... ahogy az sem biztos, hogy a hiúság fél egészség. Na de ha ebből indulunk ki, akkor mindennek a fordítottja is igaz, vagyis, a hiúság és a hülyeség is tulajdonképp félig egészséges, míg másik félig nem, de most engem az előző fele érdekel. Ha tehát a hiúság, akár egészségesnek is mondható, akkor a hétvégi pusztulásom, bizonyos szempontok szerint nézve még egészséges is volt, attól eltekintve, hogy közben szenvedtem, mint a kutya. Azt hiszem, mindez némi magyarázatra szorul. Történt ugyanis, hogy szerda este „okosan” túl ettem magam, amit éjszaka gyomorforgolódás, reggel pedig rohanás a kétbetűs kitérőre követett. Ezután még némi filozófiai eszmefuttatás, hogy biztos akarok e én aznap elindulni dolgozóba, de aztán győzött a sztahanovista jobbik felem, s legott felkerekedtem. Nem is bántam meg a dolgot, mert ne volt egyéb gondom. Aznapra amúgy is böjtöt terveztem, amit végre is hajtottam. A böjt eszmei apropóját az újév adta, míg a valós alapját az a gondolat képezte, hogy havonta egyszer bizony nem árt meg, ha kicsit kímélem amúgy igen igénybe vett gyomromat, és ehhez még jól is jött a reggeli rohanás ideológiája. Az evés mentes nap, meglepően jól is ment, viszont az is tény, hogy egész nap fáztam. Ezt este még megfejeltem egy jó kis step órával, ami aztán végképp leenergetizált, pedig maga az óra igazán szuper volt. Így határozottan végig vacogtam a haza utat, pedig fűtöttem ám a kocsiban, mint a veszett. Majd itthon is vacogtam, és így folytattam pénteken is. De nem csak a vacogás ragadt rajtam, hanem a futkorászás is, ami azért akkor még nem öltött igazán durva kereteket, hiszen reggel és kora délután még elfogadható talán a hasmars. Este ugyebár színház, Szabó Magda és az ajtó, majd itthon a vacogás folytatása. Remek ötlete volt KedvesM-nek a teli kádas fürdés, az kicsit visszaadta az életkedvemet. Az már kevésbé, hogy éjszaka megkezdtem kapcsolatom még szorosabbra fonását a mellékhelységünkkel, amit szombaton egész nap folytattam. Mindez megakadályozott abban, hogy kisöcsém tiszteletére én is díszt kézzelehessek a Lancelotban, ahogy abban is, hogy Olasz barátnőm (aki amúgy nem olasz, de imádja a területet, ezért most ezt az álnevet adom neki) pici lányára bébiszitterkedjek, amit pedig igazán szerettem volna, valamint abban is, hogy már említetett Settenkével közös buli alkalmával adjuk át minden afelett érzett örömünket, hogy ismét egy évvel öregebb, akarom mondani bölcsebb lett. Szombat este még lázam is volt, mondhatom igen ramatyul éreztem magam. Vasárnapra szenvedve már csökkent a hasmenet, de ekkor következett az igazi fekete leves. Ha előző nap ramatyul éreztem magam, akkor tegnapelőtt kutyául. Ugyanis a jó lélek olyanokat szúrogatott a gyomromba, hogy leginkább csak kétrét görnyedve tudtam közlekedni, már ha nagyon muszáj volt, mert inkább nem is közlekedtem, és aggodva hívtam fel anyukámat, hogy ugyebár a gyermekvárás és a szülés az egészen másféle fájdalmakkal jár, mert különben újra elgondolkoznék ezeken a dolgokon.... Azóta eltelt két nap, megmostam a hajamat és végre ismét embernek érzem magam. Nem tudom, hogy valami vírus lehetett e, vagy mi egyéb kedvesség, de ha ragályos, készüljetek.
Visszatérve pedig a hülyeség-hiúság témájához, amikor tegnap belenéztem a tükörbe egy kissé lefehéredett, de határozottan vékonyabbra formálódott ME-t láttam velem szemben pózolni. Azon melegében meg is mértem magam és örömmel jelenthetem, hogy szerintem tíz éve nem közelítettem meg ennyire a versenysúlyomat. Most tehát igyekszem a testképemet átalakítani, erre a sokkal karcsúbb ME-re, mert mint tudjuk a súly megőrzés egyik elengedhetetlen feltétele a testkép megváltoztatása is, jelen esetben teltkarcsúról kellemesen karcsúra ;).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése