Az este, a szöuli kórussal végül igen kellemesre sikeredett. Bár Osonkával valóban nem mentünk már murizni, mégsem érzem, hogy panaszra görbül a szám. Hősiesen be kell vallanom, az énekkórus, mely nagyon szépen énekelt, előadása alatt egyszer kétszer mondhatni elbóbiskoltam, de legalábbis igen közel kerültem az alfa állapothoz, bár a zene még eljutott a tudatomig. Koncert után, nem tudom, mert duzzogóra fogtam a hangvételt, vagy Osonka amúgy is szívesen benne volt, arra jutottunk, üljünk be valahova még egy kicsit dumcsizni. Meg is próbálkoztunk a Puskin mozi cukrászdájával, de nem mondhatom, hogy osztatlan sikert aratott ezirányú próbálkozásunk. Történt ugyanis, hogy miután hellyel kínáltuk magunkat, nem tudtuk egyértelműen eldönteni, hogy akkor most odajönnek az asztalunkhoz, vagy nekünk kell a pultnál kérni. Én például határozottan éreztem, hogy gin tonicot szeretnék kérni és inni, de sajnos ez a vágyam nem valósult meg. A nagy dilemmázásnak Osonka vetett véget, aki fogta magát, és felpattant, hogy megnézze a lehetségesen választható süti kínálatot. A helyzetet kihasználva én is felpattantam, és megnéztem, még ha nem is gondoltam különösebben a sütizésre. Csak hogy biztosra menjek, odafordultam a pincér bácsihoz, hogy megérdeklődjem a rendelés helyi szokásait, de egy nem túl kedves: "Sit down please"-el elintézett. Vagyis megpróbált elintézni, mert erre megjegyeztem, hogy magyarul is megértem ám, amit mondani akar, amúgy én kérek elnézést, hogy munka közben zargatni mertem. Na erre úgy döntött, hogy inkább ő kér elnézést, de ezt a jogot nem hagytam elvindikálni magamtól. Úgyhogy Osonkával, érezve, hogy ezen a helyen nem terem nekünk babér, főleg, hogy közben a korábban elfoglalt kis helyünkre betelepedett egy nagy csapat, egy "Fogd a kabátodat, megyünk" - felkiáltással, elhagytuk, a nem éppen gyere be típusú vendéglátó alegységet. Így hát megfosztva a pénzért iszogatás lehetőségétől, előtte azért még egy helyett bepróbáltunk, ahol a tárt ajtók, és benn ülő vendégek ellenére közölték, hogy "Zárva vagyunk", arra jutottunk, hogy Osonka felugrik még kicsit beszélőre. Ez végül így is történt, itthonról még a macska sem rakott ki, volt viszont gyümölcslevünk és pattogatott kukoricánk. A beszélő pedig ismét csak jól esett, és meghitten.
Az este folyamán még egy nagyon szép történésben volt részem. A koreai gyerekek produkciójára sok, Magyarországon élő, koreai ember is kíváncsi volt. Sokan pedig elhozták a gyerkőcüket is, kisebbeket-nagyobbakat egyaránt. Történt aztán, hogy az előadás közepén arra lettünk figyelmesek, hogy valahonnan gurgulázó kacaj szökik a levegőbe. Ennek hatására pedig mosolygó fejek kezdtek körbe - körbe kémlelni, mégis ki az, aki az előadást nem kímélve, ily nyíltan kifejezi tetszését, önmagát határozottan nem korlátozva és még véletlenül sem visszafogva. Végül persze észrevettük, ahogy egy koreai anyuka, koreai pici fiát a hóna alá csapva épp a teremből kifelé viszi. A fejek egyszerre fordultak a jelenség felé, és mindenki mosolygott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése