Don Gatto 1.

Ő Don Gatto. A MACSKA. Csupa nagybetűvel. Ő a mi első gyermekünknek aposztrofált égi tünemény. Főleg még ezeken a képeken.... Amúgy ma reggel éppenséggel büdös dögként emlegettem, akivel amellett, hogy közelharcot kelett vívnom azért, hogy lakáson belülre tessékeljem, mág a körmömet is letörte. Ezek után pedig nem általlott ártatlan képpel ülni az orchideák mellett, és nagy boci szemeivel figyelni, hogy miért is nézek rá oly morcos szemekkel.


Na de a történet 2003-ban kezdődik, amikor is elhatároztam, hogy hamár külön lakásban élünk drága szüleimtől (a különség ugyan akkoriban még csak a mellettük lévő lakást jelentette) itt az ideje, hogy nekem valóban és megmásíthatatlanul legyen egy igazi és rendes, nem hollmi süket teknősbéka és néma hal, reakció képes állatom. Így született a döntés, kutyának túl kicsi a hely, legyen hát macska. Mindehhez tudni kell, hogy korábbi éveim során nem éppen voltam baártságban a macskákkal. Számító kis dögöknek tartottam őket. Meg kell mondanom, egyre inkább érlelődik bennem a gyanú, hogy ezzel a gondolattal nem lőttem túlságosan mellé, de most már ezt is imádom bennük. Határozottan átálltam a macskás oldalra.
A Don, szeptember 7-én született 2003-ban. Hozzánk alig 3 hónaposan, novemberben került. Nagyon elő készítettük neki a terepet. Megvívtunk szülőkkel, hogy márpedig hozzánk ő jönni fog, hiába a száj húzás. Megvívtam magammal, mert bár nem említettem volna senkinek, semmi pénzért, de így titokban paráztam, hogy mi lesz majd, hogy fogjuk pesztrálni, ésatöbbi..... Vettünk neki pihe-puha ágyacskát, amit aztán olyan undorral a kis pofázmányán került ki a késöbbiekben, hogy öröm volt nézni, pedig olyan kényelmesnek tűnik számomra az az ágy, hogy ha nagyobb lenne, még én is belefeküdnék. Na hát elmentünk ismerős ismerőséhez, hogy mi megnézzük az újonnan született kismacskákat. Ismerősismerőse, pedig mondá, hogy lám milyen szépek? Mi pedig bólogatánk serényen, meg azt is mondjuk ám, hogy most megnézzük, aztán majd next time visszük is élesben. Mire ismerősismerőse, aaa, nem úgy van az, vigyük csal szépen és most, de azonnal. Úgyh. mi bizony vittük, kissé felkészületlenül, egy úgy kölcsönkapott cipős dobozban. Ezzel az egyetlen probléma az volt csak, hogy szegény fiú (mármint a mask), úgy bepánikolt, hogy mire hazaértünk vele, már elől hátul jött belőle a minden. Ezért úgy ahogy értük, be is hajítottuk a zuhany alá, szép tiszta cicára mosdatni. Azthiszem kb innen datálódik az utálata a víz iránt, és a szállítás iránt is (ez utóbbi részben). Na de az a tündérség, ahogy az ázott macska, törölközőbe tekerve az ölemben reszket, hát azt meg kell zabálni. Meg amúgy is, azóta is, folyamatosan, még ha ötödszörre is lepisili a kanapét az a kúrva kis dög. Így kezdte meg a mi kis macsekunk hódítú útját, minek göröngyös útján, legott meghódtotta az egész családot, szőröstül-bőröstül.

Azt mondják a macskáknak 9 élete van, a mienk min. 2-t már elpocsékolt, de még így is marad baártok közt is 7, amivel még egy jó pár évig kihúzhatja. Az első nagy esemény 9 hónapos korában történt. Hétköznap reggel, nyári melegben. Én akkoriban épp szakdolgozatot írtam, M. pedig dolgozni járt. Ablak nyitva, M. zuhany. Mire M. zuhanyból ki, macska sehol. M. felkiált, azonnal keljek fel, eltünt a macskám, valószínűleg kiesett az ablakon.

***Itt rövid kitérőt kell tegyek. Az elmúlt évek alatt, megfigyeltem, ahányszor vmi gebasz történt macskagyerekkel, egyből, én lettem felkiáltva a helyzet megoldására. Egyből, a macskád (!!!!) csinált vmit, gyere és old meg. Miközben ő van a helyzet közelében, mégis nekem szól, h. na de aztán most rögtön, és azonnal, ugyebár. De, hogy ez miért van így??? Gyanítom, ez majd a gyerekkel is így lesz.. - Nézd a fiam egyedül kifogott egy halat... - Gyere gyorsan a fiad bekakilt....***

Visszatérve az első élet elvesztéséhez, én felriad, hasgörcs, szívroham, minden ami nagy hirtelenjében az emberi szervezetben lejátszódhat, galáriáról lehuppan, nadrág felkap, lakásból szalad kifelé ezerrel. Egyből istentelen nyarvogás, szerencsétlenül ahogy kell, - Nade honnan jön a hang???? - kérdezi ember lánya. Utcára kinéz semmi, kocsik alatt semmi, kapun vissza be, macska a kukák mögött, kis szerencsétlen. Na megpróbáltam felemelni, óvatosan, amit kb 3 lépésen keresztül el is viselt, na de a lépcsőn nem hagyta magát az istennek sem fel vinni, így heves fújások és karmolások kíséretében letettem, és ő magától, sántikálva, de felszenvedte magát, egészen a lakásba. Na hát egyből látszott, hogy eltörött szegénykém hátsó lába. Megkezdődött az őrült telefonálás, hova vigyük, kit ismersz? Mikor vihetjük? Ki visz el minket. Közben M. kisettenkedve a helyzetből elment dolgozóba... Pár órát kellett várnunk, és mentünk a Szent István, állatorvosi rendelőjébe. Kedves ismerős a röntgenes hölgy, gondunkat viselte. Ami igazán szimpi volt, a betegfelvételen a macska nevét kellett bediktálni. Na ezek után 1. lépés: megröntgenezik cica uraságot, én mivelhogy csókos, nézhetem a dolgot. Macska uraság pedig, én kis büszkeségem, nem hagyja ám, hogy holmi idegen röntgenes segítők megfogják, formára fordítsák, a megfelelő kép készítés érdekében, inkább leugrik az asztalról, újból kihangsúlyozom törött lábbal. Na ezekután jöttem én, 20 kilos olom köppeny rámad és cicukát megfelelő formára hajtogatva megtörtént a röntgen is. Mivel vízes lett a tüdeje, vagy hogy a csudába, nm lehetett egyből megoperálni, így egy éjszakára bent tartották emgfigyelésre. Mi még du. meglátogattuk. Csókos hölgy elmondása szerint, mikor odament, hogy megsimizze, megnézze, akkor cic határozottan fújtrá. Utólagos elmondás szerint, ő Gattósága eléggé undok módon viselkedet, és semmiképp sem barátságosan. Ezek után kizárólag azért nem lett kibaszarintva a megőrzésből, merthogy csókosmacska... Persze kérdem én, mitől lett volna eszetlen nagy jókedve, mikor fáj a lába veszettül, egy kis kalitkában van, tök idegen környezetben. Gyanítom én sem mosolyogtam volna. Ezek után következett a hétvége, amikor meg már nem operálták meg, így szerencsétlen törött lábastul, fájóstul volt otthon. Hétfőn végre összerakták, kicsiny 3 felé repedt csontocskáit és hazavittük. Na hát ez sem volt egy gyenge menet. Miután felébredt, teljesen meg volt őrülve, tépte volna magáról a kötést, de hát elvileg nem lett volna szabad, főképp, h. ne nyalogassa a sebet.. Borzasztó volt látni, hogy szenved. Vettünk neki a nyakára ilyen akármit, tölcsért, de azt sem viselte. Adtunk neki fájdalom csillapitót, de az is csak ideig-óráig hatott. A kórházi ügyeletessel, már kb huszadjára ordítottunk, hogy most akkor mit is csináljunk, szerencsétlen veszett, maga körül örjöngő macskával, mire kinyögte, h. hát talán le is vehetjük a kötést akkor. Hát köszi... mondhattad volna korábban is. Kötés le, macska elvánszorog pisilni, majd be az asztal alá, és végre megpihen. Éjszaka lent aludtam vele az asztal alatt, néha megbökdöstem, még lélegzik e. Hát így történt. Ehhez képest, mikor kiszedték belőle a vasakat, már fáklyás menet volt. Nekem, ha nem festetném a hajamt, biztos látszana, tuti megőszült a hajam szálainak fele. Ez az esemény valószínűleg elmélyítette benne azt az alap igazságot, hogy ha őt viszik, az jót nem jelent. Így vannak némi nemű szállítási nehézségeink, de sebaj, ő megy, magától is, ahová ő akar.