Bizalmi kérdés

Ma délután azon gondolkodtam, mennyire is kellene bizalmatlannak lenni, vagy nem. Mennyire van belénk oltva a bizalmatlanság. Nyilván ez egyéni tapasztalat kérdése is, meg persze a rém hírek a tévéből...
Történt ugyanis, hogy ugyebár bombát találtak a 9. kerületben. Én meg épp Csepelről hazafelé, mert hát honnan is máshonnan... Namost álok nagy naivan a hév megállóban, napocska tűz ezerrel, hév meg gyanúsan sehol. Olyannyira gyanúsan, hogy el is indultam, vmi emberformájút keresni, hátha tudja a tutit. Lett légyen, megtörtént a csoda, egy kedves (!!!!) bkv-s fiúcska oda is jött hozzám, és felvilágosított, hogy a hév bizonytalan ideig nem jár, helyette még pont nincs pótló, de az x, meg y, busszal el is mehetek ám a város másik felére, hogy utána metróval a következő másik felébe eljussak, ahonnan aztán megközelíthetem majd a villamost a buszhoz, ami végkép hazarepít majd. Tehát kb. 3-4 átszállással, a fennálló dugós forgalmi helyzetben, az amúgy 1 órás (már ez is k***ra sok) utat, szűken mérve is 3 óra alatt éppen hazajuthatok. (Csak csöndben jegyzem meg, hogy indulás előtt még megnéztem az amúgy és általában igen naprakész, index című internetes szaklapot, ahol erről egy árva szót sem írtak...) Na de mivel jól nevelt vagyok - így nevelt az anyukám- megköszöntem a kedves tájékoztatást, és az épp mellettem elsuhanó *** busz után sprinteltem. Busz, ahogy azt ilyen esetekben előírják központilag jól be is csukta előttem az ajtaját, a szitkozódásomra oly mód fittyet hányva. Kis kitérő, de tényleg, hülye buszosnak miből állt volna 2 mp-el tovább várnia, amúgy sem jár a hév, amúgy sincs pótló busz, szerencsétlen utazó meg amúgy is le van tojva... Na épp telefonon magyarázom az engem ért sérelmeket, amikor nagydarab, kopasz fiatalember, kedvesen kiszól a kocsiból, hogy látta, buktam a buszt, ő megy a városba, elvigyen-é? Én meg, hát, ha már épp tényleg arra, akkor ez igazán, valóban nagyon kedves lenne tőle. Úgyh. kocsiba be, tök normális elcseverészet, Üllői- villamos megállónál ki. Ez a szitu. Na de persze közben átvillant az agyamon, hogy mi van ha éppen ő a titkos baltás gyilkos, aki felszedi a pórul járt lányokat, nagy kedvesen, aztán többet nem szállnak ki a kocsiból... És hát tény, ami tény, nem épp kis darab volt, a lovagias úriemberünk, tehát erőfölény adott. Aztán meg mind láttuk Tarantino őrült száguldós filmjét, ahol is Kurt Russel, elég keményen kicsinálja szegény kis pillangót, akinek felajánlja, hogy haza viszi. Az a halálfélelem borzasztó lehet. Remélem sosem ismerjük meg. Tehát most akkor honnan tudjuk, hogy megbízhatunk e valakiben, vagy nem. Egyértelmű, nem tudhatjuk, de próbálkozni kell. Én például kifejezetten szerencsés voltam, hogy lekéstem a buszt, mert úriember elvitt, és a villamossal hamar haza is értem. És most jut csak eszembe, hogy tegnap épp azokról a fiukról írtam, akik körében már rég nem ismert a lovagiasság. Most meg egy napra rá, épp az ellenkezőjéhez volt szerencsém. Szóval köszönöm kedves lovagias úriember, hogy kicsit helyre állítottad a szememben a férfiak renoméját, és köszönöm, hogy elvittél, sőt még egy kis kitérőt is tettél miattam. És persze azt is köszönöm, hogy nem te voltál az érzelem mentes antiszociális sorozatgyilkos.

Mitől férfi a férfi?

Egyik nagy kedvenc könyvem - Fanni Flag: Érdemes élni / Sült zöld paradicsom - főszereplője szerint, a férfiak férfiassága a golyóikban van. Vagyis, ha mi nők beszereznénk két golyót, olyat, mint ami az "erősebbik" nemnek, születéstől fogva megadatott, és mondjuk egy tárgyaláson meggyőzés céljából kitennénk az asztalra, sőt, akár még kézbe is vennénk őket, és feltűnően játszanánk is velük, sokkal nagyobb hangsúllyal adnának a véleményünkre, mint amúgy.... Azthiszem ezzel az elképzeléssel talán mégsem értek egyet, úgy teljességgében, de azért lehet benne valami. Ma reggel minden esetre elgondolkoztam azon, hogy mennyire érzik magukat igazi férfinak, az amúgy XY kromoszómával rendelkező, és a személyi számában hímneműnek megjelölt egyedek. Történt ugyanis, hogy kis húzós bőrönddel jöttem mentem ma reggel, vittem be A melóba. Nem volt bornyasztó nehéz éppen, de a legkellemesebb sem, amikor egyik kezedben a barna bőröndöt húzod magad után, mint egy jobb kiskutyát. Nem is vágytam arra, hogy bárki húzza helyettem, ebben semmi megeröltetőt nem látok. De azért az jól esett volna, ha mondjuk villamosra fölszállás vagy hévre felszállás, urambocsá leszálláskkor, ott terem egy gáláns úriember, és szó nélkül segít. Nem arról van szó, hogy nekem nem megy, mert megy, de mégiscsak úgy gondolom, hogy így illene... Persze lehet túl naiv vagyok, de ahogy azt tanítják, a fiúknak, hogy a lányokat előreengedjük az ajtóban, sőt még az ajtót is kinyithatjuk előttük, akkor úgy gondolom ez nem lenne olyan túl nagy elvárás. Ehelyett az "erősebik"nem még csak oda sem néz, hogy hmmm lány, közepes bőrönddel, lehet,hogy jól esne neki ha segítenék? De ami még ennél is dühítőbb, hogy odanéz, jól megnézi a kecses felszállót, amint ép fel*** tuszkolja a már említet gurulós bőröndöt, és helyesem mosolyog is, szinte drukkol, hogy sikerüljn. Na hát ez azért túlzás.
De akor most ki is a gyengébbik nem? És ki rontotta el? Mi vagy a férfiak? Ha látják, hogy nekünk is megy a dolog, elég erősek vagyunk minek is segítsenek. Lehet, hogy a "férfiak" félnek tőlünk? Mert mi már az ő segítségük nélkül is, el tudunk bánni holmi kis bőröndöcskékkel. Lehet, hogy épp azt gondolják ** fontos kitétel, feltételezem, a férfiak gondolkoznak ** ha felajánlják segítségüket, akkor mi majd jól elküldjük őket, mint anno a szüfrazsettek, hogy mégis mit képzelnek magukról, egyenrangúság van, erre mi is képesek vagyunk!!! Paranoid kislányokat csináltunk a másik nemből? Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy miközben egy csomó nő előadja, hogy ő az önálló és független, és okos és gazdag, a legtöbben elolvadnánk egy - egy udvarias és előzékeny kis segítségtől. Olyan ez mint, átadni a helyünket. Én sem szívesen csinálom, mert egy lusta dög vagyok, de legalább körülnézek, hogy annak aki felszál van e máshol helye. Ha nincs akor átadom... A pasiktól is csak ennyi kéne, legalább nézzenek körül.
Az, hogy férfiként tekintsünk rájuk, mind a két oldaltól függ. Kellünk mi nők, akik bátran vállaljuk nőiességünket, és bizonyos feladatot a férfiakra hagyunk. És kellenek ők, akik megmutatják, hogy vannak bizonyos dolgok, ami inkább az ő reszortjuk.

Don Gatto 1.

Ő Don Gatto. A MACSKA. Csupa nagybetűvel. Ő a mi első gyermekünknek aposztrofált égi tünemény. Főleg még ezeken a képeken.... Amúgy ma reggel éppenséggel büdös dögként emlegettem, akivel amellett, hogy közelharcot kelett vívnom azért, hogy lakáson belülre tessékeljem, mág a körmömet is letörte. Ezek után pedig nem általlott ártatlan képpel ülni az orchideák mellett, és nagy boci szemeivel figyelni, hogy miért is nézek rá oly morcos szemekkel.


Na de a történet 2003-ban kezdődik, amikor is elhatároztam, hogy hamár külön lakásban élünk drága szüleimtől (a különség ugyan akkoriban még csak a mellettük lévő lakást jelentette) itt az ideje, hogy nekem valóban és megmásíthatatlanul legyen egy igazi és rendes, nem hollmi süket teknősbéka és néma hal, reakció képes állatom. Így született a döntés, kutyának túl kicsi a hely, legyen hát macska. Mindehhez tudni kell, hogy korábbi éveim során nem éppen voltam baártságban a macskákkal. Számító kis dögöknek tartottam őket. Meg kell mondanom, egyre inkább érlelődik bennem a gyanú, hogy ezzel a gondolattal nem lőttem túlságosan mellé, de most már ezt is imádom bennük. Határozottan átálltam a macskás oldalra.
A Don, szeptember 7-én született 2003-ban. Hozzánk alig 3 hónaposan, novemberben került. Nagyon elő készítettük neki a terepet. Megvívtunk szülőkkel, hogy márpedig hozzánk ő jönni fog, hiába a száj húzás. Megvívtam magammal, mert bár nem említettem volna senkinek, semmi pénzért, de így titokban paráztam, hogy mi lesz majd, hogy fogjuk pesztrálni, ésatöbbi..... Vettünk neki pihe-puha ágyacskát, amit aztán olyan undorral a kis pofázmányán került ki a késöbbiekben, hogy öröm volt nézni, pedig olyan kényelmesnek tűnik számomra az az ágy, hogy ha nagyobb lenne, még én is belefeküdnék. Na hát elmentünk ismerős ismerőséhez, hogy mi megnézzük az újonnan született kismacskákat. Ismerősismerőse, pedig mondá, hogy lám milyen szépek? Mi pedig bólogatánk serényen, meg azt is mondjuk ám, hogy most megnézzük, aztán majd next time visszük is élesben. Mire ismerősismerőse, aaa, nem úgy van az, vigyük csal szépen és most, de azonnal. Úgyh. mi bizony vittük, kissé felkészületlenül, egy úgy kölcsönkapott cipős dobozban. Ezzel az egyetlen probléma az volt csak, hogy szegény fiú (mármint a mask), úgy bepánikolt, hogy mire hazaértünk vele, már elől hátul jött belőle a minden. Ezért úgy ahogy értük, be is hajítottuk a zuhany alá, szép tiszta cicára mosdatni. Azthiszem kb innen datálódik az utálata a víz iránt, és a szállítás iránt is (ez utóbbi részben). Na de az a tündérség, ahogy az ázott macska, törölközőbe tekerve az ölemben reszket, hát azt meg kell zabálni. Meg amúgy is, azóta is, folyamatosan, még ha ötödszörre is lepisili a kanapét az a kúrva kis dög. Így kezdte meg a mi kis macsekunk hódítú útját, minek göröngyös útján, legott meghódtotta az egész családot, szőröstül-bőröstül.

Azt mondják a macskáknak 9 élete van, a mienk min. 2-t már elpocsékolt, de még így is marad baártok közt is 7, amivel még egy jó pár évig kihúzhatja. Az első nagy esemény 9 hónapos korában történt. Hétköznap reggel, nyári melegben. Én akkoriban épp szakdolgozatot írtam, M. pedig dolgozni járt. Ablak nyitva, M. zuhany. Mire M. zuhanyból ki, macska sehol. M. felkiált, azonnal keljek fel, eltünt a macskám, valószínűleg kiesett az ablakon.

***Itt rövid kitérőt kell tegyek. Az elmúlt évek alatt, megfigyeltem, ahányszor vmi gebasz történt macskagyerekkel, egyből, én lettem felkiáltva a helyzet megoldására. Egyből, a macskád (!!!!) csinált vmit, gyere és old meg. Miközben ő van a helyzet közelében, mégis nekem szól, h. na de aztán most rögtön, és azonnal, ugyebár. De, hogy ez miért van így??? Gyanítom, ez majd a gyerekkel is így lesz.. - Nézd a fiam egyedül kifogott egy halat... - Gyere gyorsan a fiad bekakilt....***

Visszatérve az első élet elvesztéséhez, én felriad, hasgörcs, szívroham, minden ami nagy hirtelenjében az emberi szervezetben lejátszódhat, galáriáról lehuppan, nadrág felkap, lakásból szalad kifelé ezerrel. Egyből istentelen nyarvogás, szerencsétlenül ahogy kell, - Nade honnan jön a hang???? - kérdezi ember lánya. Utcára kinéz semmi, kocsik alatt semmi, kapun vissza be, macska a kukák mögött, kis szerencsétlen. Na megpróbáltam felemelni, óvatosan, amit kb 3 lépésen keresztül el is viselt, na de a lépcsőn nem hagyta magát az istennek sem fel vinni, így heves fújások és karmolások kíséretében letettem, és ő magától, sántikálva, de felszenvedte magát, egészen a lakásba. Na hát egyből látszott, hogy eltörött szegénykém hátsó lába. Megkezdődött az őrült telefonálás, hova vigyük, kit ismersz? Mikor vihetjük? Ki visz el minket. Közben M. kisettenkedve a helyzetből elment dolgozóba... Pár órát kellett várnunk, és mentünk a Szent István, állatorvosi rendelőjébe. Kedves ismerős a röntgenes hölgy, gondunkat viselte. Ami igazán szimpi volt, a betegfelvételen a macska nevét kellett bediktálni. Na ezek után 1. lépés: megröntgenezik cica uraságot, én mivelhogy csókos, nézhetem a dolgot. Macska uraság pedig, én kis büszkeségem, nem hagyja ám, hogy holmi idegen röntgenes segítők megfogják, formára fordítsák, a megfelelő kép készítés érdekében, inkább leugrik az asztalról, újból kihangsúlyozom törött lábbal. Na ezekután jöttem én, 20 kilos olom köppeny rámad és cicukát megfelelő formára hajtogatva megtörtént a röntgen is. Mivel vízes lett a tüdeje, vagy hogy a csudába, nm lehetett egyből megoperálni, így egy éjszakára bent tartották emgfigyelésre. Mi még du. meglátogattuk. Csókos hölgy elmondása szerint, mikor odament, hogy megsimizze, megnézze, akkor cic határozottan fújtrá. Utólagos elmondás szerint, ő Gattósága eléggé undok módon viselkedet, és semmiképp sem barátságosan. Ezek után kizárólag azért nem lett kibaszarintva a megőrzésből, merthogy csókosmacska... Persze kérdem én, mitől lett volna eszetlen nagy jókedve, mikor fáj a lába veszettül, egy kis kalitkában van, tök idegen környezetben. Gyanítom én sem mosolyogtam volna. Ezek után következett a hétvége, amikor meg már nem operálták meg, így szerencsétlen törött lábastul, fájóstul volt otthon. Hétfőn végre összerakták, kicsiny 3 felé repedt csontocskáit és hazavittük. Na hát ez sem volt egy gyenge menet. Miután felébredt, teljesen meg volt őrülve, tépte volna magáról a kötést, de hát elvileg nem lett volna szabad, főképp, h. ne nyalogassa a sebet.. Borzasztó volt látni, hogy szenved. Vettünk neki a nyakára ilyen akármit, tölcsért, de azt sem viselte. Adtunk neki fájdalom csillapitót, de az is csak ideig-óráig hatott. A kórházi ügyeletessel, már kb huszadjára ordítottunk, hogy most akkor mit is csináljunk, szerencsétlen veszett, maga körül örjöngő macskával, mire kinyögte, h. hát talán le is vehetjük a kötést akkor. Hát köszi... mondhattad volna korábban is. Kötés le, macska elvánszorog pisilni, majd be az asztal alá, és végre megpihen. Éjszaka lent aludtam vele az asztal alatt, néha megbökdöstem, még lélegzik e. Hát így történt. Ehhez képest, mikor kiszedték belőle a vasakat, már fáklyás menet volt. Nekem, ha nem festetném a hajamt, biztos látszana, tuti megőszült a hajam szálainak fele. Ez az esemény valószínűleg elmélyítette benne azt az alap igazságot, hogy ha őt viszik, az jót nem jelent. Így vannak némi nemű szállítási nehézségeink, de sebaj, ő megy, magától is, ahová ő akar.

Tekerd meg és táncolj...

Tegnap két jó dolog is történt velem. Csak az izgalom kedvéért most fordítva kezdem. Izgi, miiiiiii? Szóval este végre sütöttem. Mégpedig a Csuti féle kakaós, diós csudát készítettem el. Azért csuda, mert egyszerű, ámde annál finomabb. Amúgy nagyjából egy sima kakaós pite, de jól lehet variálni, meg kombinálni, meg bővíteni, vagy elfelezni. A tegnapi sütéssel igazán nagyon meg voltam elégedve, meg magammal is, hogy ilyen kis ügyi vagyok.

A recept:
500 g liszt
4-500 g kristály cukor
240 g vaj
2 csomag vaniliás cukor
1 csomag sütőpor
4 tojás
2 marék dió
pár kanál lekvár (a kedvenceim: eper, narancs, meggy)
60-80 g kakaópor (keserű, de nyilván ezt mondanom sem kell)
1/2 kiló kajszi barack (ami helyettesíthető bármilyen idény gyümölccsel, de akár ki is hagyható).
A hozzávalókat jól összekeverjük, és annyi tejet öntünk hozzá, amennyit felvesz. Nem kell, hogy túl folyós legyen, csak úgy normálisan. 180-200 fokon akár egy óráig is (tűpróba) sütjük. Mi azt szeretjük, ha a belseje még egy picit csuszpájzosabb, miközben a külseje már megsült. ....

A másik jó dolog, ami tegnap történt velem, hogy megvettük "felnőtt" életem első bicaját. Bicajka, aki a Gepida reptila city névre hallgat, igen formás kis szerzemény. Kicsit retro, részben világoskék, de főleg fehér virágocskás, és cuki kis kosara is van. Egyszóval éppen nekem való. Azon melegében ki is próbáltuk a járgányt, és majd másfél órát kerekeztünk M-mel, aki már nagyon profi, lévén kisszaros kora óta, dübörög lefelé a hegyekről; olyannyira, hogy néha saját anyukája sem ismert rá. De az is előfordult, hogy hazamenetel előtt, a szomszédban kezdett, hogy valamennyire emberi formába hozza magát, megkímélve ezáltal édesanyukáját egy gyors lefolyású szívrohamtól. Visszatérve a tegnap du-hoz, klassz kis kört mentünk. Az új szerzemény, külső adottságain kívül, nagy pozitívuma, hogy kényelmes az ülőkéje, így miközben e sorokat írom, meglepődve tapasztalom, hogy nem fáj a hátsóm, és nem szisszenek fel minden lecsüccsenésnél kínomban. Az pedig már csak saját, különleges edzettségem ;-)számlájára írható, hogy a combom sincs egy tiszta merev görcsben. Nah ja, heti kétszer steppelni kell, és semmi gond. Szóval tervbe vételre került, hogy bicajkával járjak majd dolgozni, valamint azon napokon, amikor nem megyek tornázni, akkor elmegyünk tekerni. Mindez pedig azt fogja eredményezni, hogy olvadni fog lefelé rólam a zsír. És persze eltűnik minden apró kis négyzet centiméternyi narancsbőr. És nyugodtabb lélekkel is ehetek majd. Mert persze ez a mai kor terméke, hogy az ember holmi lelkifurdalások nélkül már nem is ehet nyugodtan, hacsak nem salátát csipeget. De ez már egy másik történet, elbeszélésére máskor kerül sor... (ezt a fordulatot Michael Ende használta mindig a Végtelen történet című, világi jó könyvben, ami amúgy egyik kedvencem :)

Jablonczay Lenke

Korábban sosem volt Lenke nevű ismerősöm. Mindez pedig onnan jött, hogy ma épp Lenke napja van. :) Személyesen még most sincs, de Szabó Magda édesanyja, ha csak irodalmi élményekből, de egészen közel került a szívemhez. Először a Für Elise című könyvből vált szimpatikussá ez a név, de az "igazi" ismeretség a Régimódi történetből származik. Így most egy pár mondat következik erről a könyvről, pár héttel az élmény után. És egy nappal azután, hogy láttam az 5. részt a megfilemsített mű sorozatra bontott változatából. Kis kitérő, de a könyv olvasása után nehéz megnézni a filmet. Nem vagyok róla teljesen meggyőződve, h. képes visszaadni, az olvasott formát, sőt... De az egészen biztos, hogy Egri Kati Rickl Máriaként fergeteges, és a Gizellát alakító Bíró Krisztina is igen parádés.
Bár a Régimódi Történetet kellett volna előbb elolvasnom, ami a sorrendiséget illeti, de a Für Elise egyértelműen megalapozta érdeklődésemet, és magas elvárásaimat. Eleinte megmondom őszintén kicsit elbizonytalanodtam, nem tűnt túl érdekesnek a történet, ami ugyebár Szabó Magda édesanyjáról Jablonczai Lenkéről szól. A könyv elején leírások olvashatóak a szereplők lakhelyéről, elég részletesen, és én ezt már Jókainál sem kedveltem. Ezután Jablonczay Kálmán szerelmes verseiből kapunk egy csokrot. Ezt követi az igazi történet, ahol már éreztem, hogy magába szippant az események sodrása. Hihetetlen, hogy mennyire érdekfeszítően írja le SZ. M. emberek sorsát, pedig lehetne ez akár egy száraz életrajzi történet is. De nem! Az élet folyása, a vidék és a kor hű bemutatása magával ragadó. Néhol megmosolyogtató, de egyben megdöbbentő is, az 50-100 évvel ezelőtti gondolkodás mód. Például amikor Rickl Mária megmutatja unokájának Kislenkének ahogy két kutya párosodik. "Te is így akarod végezni? A kanok csak ezt akarják..." Mindez,megalapozza Kislenke szexuális életének, illetve inkább sajnálatos frigiditásának alapjait. Egy olyan lányét, aki gyönyörűen zongorázik, suhan miközben táncol, és kiemelkedő irodalmi érzékkel rendelkezik. (Sz.M. sokszor említi, hogy mese történeteiben igazában édesanyja álmait, fentázia termékeit írja le.) A lány gyönöryű, tehetséges, a fiuk élnek-halnak érte, de ő nem tudja élvezni igazán őszintén az életet. Megnyomorítja a neveltetés, a kor szelleme. Kiskorában a családja által gyűlölt anyja - Gacsári Emma - miatt gyötrik, késöbb pedig gúzsba köti az élet. Érdekes megoldás a könyvben, hogy Szabó Magda, sok szereplőnek, mint egy színdarabban más nevet ad, majd hol így, hol úgy említi őket. Közűlük is egyik legemlékezetesebb Melinda - Gizella "alakítása". Melinda, akinek nevéről a Bánk Bán jut eszembe, vénlány, Rickl Mária legidősebb lánya. Imádja öccsét, Jablonczay Kálmánt,Kislenke édesapját és azt hiszem mélyről jövő féltékenységet táplál Kislenkével szemben. Csöndben szolgál anyja mellett a Kismester utcai (?) házban. Kibontakozni sem miatta, sem előnytelen külseje miatt nem képes. Ő pesztrálja Kislenkét is, akivel elhiteti, ha rosszul viselkedik a "Sánta" elviszi. És Kislenke a szorongásig fél a Sántától, reszket a gondolatától. Visszatérve Melindához, ő lesz az, aki végül szenvedélyes szerelmbe esik Majthényi Bélával, aki akkor már Lenke férje, és gyermekük Béluska apja. A szerelem boldoggá teszi a tüdőbajos Majthényi hátralévő pár évét, és Melinda-Gizellát is. Jablonczay Lenke újra férjhez megy Szabó Elekhez, egy rendkívül ügyes, okos, irodalmilag is képzett főhivatalnokhoz, akitől aztán megszületett a híres írónő Szabó Magda. A könyv befejezése éppen az a nap, amikor Sz. M. megszületik.
Ami nagyon tetszett, habár ez túl mutat a könyvön, a nevek. A múlt században eszméletlenül izgalmas, ízes neveket viseltek az emberek. Ezeket jó leírni, jó kiejteni, izgalmasak és érdekesek. Az én dédszüleim között volt Elefánt Róza, Hacker Szidónia, Bachrach Ilka és Wertlinger. Valahogy manapság kevés ilyen különleges névvel találkozom.
Miközben a könyvet olvastam, Csuti - apai nagyanyám - történetei jutottak az eszembe, aki minden látogatás alkalmával mesél nekem Zalalövői gyermekkoráról, a csínytevésekről, falusi főzésekről, templombajárásról, allatokról, növényekről. Gacsári Emma révén bepillantást kapunk a kor Pesti forgatagáról, a nagyvilági nők életéről. Ez másik nagymamám Klári (mindig útálta, ha így hívjuk, dehát mi "... ezt szoktuk meg") történeteiből ismerős. Ő igaz NŐ volt. A nagybetüs. Bálokba járt, bálkirálynő volt, bomlottak érte a férfiak. A nagyszüleim különleges emberek. Az első szál, ami szorosra vonta elfogultságomat Szabó Magda fellé, a hasonlóság közte és Klári megjelenése között, már ami az időskori képeket illeti. A fiatlabbkoriak, inkább a Csutira emlékeztetnek. Végül pedig, ami nagyon megmaradt bennem, Szabó Magda épp egy nappal azután halt meg, hogy elkezdtem olvasni a Für Eliset. Érdekesek az egybeesések. Különlegesek. Mint az élet.

Tantra randi

Ha annó (kb egy évvel ezelőtt) Fenyő Iván, és díszes csapata hallott volna a Tanra randi intézményéről, mint olyan, biztos vagyok benne még több értelmes, és érdekes tartalommal tölthette volna meg, amúgy elég gyengécske produkcióját (9 és fél randi). Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap este LML barátnőmmel szaunáztam, igen aktívan, amikor is megismerkedtünk, szimpaticsnaja fiatalemberrel (szintén szaunázott, és szegényt botor mód megzavartuk helyváltoztatásainkkal). Ő mesélt a tantra randiról, aminek, minő isteni véletlen, ő a vezetője. A dolog lényege, ami szerény tudatlanságom mellett kristályosodni tűnik, a következő: a, nevezzük egyszerüen csak, szeánszokon mindig ugyanannyi férfinemű és ugyanannyi nőszemély vesz részt. A különböző feladatok, melyek alapja ha jól értettem a tantra jóga, minden esetben párosan végezendők. Ilyenkor vannak érintések és érzések, ami után lehetőség nyílik a szimpatikus pároknak az ismerkedésre, vagy nem. Mindenki maga dönti el mit szeretne. Azthiszem nem hülyeség a dolog, hiszen, ha az első látásra szerelemből indulunk ki, akkor az első érzésre ismerkedésnek is lehet létjogosultsága. És nem utolsó sorban LML szerint tantrajógatartó fiatalember maga is megér egy misét....
Szóval kedves szingli barátbőim és facér fiúk, írjátok be google (ez itt a reklám helye) keresőjébe, hogy tanra randi, hátha épp itt találjátok meg az igazit. Ez volt mai hírdásunk. Most pedig ússzunk vissza a munka édes áramába...



ps. nem tudom észlelhető e a mostani és előző postokból is, micsoda magas színvonalon vigyázom kedveseim magánszféráját. Még a lábukból is szinte csak a körmöt és talpat mutatom, még oly koszos is némelyiké.

feladom...

Úgy döntöttem bizonytalan időre faladom próbálkozásomat a kaja kiszállítós cégekkel. Eddig hármat próbáltam, rövid irodai pályafutásom alatt, de nem vagyok meggyőzve. Interfood: gyengus, nem túl ízletes...
Gastroyal: kemény a krumpli, bár az ízesítése kellemes, de ahús mócsingos.
Food express, az eredeti (!) : harmat gyenge. Pár cafatka csirkemell darab, reszelt mozzarella kevés, tömve fonnyadt jégsalival, nyers cukkini kockák... nulla ízesítés.
Azt hiszem itt az ideje, többet főzni, vagy kevesebbet enni, vagy felfedezni a környék kifőzdéjét. Meg kell mondanom, nem könnyű dolog, egészségesen étkezni. Ha arra próbálok hajtani, hogy kenyérfélét csak napi egyszer, és az is reggelre essen (márpedig erre próbálok) egyek, a többi inkább zöldség, egyszer max krumpli/rízs/tészta féle, hát igen előre kell gondolkodni. Na és persze főzni. Nade h. van erre idő, mikor tornázni is szeretne az ember lánya, meg vasalni - azt nem szeretne, de muszáj, meg a hobbi dolgaival is foglalkozna... Kíváncsi vagyok más, hogyan csinálja... És mi lesz akkor, ha majd gyerekem lesz??? Gyanítom eleinte be kell áérnem majd Rékával otthon...

Meggyes Martini

A hétvégi beszámoló előtt had tegyek még egy kis kitételt a Tisza Kata könyvhöz. Először is feltűnik benne Doktor Cserkó, aki kísértetiesen hasonlít Dr Csernushoz, akiről mindenkinek meg van a maga véleménye, kinek ilyen-kinek olyan. Nekem leginkább olyan :) Másrészről T.K. jó sokszor lehúzza szegény cicológusokat, amiben néha biztos igaza van, de azért ez kissé túlzás szerény véleményem szerint....

na tehát a hétvége :

Szombati kerti partynk, mely immáron harmadik alkalommal került megrendezésre, ha jól emlékszem, idén igen szolidan zajlott. Enyhe szalon spiccnél tovább nem is jutottam, köszönhető ez az én drága barátnőmnek (Óóóósssssika), aki határozottan betartotta drága M. parancsát, miszerint én mint házi asszonyka 2 óráig nem rúghatok be. Éppen ezért igen decens mód iszogattam a martiniket, amibe meggy jégkockákat dobáltam. Meggyjégkocka: felapírított meggy, jégkockatartóba töltve, lefagyasztva. Igen finom ötlet.

Így hát napoztunk, és csöndben iszogattunk és nagyjából ez jellemezte az egész napot, úgyh. egyszer sem kellett engem a földről felszedni,h. négykézláb hadonásznék a poharammal, aminek tartalmát épp másra löttyintettem volna. Szóval nagyon kellemes kis összejövet volt, 10-15 emberrel.

a menü:

1. Marhalábszár pörkölt, ami M. és L. műve. Nagyon finom volt, azt leszámítva,h. én nem szeretem a pörköltös cuccokat.... De a maga nemében különlegesen jól sikerült darab. A marhalábszárat a hentesünknél vettük a Bosnyák piacon, ami maga is megér egy külön posztot, úgyh. ezt agyban el is tárolom, és valamikor meg fogok emlékezni róla. Mert nekünk ám van saját hentesünk is, akihez szerda reggel besétáltam, és előre jeleztem,h. péntek regelre szervezzen nekünk 5 kiló különösen friss marha lábszárat. És lőn, a lábszár frissen és még egyben várt minket péntek reggel.





2. Roston süllő. Minekutána a vizi élőlényeket még kevésbé, mondhatni egyáltalán nem eszem, erről nincs is sok mondanivalóm, azon kívül, hogy mind elfogyott; az utolsó darabkáit, tegnap este gyönyörű, DonGatto névre hallgató vörös macskánk macskánk nyelte be (majd róla is teszek fel képet).





3. Roston zöldségek, úgy mint cukkini és gomba, gyors olajos páccal.





4. Roston kolbászkák, fajtára nézve nem tudom, de bolti keverés. Ennek elenére finom.





5. Tépkedett fejes saláta, csakúgy minden mellé. Na ennek nem volt nagy sikere, ránk i maradt, sorsa: kuka.





6. Tészta saláta. Házi készítésű majonézzel, melynek remek receptje megtalálható Mamma blogján, majd a pontos címet megkeresem (* http://dallacucina.freeblog.hu/archives/2008/01/17/Aioli_vagy_maionesa_blanca_Klasszikusan_vagy_feheren/ ). A titka amúgy szerintem a botmixerben áll. Ehhez kínai tojásos tésztát vettünk, ami hasonló mint a snack levesekben található tészta. Utóbbiak előnye,h. csak belekeverjük az öntetbe a tésztát és kb fél óra alatt megpuhul és ehetjük is. Na a kínaival nem így jártunk, úgyh. az első adag repült is a kukába. A második adagnál 5 perc főzés után már tökéletes hatást értem el. A sali finom lett, került bele a tejfüllel dúsított majonéz, kukorica, és hiányos mennyiségű fűszer. Ezen még lehet majd turbósítani.
   




7. Savanyúság, édesség és minden egyéb.

Folyt köv.....

.......

Nem adtam címet a mai napnak, mert miközben azon gondolkodtam a piros 7esen (ami amúgy egy remek találmány :), hogy épp alkotói és író válságban vagyok, ami persze túlzás, mert nem vagyok író, addig egyből egy csomó cím és téma eszembe jutott, amikről írni kéne. Tehát épp azon törtem a kis fejem, hogy most, h. ím elkezdtem bloggot írni, nem is tudom már miről írjak, de ez a gondolat egyből beindított. Minden témához persze eszembe jutott egy jó vagy kevésbé jó kis cím, és egyből szeme kerültem azzal a problémával, hogy most akkor melyik is legyen az első. Inkább úgy döntöttem, alcímek lesznek, altémákkal. Igen izgalmas dolgokkal foglalkozom tehát, mint az jól látható.

Tejszínes kukorica főzelék
Tegnap step aerobic előtt ( mert én bizony ilyet is csinálok, de erről majd máskor) bevillant a felismerés, hogy ha már éhes vagyok és ennék, hát miért is ne próbáljam ki a kukorica főzeléket, amiről amúgy a napokban olvastam is. Az ötlet annyira működőképes volt,h. egyből el is készítettem.
Vajon megpároltam kicsit a kukoricát, sóztam, borsoztam. Közben kiteregettem, de ez nem tartozik szorosan a recepthez. Készítettem kicsit több mint 1 kanál lisztből - ami hiba volt, mert túl soknak bizonyult - érzéssel mennyiségű tejszínnel és kevés tejjel egy habarást, amibe reszeltem még szerecsendiót, ami nagy kedvenceim közé tartozik... A habarással elkevertem a kukoricát, vagy fordítva (?), és végül fellazítottam még egy kis tejjel, mert mint mondtam túl sűrű lett. Erre máskor figyelek. Egyre gyakrabban veszem észre, hogy óvakodni kell a lisztes sűrítés eltúlzásával!!!
Szerintem fincsi lett, Mackó szerint nem, de ez nem is csoda, mert ízében és jellegében igen hasonlított a besamelmártáshoz, amit én imádok, M. viszont kifejezetten nem imád, sőt. Én mindenesetre nagyon jól laktam belőle, és a maradékot még este is, mondhatni éjszaka, szívesen belakmároztam volna, de M. több jó tulajdonsága mellett, odafigyel a vonalaimra is, és határozottan letiltott a témáról.

Ki szüli a tolvajt.
Vagyis én hozom létre az alkalmat és nem az alkalom irányítja, hogy milyen cipőt vegyek fel. Vagy legalábbis részben. Ez is a hetesen ugrott be, mármint a gondolataim közé. Bár ezen már korábban is gondolkoztam, mert én már csak ilyen vagyok... A lényeg, hogy amikor pl. kedvenc sorozatomat, ami mi is lenne más, mint a Sex és New York, nézem, mindig irigykedem, hogy ezek a csajok, mindig mennek vhova, ahova mindig felvehetik a csinos rucit, csinos cipőcskével, és én meg nem járok alkalmakra, csak dolgozni, vagy akármi, de mégiscsak. És akkor bevillant az isteni szikra, olymód, ahogy már az lenni szokott, és rájöttem, mindez csak tőlem függ. Szóval ha csini ruhához van kedvem csini cipővel, akkor miért ne vennem föl. Nem leszek túlöltözött benne, max megdicsérnek, hogy azta de jól nézel ki ma, mész valahova? És akkor a világ legtermészetesebb hangján még be is dobhatjuk, hogy ja, hát én mindig ilyen csini vagyok kérlek :) Hát ez a nagy igazság. Az a jó a nagy igazságokban, hogy egész röviden le lehet írni őket, egész konkrétan, meg minden. Mások meg könyvet és kisregényeket, valamint hosszas értekezéseket írnak a témáról. Tulajdonképpen csodálom és irigylem őket, hiszen ők megírták azt a bizonyos KÖNYVET.
Visszatérve a Sex és New Yorkhoz még egy pillangórepülésnyire, az is eszembe jutott,h. tulajdonképpen nem is olyan egyértelmű ez a dolog. Gondolok rá, hogy az elején kezdjem, ugyebár mind azonosulunk, valamelyik karakterrel. Már persze, aki nézi a sorozatot, mert M. pl. kifejezetten utálja, sőt ha meghallja a kezdő taktusokat, már veszekszik is, hogy elkapcsolniiiiiiiiiiiiii. Csöndben jegyzem csak meg, hogy nekem ez a dallam a csengőhangom ;) Na tehát, maradjunk annyiban, hogy azonosulunk. Én persze Carrie-vel, és mondhat bárki bármit, sztem a legtöbben vele, de persze hangosan úgysem mondanánk meg, ó én Mirandával, esetleg Charlottal. Samantha ilyen szempontból csúfos mellőzöttséget kénytelen elszenvedni, sztem őt kevesen merik fel/bevállalni. Visszatérve az azonosuláshoz, be kell látnunk, hogy ezek a csajok nem mindennapi figurák. Kíváncsi lennék, a valóságban, hogy olyan nő van, aki valóban ilyen életet él, mint ők a filmben. Éppen ezért, hiába mondják és hirdetik,h. ők szinglik és ugyanolyan szerencsétlenek szerelmi téren, mint a nagyátlag, csak jobban öltözködnek és többet járnak bulizni. Na most mit tegyen akkor az ember lánya, amikor azt látja, hogy itt vannak, ezek a jól menő, jól kinéző NY-i csajok, és a csincsi rucijukban, meg a kapcsolataikban, és még nekik sem sikerül egy normális pasit kifogniuk, akkor mit tegyenek a többiek???? Ilyen szempontból még Miranda a leghitelesebb. Ő róla legalább elhisszük, hogy sokat dolgozik, nem is eredendően szép, hajlamos nem csak szexin öltözködni, akkor a pasik is nehezebben akadnak hálóra. De ami a kedvenem, amiben aztán mindenki közös, az a lényeg, a szex. Mert az itt mindenkinek tuti frankó, és biztos kielégülés. Megnézném én milyen eredményeket kapunk, már ha feltételezzük az őszinte válaszadást, ha mondjuk megkérdezzük a 4-6os villamosra felszálló nőket, ők 10 szeretkezésből hányszor jutnak el a csúcsra. Korra való tekintet nélkül, attól félek, lesújtó eredményeket kapnánk....
Hát ennyit a Sex és NY-ról. Amúgy imádom, de tényleg :)

Tisza Kata: Doktor Kleopátra
Ide is csak egy piciny, nyúlfarknyi vissztérés, megjegyzés. Szóval olvassa el mindenki, de azt azért szeretném megjegyzeni, hogy nem minden pszichológus és pszichiáter olyan, mint a könyvben. Tény, h. sokan, de nem mind! Aki szerencsés, az sokkal jobbat fog kifogni, aki nem, az rosszabbat. De mindegy is melyik, mert bármit meg tudunk magyarázni és mindannak az ellenkezőjét is. Az mindenesetre tény, hogy Tisza Kata, legalábbis addig a részig, ahol most tartok, nem emeli a pszisek presztizsét. Pedig igazán nem lenne baj, ha az emberek nem csak úgy gondolnának, a pszisekre, h. oda csak az őrültek és a betegek járnak....

Ma reggel

Ma reggel a Hungárián mentem, kocsival. Meglepő, de nem volt az a borzalom, mint amit egy hungáriásreggeltől elvárhatnánk, meglepő módon még haladni is lehetett. Negatívom viszont, hogy nem tudtam olvasni, amit amúgy mostanság, a bosnyák-csepel vonalon tenni szoktam. Pedig már kezdtem felállítani a heti 1 könyv szabályt, ami igen jó arány az év közbeni teljesítményemhez képest. Most olvasom tehát a Doktor Kleopátrát, Tisza Katától. Tetszik mert részben pszichó téma, persze kissé elnagyolva. Vicces karakterek, de főleg egy szerelemtől szenvedő lány. Eltudom hinni, hogy így szenved, mert erre én is hajlamos voltam. Azért csak voltam, mert szerencsére (úgye olvasod drágám?? ;) most jobb helyzetben vagyok. Szóval szerencsétlen, színésznő lány depressziós, szorong, pánikol a reménytelen és becsapott szerelemtől. E közben pedig kipróbál mindent, ami talán megmentheti, a pszichiáter, aki túl gyógyszerezi, a jósnőt, a buddhista papnőt, aki azért annyira nem is papnő, de igen emberi, a masszírozó táltost, és a pszichológust, aki leginkább csak a virtuális térből osztogatja tanácsait, de most ( így a könyv felénél) úgy tűnik használ is valamit ez a dolog. A legtöbben persze főleg lehúzzák anyagilag, tisztelet a kivételnek. Nekem kicsit sok a szenvedés, de persze biztos én is így csináltam anno, csak nem írtam le maximum. A stílusa könnyed, kellemes.
Én is szeretnék írni egyszer egy könyvet. Vagy legalább egy novellát, esetleg kisregényt. De hogyan kell azt? És mi legyen a témám? Ez a legnagyobb gondom, mert főleg magamról tudok írni, és a kis gondolataimról. Amik nyílván hasonlóak, mint a csajoknak, barátnőknek... De sebaj....
Most épp titkárnős-asszisztensnősködöm. Megy ez nekem nagyon. Na ja, 3 diplomával ez a minimum..

A rádióban azt mondták...

Egyszer a rádióban azt mondták, az, hogy az M1-esen vagy az M7-esen megyünk tovább kb 12 mm-en múlik (+/- 5mm, de ezen nem veszünk össze). 12 mm és Bécsben vagy a Balcsin kötsz ki. Ez azóta is bennem maradt. Merthogy az életünk is ennyin múlik. A döntéseinken. Jobbra vagy balra indulok, busszal, vagy földalattival. Kedves leszek vagy gonosz dög. Erről E.A. Poe egyik novellája jut az eszembe. Két barát sétál egymás mellett, nézelődnek. Aztán az egyik megszólal, hogy : "Igen, szerintem kedves asszony ez a Mrs. X" (pontos szöveg az eredetiben). A másik pedig elképedve kérdezi, hogy honnan tudta, épp erre akart rákérdezni. És akkor a fent említett úriember visszapörgeti a látottakat, a gondolatsort, amiről "logikusan" mindkettőjüknek ugyanazok a dolgok jutnak az eszükbe. Én is szoktam néha ezt csinálni. Általában mielőtt elalszom, egyszer csak beugrik, hogy hmmmm - teszem fel magamnak a kérdést - hogy is jutottam ehhez a gondolathoz. És csuda szépen vissza lehet pörgetni, a lépéseket.
Ilyen vagyok én. Meg még sok másmilyen. Majd szépen lassan kiderül.
Már iszonyat rég gondolkodom rajta, hogy írni kéne legalább egy blogot. Anno naplót írtam, de már jó ideje nem. Konkrétan, amióta boldog párkapcsolatban élek. Meghát valahol mélyen az is bennem bujkált, hogy jó-jó jó dolog ez a napló írás, de azt ugyibár senki sem fogja elolvasni, mert az aztán tényleg magányügy. Én meg kacér mód arra vágyom, legalább valaki elolvassa, vagy legalább a lehetőség adott legyen. Úgy tehát jön a megalkuvás, mert napló is meg nem is, magánügy is, de olvasható is. Ez persze némileg szűrt őszinteséget eredményez, de szerintem így is lejön a valóság.