Én és a kisöcsém

Én és a kisöcsém... verhetetlenek vagyunk. Legalábbis mások által. Még egészen pici korunkban, főleg ő volt pici, én már akkor is hat kerek évvel voltam idősebb nála, és ez a méretarány azóta sem változott, legalábbis az évek számát tekintve. Fizikai méreteink ugyanis igen-igen eltérőek, én karcsún, na jó, kicsit telt karcsún nőies, míg ő erősen, szőrösen férfias termetű lovaggá nőtte ki magát. Hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, Benedek Elek féle fordulattal élve, még egészen fiatal korunkban alakítottunk egymás közt, egy akkor még ki nem mondott, de betartott véd és dac szövetséget. Ennek lényege abból állt, hogy mi egymást bárminek elmondhattuk, szivathattuk, verhettük, na persze minde

zt csak amolyan testvéri formában, de másnak ezt tilos volt. Ilyenkor beindult az

 anyatigris v. apaoroszlán modul, és tíz körömmel védtük egymást. Ha kellett. Szerencsére nagyobb balhénk nem volt, de a tudat az, ami igazán számít. Ez a szövetség kiállta az idő próbáját és manapság is működik, mikor is épp hétfő szent napján megünnepeltük kedvenc kisöcsém születésnapját, aki amúgy már nem is olyan kicsi, bár szerény véleményem szerint még nem is olyan nagy, mint amekkorának mutatni szeretné magát. Egy rövid közös történetet osztanék itt meg rólunk, amikor is hátgyanta esete forgott fenn. Történt ugyanis, hogy kedvenc, közös, kozmetikusunk szülési szabadságra vonult, amit mindketten határozottan nehezményeztünk. A történet történtekor, hogy alliteráljak is kicsit, még nem találtunk új kozmetikust, így ezt a feladatot rám testálta Settenke. Mostantól ezen a  néven fogok kisöcsémről beszélni. Ezt a nevet tegnap Apu találta ki, csak úgy általánosságban. Én pedig rávetítem öcsikém azon vonására, hogy mindig is imádott halkan lopakodni és jól megijeszteni. Tehát egy szép csütörtöki nap reggelén, hajnali 9kor egész konkrétan, betoppant Settenke, nem halkan, és nem hívatlanul, egy patron gyantával és egy csomag gyantalezúzó csíkkal. Miután lefutottuk a kötelező szociális és nem szociális vagy nem kötelező köröket, nekiláttam a hátának. A hátának a terebélyessége mellett, egy igazán jellemző vonása van, a szőrössége. Mondhatni dzsungelszerűen sűrűn nőtt szőrszálakról beszélhetünk,

 melyek a négy égtáj minden irányából nőnek kifelé és befelé, lefelé és felfelé, jobbra és balra. Én kis naiv azt gondoltam, hogy fél óra alatt hipp-hopp megleszünk, ehhez képest egy óra folyamatos ugrálás, lépkedés, guggolás és ismét felállás, néha térdelés után feladtam. Igaz, akkorra már sikerült testvérkémet a hátán lévő szőr kb 80%-ától megfosztani, de közben vöröslött mint egy frissen bugyogó, forró vízbe vetett rák, itt-ott még vérzett is a felszakított pattanás... Így én kis naiv pedig, aki nem kalkulálta bele az erős apai örökséget, mármint a szőrössé tekintetében, úgy is mint bizonyítéka annak, hogy mégiscsak a majom leszármazottai vagyunk, remek ötlettel álltam elő. Első lépésként kerestem új kozmetikust, majd pedig szülinapi ajándékként meghívtam Settenkét egy hivatalos, hivatásos hátgyantára. A szeánszot pénteken tervezzük nyélbe ütni. Addig pedig még egyszer nagyon boldog születésnapot kívánok az én egyetlen, kedvenc Kisöcsémnek!!!