül is a rehabilitáció. Azt vizsgálták, hogyan változik azok kifejezési, emlékezeti szókincse, akik még a rehabilitció előtt állak, illetve, akik már tiszták. Az eredmények szerint az utóbbi csoport tagjai sokkal gyakrabban használtak olyan szavakat, amelyek a jövőre irányulnak, amelyek a társakkal, emberi kapcsolatokkal függnek össze, mint akik még a leszokás előtt állnak. Hogy miért érdekes ez? Mert a szociális kapcsolatokra utalnak.

Az egészségpszichológia iránya, mely már korábban is igen belopta magát a szívembe, és azt gondolom igen üdvözítő irány, hiszen nem a beteg emberből indul ki, hanem a cselekvőképes, önmagát képviselni tudó, ép személyiségből, foglalkozik sokat azzal a kérdéskörrel, mi az, ami támogatja az embereket egészségük megőrzésében, megtartásában. Egy ilyen témájú órán meséltek egy, a hatvanas években végzett vizsgálatról. E szerint, tovább élnek azok a férfiak, akik házasságban élnek, mint magányos társaik. Érdekes kitétele a vizsgálatnak, hogy az egészség, élethossz szempontjából a házasság és az élettársi viszony nem ugyanazt a kimenetet valószínűsíti. Vagyis utóbbi kapcsolati viszony alacsonyabb betegségek elleni védelmet valószínűsített, mint a jegygyűrűs téma. **Hallod ezt drágám ;) ** Mi is a lényege ennek az egésznek? Hát az, hogy akik kapcsolatban élnek több segítségre, odafigyelésre, szeretetre számíthatnak, azokkal szemben, akik elvonulnak a társadalomtól. Fent említett csoporttárs mesélt pl. a japán Ogimi falujáról, ahol a legmagasabb életkort elérő emberek élnek, igen nagy számban. Arra jutottak, hogy ez a meglepően hosszú élet többek között annak köszönhető, hogy az emberek a nyugdíjazásuk után is megtartják a fokozott szociális/társas aktivitásaikat. Vagyis emberek között vannak, másokkal foglalkoznak és azok is törődnek velük.  Egy másik érdekes összehasonlításban már elhunyt költők életműveit elemezték. Azt az eredményt találták, hogy azok az írók, akik műveikben többször használnak szociális szavakat, rendre magasabb életkor éltek meg. Szerintem ezekek nagyon érdekes, és izgalmas kutatások.

Azt is észrevettem, hogy egyre jobban kezdenek összeállni a fejemben az összefüggések, már a szakmámra vonatkozóan. Mintha lassan a helyükre kerülnének a dolgok. Kicsit azért félek is a dologtól. Ahhoz hasonlít ugyanis az, mint ahogy az angolt tanultam anno, és ami állítólag elég jellemző folyamat. Tehát eljutottam egy szintre, és úgy éreztem, hogy na most már igazán klasszul megy a dolog, beszélek, mint akinek parancsba adták, de igazándiból csak ezt követően nehezedik a dolog, és ilyenkor rájön az ember, hogy tulajdonképpen ez a tudás még szinte semmi, gyerünk tovább tanulni. 

 

Mi a lényege ennek a sok gondolatcsapongásnak? Az a már elcsépelt, örökigazság, hogy a hosszú élet titka az emberi kapcsolatokban keresendő. Továbbá az, hogy tessék megkeresni azokat a lehetőségeket, amikért őszintén lelkesedni tudunk!!!!

 

Ps. Én most perpillanat azért tudnék őszintén lelkesedni, ha a kis vörös, szőrös, vagyis a macska, visszavenne a nyávogásból és végre megszólalna emberi nyelven, és megmondaná, hogy mégis mi a franc baja van, amiért minket folyamatos izgalomban, pontosabban nyávogásban kell tartani, még éjszaka is!!!!