2008. augusztus 24., vasárnap

Hétvégi helyzetjelentés






Remélhetőleg nyárbúcsuztatónak nem nevezhetjük, hétvégi Veresi kirándulásunkat, ahol kedves baártainkkal voltunk, akik szinte szomszédoknak is mondhatók, már ami az itthoni kerületi elhelyezkedésünket illeti. Külön öröm, hogy most egy újabb kedves tündérlányt mutathatok be szerény kis blogom keretein belül. A kisasszony közel másfél éves immár, egyre szebb és szebb. Tejföl szőke fürtöcskés a feje, valamint különös ismertető jegye, hogy még mindig egy jár kel a világban, mintha enyhén szalon spicces lenne. Mivel azonban egy apróságra ilyet nyílván nem mondunk, inkább csak annyit jegyzek meg, hogy kissé még bizonytalan lábakon jár, amúgy igen bátran. Na tehát tegnap délben indultunk felpakolva jelentős mennyiségű hús és züldség rakománnyal. Ebéd és beszélgetős, sétálos időtöltés után kezdtünk neki az éltető étek készítésének. Barátosném, fent említett tündörlény nem különben jó fej anyukája remekbe szabott salátákkal érkezett. Készült egy szép adag céklasalátával. Ezt külön ki is emelném, mivel én nem igazán rajongom, amúgy (csajok figyelem!!!) zsírégetőként is számon tartott zöldségért. Készült továbbá még caciki (ezt így magyarosan), paradicsomos, bazsalikomos feltét, illetve bruscetta alap, mi egy számomra korábban ismeretlen, Lidl-ben kapható alapból készült. Szárazon kb úgy néz ki ez a dolog, mint valami paradicsomos fűszer keverék, míg vízzel elegyítve a sűrített paradicsom konzerv tartalmára hajaz. Vacsi után babás család hazafelé vette az útirányt, mi pedig M-val, némi rendrakást követően a kisbolt felé. Ez nem lenne túlságosan izgalmas, ha nem a célból örökíteném itt meg a történteket, hogy rámutassak különlegesen szerencsés mivoltunkra. Indulás környékén ugyanis gyanús volt, hogy elered az eső, de uccu neki felkiáltással, valamint határtalan bátorsággal, nekivágtunk a kb 15-20 perc oda és ugyanennyi vissza útnak. Száraz utunk volt, mindössze az utolsó pár méteren kezdett esegetni az eső, ami úgy 5 perccel később már igazi, dúrva, nyári zuhévá szaporodott. A hétvége klasszul sikerült hát, és meg sem áztunk, ma pedig még egy kis bicaj is jöhet.


Kép riport most:



Itt kell megemlítenünk, barátok közt csak Csacsának becézett csuda helyes szomszéd kisfiút, aki egyértelműen a tegnapi nap fotó királya volt, mind a három egész évével. Köszönet neki a képekért!!!!

Nincsenek megjegyzések: