Egyszer a rádióban azt mondták, az, hogy az M1-esen vagy az M7-esen megyünk tovább kb 12 mm-en múlik (+/- 5mm, de ezen nem veszünk össze). 12 mm és Bécsben vagy a Balcsin kötsz ki. Ez azóta is bennem maradt. Merthogy az életünk is ennyin múlik. A döntéseinken. Jobbra vagy balra indulok, busszal, vagy földalattival. Kedves leszek vagy gonosz dög. Erről E.A. Poe egyik novellája jut az eszembe. Két barát sétál egymás mellett, nézelődnek. Aztán az egyik megszólal, hogy : "Igen, szerintem kedves asszony ez a Mrs. X" (pontos szöveg az eredetiben). A másik pedig elképedve kérdezi, hogy honnan tudta, épp erre akart rákérdezni. És akkor a fent említett úriember visszapörgeti a látottakat, a gondolatsort, amiről "logikusan" mindkettőjüknek ugyanazok a dolgok jutnak az eszükbe. Én is szoktam néha ezt csinálni. Általában mielőtt elalszom, egyszer csak beugrik, hogy hmmmm - teszem fel magamnak a kérdést - hogy is jutottam ehhez a gondolathoz. És csuda szépen vissza lehet pörgetni, a lépéseket.
Ilyen vagyok én. Meg még sok másmilyen. Majd szépen lassan kiderül.
Már iszonyat rég gondolkodom rajta, hogy írni kéne legalább egy blogot. Anno naplót írtam, de már jó ideje nem. Konkrétan, amióta boldog párkapcsolatban élek. Meghát valahol mélyen az is bennem bujkált, hogy jó-jó jó dolog ez a napló írás, de azt ugyibár senki sem fogja elolvasni, mert az aztán tényleg magányügy. Én meg kacér mód arra vágyom, legalább valaki elolvassa, vagy legalább a lehetőség adott legyen. Úgy tehát jön a megalkuvás, mert napló is meg nem is, magánügy is, de olvasható is. Ez persze némileg szűrt őszinteséget eredményez, de szerintem így is lejön a valóság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése