A minap, pontosabban tegnap ismételten alkotói válságba keveredtem. Hogy-hogy nem az életútnak felén, eltévedvén a sötét erdőben... na jó nem egészen, de ez a fordulat, Dante után szabadon, nagyon tetszik. Tehát írói válságomban, alkotóiban nem, mert mint a mellékelt ábra mutatja, parádésan feldobtam a kis fekete cipőcskémet az unalomból.
Tehát írói, mert tegnap nem írtam, de helyette olvastam. Még mindig a Márai könyvet. Mindez pedig azt jelzi, hogy a nyár elején megkezdett olvasási rekordom megdőlni látszik. Akkor ugyebár heti egy könyvvel számoltam, de Az igazit és Juditot már két hete olvasom és még mindig "csak" a felénél tartok. Azért macskakörmöztem, mert nyílván egy könyv nem arról szól, hogy miyen gyorsan lehet elolvasni. Amúgy sem versenyről van szó, de azért még azon is érdemes elgondolkozni, hogy mitől is lassúlt újdonsült olvasási sebességem. Arra jutottam, hogy ez a könyv sokkkal mélyebbb, minthogy pikk-pakk végig lehetne pörgetni. Sokkal mélyebb gondolatok vannak benne. Olyan gondolatok, amiket sokszor kétszer, akár háromszor is el kell olvasni ahhoz, hogy valóban megértsem a mondanivalóját, nem pedig csak elolvasom a betüket, de az értelme már nem jut el a tudatomig. Valahol itt húzódhat, pontosabban húzódik számomra a határ, könnyed nyári olvasmány és komoly, szép irodalom között. Ennek a könyvnek, pontosabban az írónak mondanivalója van. Nem szórakoztatni akar, amit amúgy egy pillanatig sem tartok megvetendőnek. Ez a könyv gondolatokat oszt meg, tanít, és elgondolkodtat. Vitára késztet. És az az érdekes, hogy nem csak én "vitázom" a szereplőkkel, hanem ők is saját magukkal. Igaz, ők erre egy egész életet rászántak. Érdekes látni, ahogy elmesélik, honnan indultak a gondolataik, és hova jutottak, milyen szakaszokon mentek át, milyen események történtek az életükben, ami a változást okazta a gondolat világukban. Így most megyek, elindulok, és olvasom tovább a könyvet, hogy megleljem benne az igazit....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése