2008. július 18., péntek

.......

Nem adtam címet a mai napnak, mert miközben azon gondolkodtam a piros 7esen (ami amúgy egy remek találmány :), hogy épp alkotói és író válságban vagyok, ami persze túlzás, mert nem vagyok író, addig egyből egy csomó cím és téma eszembe jutott, amikről írni kéne. Tehát épp azon törtem a kis fejem, hogy most, h. ím elkezdtem bloggot írni, nem is tudom már miről írjak, de ez a gondolat egyből beindított. Minden témához persze eszembe jutott egy jó vagy kevésbé jó kis cím, és egyből szeme kerültem azzal a problémával, hogy most akkor melyik is legyen az első. Inkább úgy döntöttem, alcímek lesznek, altémákkal. Igen izgalmas dolgokkal foglalkozom tehát, mint az jól látható.

Tejszínes kukorica főzelék
Tegnap step aerobic előtt ( mert én bizony ilyet is csinálok, de erről majd máskor) bevillant a felismerés, hogy ha már éhes vagyok és ennék, hát miért is ne próbáljam ki a kukorica főzeléket, amiről amúgy a napokban olvastam is. Az ötlet annyira működőképes volt,h. egyből el is készítettem.
Vajon megpároltam kicsit a kukoricát, sóztam, borsoztam. Közben kiteregettem, de ez nem tartozik szorosan a recepthez. Készítettem kicsit több mint 1 kanál lisztből - ami hiba volt, mert túl soknak bizonyult - érzéssel mennyiségű tejszínnel és kevés tejjel egy habarást, amibe reszeltem még szerecsendiót, ami nagy kedvenceim közé tartozik... A habarással elkevertem a kukoricát, vagy fordítva (?), és végül fellazítottam még egy kis tejjel, mert mint mondtam túl sűrű lett. Erre máskor figyelek. Egyre gyakrabban veszem észre, hogy óvakodni kell a lisztes sűrítés eltúlzásával!!!
Szerintem fincsi lett, Mackó szerint nem, de ez nem is csoda, mert ízében és jellegében igen hasonlított a besamelmártáshoz, amit én imádok, M. viszont kifejezetten nem imád, sőt. Én mindenesetre nagyon jól laktam belőle, és a maradékot még este is, mondhatni éjszaka, szívesen belakmároztam volna, de M. több jó tulajdonsága mellett, odafigyel a vonalaimra is, és határozottan letiltott a témáról.

Ki szüli a tolvajt.
Vagyis én hozom létre az alkalmat és nem az alkalom irányítja, hogy milyen cipőt vegyek fel. Vagy legalábbis részben. Ez is a hetesen ugrott be, mármint a gondolataim közé. Bár ezen már korábban is gondolkoztam, mert én már csak ilyen vagyok... A lényeg, hogy amikor pl. kedvenc sorozatomat, ami mi is lenne más, mint a Sex és New York, nézem, mindig irigykedem, hogy ezek a csajok, mindig mennek vhova, ahova mindig felvehetik a csinos rucit, csinos cipőcskével, és én meg nem járok alkalmakra, csak dolgozni, vagy akármi, de mégiscsak. És akkor bevillant az isteni szikra, olymód, ahogy már az lenni szokott, és rájöttem, mindez csak tőlem függ. Szóval ha csini ruhához van kedvem csini cipővel, akkor miért ne vennem föl. Nem leszek túlöltözött benne, max megdicsérnek, hogy azta de jól nézel ki ma, mész valahova? És akkor a világ legtermészetesebb hangján még be is dobhatjuk, hogy ja, hát én mindig ilyen csini vagyok kérlek :) Hát ez a nagy igazság. Az a jó a nagy igazságokban, hogy egész röviden le lehet írni őket, egész konkrétan, meg minden. Mások meg könyvet és kisregényeket, valamint hosszas értekezéseket írnak a témáról. Tulajdonképpen csodálom és irigylem őket, hiszen ők megírták azt a bizonyos KÖNYVET.
Visszatérve a Sex és New Yorkhoz még egy pillangórepülésnyire, az is eszembe jutott,h. tulajdonképpen nem is olyan egyértelmű ez a dolog. Gondolok rá, hogy az elején kezdjem, ugyebár mind azonosulunk, valamelyik karakterrel. Már persze, aki nézi a sorozatot, mert M. pl. kifejezetten utálja, sőt ha meghallja a kezdő taktusokat, már veszekszik is, hogy elkapcsolniiiiiiiiiiiiii. Csöndben jegyzem csak meg, hogy nekem ez a dallam a csengőhangom ;) Na tehát, maradjunk annyiban, hogy azonosulunk. Én persze Carrie-vel, és mondhat bárki bármit, sztem a legtöbben vele, de persze hangosan úgysem mondanánk meg, ó én Mirandával, esetleg Charlottal. Samantha ilyen szempontból csúfos mellőzöttséget kénytelen elszenvedni, sztem őt kevesen merik fel/bevállalni. Visszatérve az azonosuláshoz, be kell látnunk, hogy ezek a csajok nem mindennapi figurák. Kíváncsi lennék, a valóságban, hogy olyan nő van, aki valóban ilyen életet él, mint ők a filmben. Éppen ezért, hiába mondják és hirdetik,h. ők szinglik és ugyanolyan szerencsétlenek szerelmi téren, mint a nagyátlag, csak jobban öltözködnek és többet járnak bulizni. Na most mit tegyen akkor az ember lánya, amikor azt látja, hogy itt vannak, ezek a jól menő, jól kinéző NY-i csajok, és a csincsi rucijukban, meg a kapcsolataikban, és még nekik sem sikerül egy normális pasit kifogniuk, akkor mit tegyenek a többiek???? Ilyen szempontból még Miranda a leghitelesebb. Ő róla legalább elhisszük, hogy sokat dolgozik, nem is eredendően szép, hajlamos nem csak szexin öltözködni, akkor a pasik is nehezebben akadnak hálóra. De ami a kedvenem, amiben aztán mindenki közös, az a lényeg, a szex. Mert az itt mindenkinek tuti frankó, és biztos kielégülés. Megnézném én milyen eredményeket kapunk, már ha feltételezzük az őszinte válaszadást, ha mondjuk megkérdezzük a 4-6os villamosra felszálló nőket, ők 10 szeretkezésből hányszor jutnak el a csúcsra. Korra való tekintet nélkül, attól félek, lesújtó eredményeket kapnánk....
Hát ennyit a Sex és NY-ról. Amúgy imádom, de tényleg :)

Tisza Kata: Doktor Kleopátra
Ide is csak egy piciny, nyúlfarknyi vissztérés, megjegyzés. Szóval olvassa el mindenki, de azt azért szeretném megjegyzeni, hogy nem minden pszichológus és pszichiáter olyan, mint a könyvben. Tény, h. sokan, de nem mind! Aki szerencsés, az sokkal jobbat fog kifogni, aki nem, az rosszabbat. De mindegy is melyik, mert bármit meg tudunk magyarázni és mindannak az ellenkezőjét is. Az mindenesetre tény, hogy Tisza Kata, legalábbis addig a részig, ahol most tartok, nem emeli a pszisek presztizsét. Pedig igazán nem lenne baj, ha az emberek nem csak úgy gondolnának, a pszisekre, h. oda csak az őrültek és a betegek járnak....

Nincsenek megjegyzések: