2008. október 29., szerda

Butácska töprengés

Mielőtt kedves, érdeklődő olvasók ijedtetekben visszahőkölnétek a címtől, már ami a butácska dolgokat illeti, mindenkit megnyugtatok, már a fejemben van a következő téma, ami határozottan nem lesz butácska, sokkal inkább érdekes. Ámde, jó munkához idő kell, most pedig inkább aludnék már, mint itt hosszasan írnék, így ma csak erre a csekély értelmű (ugyebár Micimackó) szösszenetre futja. 

Arról töprengtem ma este, miután megnéztem a Hal a tortán című, magas színvonalú gasztrorealitynek is becézett celeb bohóckodást, hogy vajon ciki - e, amit a Hajdú-Sarka-Hajdú páros előad estéről estére. Történt ugyanis, hogy bár azt nem láttam (legnagyobb szomorúságomra) első este főzött a mi Katánk, aki bár igen fiatalka (erre pedig nem vagyunk féltékenyek ugyebár, így királyi többesben), de annál inkább tűnik butácskának, főzött, de úgy, hogy érezhetően nem igen engedte el maga mellől féltő férjecskéjét, HP-t. Sőt, ami még ennél is valószínűbb, HP nem engedte el maga mellől Katácskát. Ahogy talán Fiala oly bölcsen megjegyezte, Kata félretette az énjét HP mellett, és csak a legritkább esetekben veszi azt elő. Na de hagyjuk is ezt a mellékzöngét. A lényeg, hogy tegnap esti adásban is és ma is, a vacsi végére betoppant HP, az ő édes kedves, és nem utolsó sorban igen csak terhes asszonykájáért (na jó, itt már talán felbukkan bennem, királyi egyesben, az irigység sárga szemű/hajú/bőrű ördögfiókája), és hazafuvarozta. Na most itt kezdődik a töprengésem. Ciki- e, hogy Peti este elmegy Katáért és mint egy hülye gyereket kikapja a társaságból és hazaviszi. Természetesen, ha abból indulok ki, hogy a már említett párosról van szó, akkor persze, hogy ciki, hiszen az összes viselt, és nem viselt dolguk, határozottan ciki, és ez a legfinomabb, mi megfogalmazható velük kapcsolatban. De ha egy pillanatra eltekintek attól, hogy kikről is van szó, akkor vajon nem éppen figyelmesnek is tekinthető ez a cselekedet, vagyis, hogy az aggódó férj odafigyel magzatát a szíve alatt hordó kedvesére, és hogy óvja élete párját, és a születendő trónkövetelőt biztonságos körülmények között hazaszállítja őket. Végül is, ha evolúciós szempontból nézem a kérdést, ez abszolút az adaptivitást biztosító lépés. Más részről viszont számomra ez az overprotektív viszonyulás határozottan gáz. Tudjuk ugyebár, hogy akik babát vár, nem beteg, hanem a természet egy csodás állapotában leledzik. A figyelmesség és a nyálasság, vagy a figyelmesség és az uralkodásvágy között hol húzódik a határ? Ti mit gondoltok?

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Aki babát vár nem beteg, de sok esetben többlet gondoskodást igényel. Esetleg azért, hogy ne kegyen beteg. Ha egy terhes nő a tömegközlekedésben leül, mert valaki átadja a helyét, az nem ciki, hanem nem fogják esetleg rossz helyen megnyomni, vagy hirtelen fékezésnél nem esik el. Ez utóbbi sem hasznos a baba szempontjából. A kedvesség és figyelem nem biztos, hogy a gyöngeség jele, még terhesség sem kell hozzá, hogy jól essen.
Valaki

Névtelen írta...

szerintem nem gáz, ha a terhes nejét az ember hazaviszi, sőt.

na persze ha olyan megjegyzést ejt el mellé, hogy "nem találna haza egyedül, szegény" akkor ciki. és más a megítélés akkor is, ha thaiföldről jön haza azért, hogy elfuvarozza.

ági

Liloocska írta...

Osonka írta:

Szerintem betoppanni Katáért sokkal inkább HP-ról szól, mint Katáról, ugyanis egyszer sem fordult még elő, hogy azt látjuk, hogy megérkezik, és gyengéden köszönti valamilyen személyes kontaktussal Katát. Ez egyszerű magamutogatás. Irigylésre mindössze az méltó ebből, hogy bármelyikünk hülyén érezné magát, ha a párja ezt csinálná, de Kata olyan meggyőző jó képet tud vágni mindehhez, hogy igazinak tűnik az öröme. Amúgy a csaj nem butácska, sőt. A butát eljátszani csak nagyon okosak képesek. Ha megnézzük a választékos beszédmódját és a nyugodtságát, azt mutatja, hogy van önbizalma, amivel a buta emberek nem rendelkeznek, és ezért mindig harsányak.